Rémálom

Ha a szívemre hallgatok, akkor örülök a britek kilépésének, ha az eszemre, akkor nem. London eleve nem volt szerves része az Európai Uniónak, ám nélküle erősen megkérdőjelezhető az erős Európa koncep-ciója. Vagy mégsem? A britek ugyanis a saját erejükkel, ám kétségkívül egyfajta trójai falóként erősítették, illetve gyengítették az európai integrációt. Ha tehát így vesszük, akkor végre tiszta lapokkal játszhat az unió, ezért túl sok könnyet nem kell ejteni a döntés kapcsán. Elcsépelt mondat, ám nagyon igaz ugyanis, hogy ami nem öl meg, az megerősít. S ez a lépés igazán erősíthet. Persze csak akkor, ha Brüsszel végre összekapja magát, s nem a történteken siránkozik. Előre kell nézni, s ebből a szempontból minden ilyen sokk csak segíthet.

Valójában arról kell elgondolkodni, hogy ezzel a helyzettel mit kezd az EU. Önmaga érdekeit tartja szem előtt vagy csak egy csatlósa lesz a „nagy testvérnek”. Ha csak a könnyeit törölgeti, akkor tényleg vége a történetnek. Ha tanul a történtekből, akkor erősödhet. Például elgondolkodhat azon, hogy a rendszer működésének milyen problémái vezettek eleve ahhoz, hogy a britek felvessék a kilépést. Ki kell értékelni, hogy miért nem működik az unió, miért csalódnak egyre többen az integrációban. S ha elmerengünk ezen, akkor könnyen arra juthatunk, hogy az EU hibát hibára halmozott, rosszul működik, ám akkor sem igaz, hogy maga az elképzelés értelmetlen lenne. Az integrációnak van létjogosultsága, csak persze a rátelepedett bürokráciát le kell róla fejteni. Ami pedig a szuverenitást illeti, bizony az minden ilyen esetben gyengül. S egyúttal erősödik is. Hiszen a nemzeti önrendelkezés egy részét feláldozzuk ugyan a remélt hatékonyság érdekében, ám egyúttal megteremtjük a feltételeit annak, hogy maga a nemzet erősödjön. Például az infrastrukturális beruházások révén. Hiszen álszent az a hozzáállás, hogy a manapság oly sokat szidott Brüsszel nélkül Magyarország nem ott volna, ahol van. A tanulságok levonása közepette azonban arról sem feledkezhetünk el, hogy önös érdekből nem szabad sem egy ország imázsát, még kevésbé egy földrész jövőjét kockáztatni. A David Cameronéhoz hasonló felelőtlen lépések ugyanis rövid távon hozhatnak ugyan hasznot, ám végső soron lesújtó bizonyítványt állítanak ki a populizmust önmagáért csúcsra járató, csupán a párt népszerűségét pár százalékkal emelő alakokról. Szándékosan nem említettem államférfit, mert ezek a figurák legfeljebb lábjegyzetek lesznek a történelemkönyvekben. Valójában tehát nem sírni kell, hanem a bajok közepette egyfajta lehetőségként kell tekinteni a brexitre. Olyan esélyként, amely megteremtheti, hogy az európai integráció szorosabb legyen, az EU hatékonyabban működjön, hiszen az uniós normák mégoly következetlen betartatása is tompítja a tagállami kormányok jogállamiságot csorbító törekvéseit. Nem szabad tehát belekényszeríteni magunkat abba a perspektívába, hogy a Brüsszelből jött bírálatok alapból a nemzetet támadnák.

Ami történt, az persze egy rémálom. Mindenekelőtt azért, mert rámutat a működő demokrácia visszásságaira. Arra, hogy miként lehet a politikai érdekek oltárán feláldozni egy ország, sőt egy kontinens érdekeit. Ebből tanulniuk kell az unió tagállamainak, így természetesen Magyarországnak is. Rémálom a csütörtöki népszavazás azért is, mert a hibák átgondolása helyett ez az eredmény az olyan euroszkeptikusokat erősíti, akik a minél rosszabb, annál jobb alapon most lehetőséget látnak a britek döntésében. Ne felejtsük azonban el, hogy Nagy-Britannia soha nem volt Európa szerves része, így a lépéseit is ebben az összefüggésben kell értékelni.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2016. 06. 25.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »