Rejtegetett magyar kincs került elő – fotó a történelmi ritkaságról

Rejtegetett magyar kincs került elő – fotó a történelmi ritkaságról

Egy hanaui bibliát, a vizsolyi biblia második, Szenci Molnár Albert által javított kiadását ajándékozta egy magánszemély a Ráday Gyűjteménynek. Ebből az 1608-ban nyomtatott könyvből mára mintegy 50-60 példány maradhatott meg.

Egy hanaui bibliát, a vizsolyi biblia második, Szenci Molnár Albert által javított kiadását ajándékozta egy magánszemély a Ráday Gyűjtemény Bibliamúzeumának.

A felajánlásról szóló ajándékozási szerződést szerdán írta alá Berecz Ágnes gyűjteményigazgató és Nagy Dolriis Zsófia Dániában élő adományozó.

Berecz Ágnes elmondta, hogy a hanaui biblia a vizsolyi biblia után jelent meg 1608-ban a németországi Hanauban. Egyik érdekessége, hogy Szenci Molnár Albert, aki a kiadást gondozta, ebben javította az 1590-ben Károli által nyomtatott vizsolyi biblia fordítási és sajtóhibáit, valamint a Szentírás szövege mellett helyet kapott benne saját, irodalmi igényű zsoltároskönyve is. Berecz Ágnes elmondta, hogy

Szenci Molnár Albert kiskamaszként tanúja volt a vizsolyi biblia kiadásának, ott „lábatlankodott” Károli körül, akinek üzeneteit hozta-vitte a korrektorok között.

Hírdetés

Az első teljes magyar nyelvű biblia, a Károli-biblia nagy, vaskos, nehezen forgatható kötet volt, nem lehetett otthon olvasni. Szenci szemei előtt viszont egy olyan biblia képe lebegett, amely könnyen forgatható, praktikusabb formátumú, ezért döntött a kézre álló negyedrétméret mellett.

A gyűjteményigazgató szerint az akkori körülmények között a magyarországi nyomtatás szóba sem jöhetett, ezért jelent meg a biblia Hanauban. A munkálatok során összesen mintegy 1500 darab készült, és olyan népszerű lett a kiadás, hogy már 1612-ben újra kellett nyomtatni. Egy korábbi adat szerint 37 könyvtárban 58 példánya ismeretes.

Nagy Dolriis Zsófia elmondta, hogy a hanaui biblia a létezése óta családja tulajdonában van, de tartalma miatt többször rejtegetni kellett. Nagyapja Búcson volt kántortanító, aki 1919 környékén egy Dunakanyar-közeli református lelkészre bízta a bibliát, aki azt a templom tornyában rejtette el. Később, 1945 után, amikor kitelepítették nagyszüleit Felvidékről, a biblia ott maradt a földben elásva, és valamikor a 70-es években hozták át Magyarországra.

Eredetileg 3 Biblia érkezett egyszerre Hanauból, abrakos tarisznyában csempészték őket. A másik kettő sorsáról nincs tudomásuk.

Berecz Ágnes az ünnepélyes átadáson beszélt arról is, hogy a Dunamelléki Református Egyházkerület Ráday Kollégiumának épületében található gyűjtemény, könyvtár és múzeum nehéz korszakot él át. A Ráday Kollégiumban pusztító januári tűzvész a gyűjteményt is érintette, levéltáruk, modern könyvtári állományuk abban az épületrészben volt, amelyet most ki kellett üríteni. Megkezdődött az épületrész bontása, újjáépítése. Ennek idejére levéltárukat Budapest Főváros Levéltára fogadta be, ősztől ott fog üzemelni. A könyvtári állományt Törökbálintra szállítják, átmenetileg az MTA könyvtára adott helyet a gyűjteménynek. Mint mondta, a gyűjtemény múzeum részét kevésbé érinti az átépítés, de ott is korlátozott lesz a hozzáférés az elkövetkező két-három év folyamán.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »