Kárpátalján öt vadonatúj határátkelőhely építését tervezik.
A kiemelt ellenőrző pontok építésének 2021-2023 közötti cselekvési tervét az európai és euro-atlanti integrációval, a nemzetközi együttműködéssel, a kultúrával, az ifjúsággal, a sporttal és a tájékoztatással foglalkozó kormánybizottság ülésén fogadták el, amelyen Anatolij Ploszkov, a Kárpátaljai Megyei Államigazgatás vezetője is részt vett.
Az ellenőrző pontok építése az állam és a Kárpátaljai Megyei Államigazgatás egyik prioritása.
Az ellenőrzőpont célja a határokon átnyúló és államközi együttműködés, a kereskedelem megkönnyítése, ami a költségvetési bevételek növekedését jelenti.
Ukrajna függetlenségének évei során Kárpátalja először rekordösszeget kap a határinfrastruktúra fejlesztésére,
szám szerint 2 milliárd 695 millió hrivnyát.
Ezeket az alapokat kilenc ellenőrzőpont építésére fordítják.
„A határ menti infrastruktúra fejlesztésének és kiépítésének programja Kárpátaljának egyszerűen létfontosságú! Régóta vártuk ezt a projektet, és ma végre csodálatos pozitív eredményt kaptunk” – kommentálta a terv elfogadását Anatolij Poloszkov, a megyei államigazgatás vezetője.
2021-2023 folyamán Ukrajna 35 ellenőrzőpontot tervez építeni, amelyek közül kilencet Kárpátalján, vagyis az összérték csaknem 25%-a.
A Miniszteri Kabinet rendelete alapján a tervek szerint csaknem 10 milliárd hrivnyát különítenek el ezen ambiciózus projekt megvalósítására Ukrajnában.
Ebből a pénzből 25 ellenőrző pontot rekonstruálnak, korszerűsítenek, technikailag felújítanak, 5 a meglévő elavultak helyén épülne fel,
és öt vadonatúj határátkelőt építenek
– olvashatjuk a Kárpátaljai Megyei Államigazgatás Facebook-oldalán.
Forrás:karpatinfo.net
Tovább a cikkre »