Raï pátriárka: „Rejtélyes robbanás” történt Bejrútban

„Bejrút, a Kelet mátkája, a Nyugat fárosza megsebesült. Egy »letarolt város«, mely olyan, akár »egy háborús színtér, háború nélkül«” – ezekkel a szavakkal kezdődik Bechara Boutros Raï maronita pátriárka felhívása a „világ nemzetei felé” a „rejtélyes robbanás” után (a sokatmondó kifejezést maga a pátriárka fogalmazta meg így), mely augusztus 4-én történt Libanon fővárosának kikötőjében.

Előzetes becslések szerint száznál is többen meghaltak, és több ezren megsebesültek.

A tragikus eset – mondta a libanoni bíboros – letarolta a várost, halált és pusztulást zúdítva rá, s romba döntött kórházakat, otthonokat, templomokat, mecseteket, szállodákat és boltokat.

Az Egyház – idézte a bíboros – kiépített egy segélyhálózatot Libanon egész területén, de a vész akkora méreteket ölt, hogy az ország minden erőfeszítése eltörpül mellette. Raï pátriárka ezért fejezte ki előre is háláját a libanoni egyház nevében minden nemzetnek, „amely készen áll Bejrút megsegítésére”. Megszólított „minden baráti és testvéri országot” s legfőképpen a nagyhatalmakat és az Egyesült Nemzetek Szövetségét (ENSZ), azonnali segítséget kérve Bejrút megmentésére, s arra kérte őket, tegyék ezt mindennemű politikai és geopolitikai számítás, illetve hátsó szándék nélkül.

Az elmúlt években Libanont rengeteg katasztrófa érte politikai, pénzügyi, gazdasági és nemzetbiztonsági téren egyaránt.

Raï pátriárka szerint ahhoz, hogy szembe tudjanak nézni a szükséghelyzettel, segítségként „az Egyesült Nemzetek által felügyelt alap” létrehozása volna a legmegfelelőbb.

„Hozzátok fordulok – zárta sorait –, mert tudom, hogy szeretitek Libanont, és válaszolni fogtok hívásunkra. Hozzátok fordulok, mert tudom, mennyire a szíveteken viselitek, hogy Libanon visszanyerje történelmi szerepét az ember, a demokrácia és a béke szolgálatában a Közel-Keleten és a világban.”

Hírdetés

Az augusztus 4-i bejrúti robbantás után a gazdasági válságtól és az utóbbi napokban az országot megbénító koronavírus-járványtól megfáradt libanoniak egy pillanat alatt félretették minden gondjukat, hogy honfitársaik segítségére siessenek.

Ugyanígy segítettek kolostorok, monostorok, templomok és mecsetek. A robbanásban a libanoni Caritas épületei is megsemmisültek.

„A fájdalmas tragédia s annak társadalmi, gazdasági, humanitárius és egészségügyi következményei minden libanonitól – a politikai erőktől kezdve az ország minden közszereplőjéig – szolidaritást, egységet és közös munkát követelnek e nehéz próbatétel megoldása érdekében” – olvasható a közleményben, melyet a siíta Hezbollah párt tett közzé a robbanás napján, a késő délutáni órákban.

Fordította: Balláné Sárközi Jáhel

Forrás: Fides

Fotó: Fides; Lambert Attila

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »