Regénybe illő módon lett meg Rejtő Jenő dedikált könyve

Regénybe illő módon lett meg Rejtő Jenő dedikált könyve

Gazdaggá teszi azt, aki az antikváriumba menet elejtette az utcán.

Pénteken kerül kalapács alá a Központi Antikváriumban Rejtő Jenő majdnem elveszett, második dedikált könyve – eddig csak egy volt ismert, az a Petőfi Irodalmi Múzeumban van.

Mint a Telex írja, a Piszkos Fred közbelép – Fülig Jimmy őszinte sajnálatára az Aurora könyvkadónál jelent meg, egy pengős sorozatban, Rejtő egyik szokásos alteregója, P. Howard művészneve alatt.

A könyv 80 évnyi hányatott sors után került az antikvárium szakmai vezetője, Bálinger Béla elé, ráadásul aki behozta hozzá, több könyv mellett

Hírdetés

ezt pont kiejtette a ládából útközben,

utólag jött vissza azzal, hogy van még egy ilyen is, hátha érdekes.

A könyvet behozó tulajdonost illeti majd az árverési összeg 80 százaléka.

A kikiáltási ár 800 ezer forint.

„Haumann Miki bátyámuramnak azon tiszteletteljes emlékeztetéssel, hogy elolvas. Híve, Rejtő Jenő” – ez van beírva, 1941. július 24-ei dátummal. Rejtő Jenő másfél év múlva a Don-kanyarban munkaszolgálatosként életét vesztette. „Haumann Miki” személye továbbra is rejtély viszont.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »