Május elseje van, a munka ünnepe. Sajnos a legtöbb embernek erről a sörvedelés és a virslizabálás jut eszébe. Egy "ünnepnap", ahol a kádári rendszer engedett egy kicsit és egy nap erejéig nem a szocializmust kellett építeni egy lelketlen és szürke rendszerben, hanem úgy tehettél, mintha minden remek lenne és jól éreznéd magad. Ez persze a látszat volt és a valóság elfedése, ebben azóta is töretlenül remekelnek a magyar kormányzatok, viszont emberek százezreit, millióit lehet vele kiválóan elaltatni. Tavaly ilyenkor egy háromrészes cikksorozatot jelentettem meg, hogy az államszocializmussal ellentétben mennyire gyökeresen más volt munka és ember kapcsolata a nemzetiszocializmusban, a Harmadik Birodalomban. Ezekben az írásokban az a jó, hogy lényegében elévülhetetlenek, a napi hírekkel ellentétben 20-30 év múlva is ugyanolyan aktuálisak lesznek, így bátran ajánlom őket most is itt, itt és itt. Valamivel azonban adós maradtam tavalyról, az adósság törlesztésére pedig keresve sem találhatnék jobb alkalmat május elsejénél. A korábbi cikkekben a Német Munkafront intézményét, a főbb szociális intézkedéseket, a rendszer felépítését, az állam viszonyát a munka megszervezésével mind-mind átvettük, azonban nem beszéltünk arról, ami igazából a legjobban szokott izgatni minden embert: a szabadságról és a szabadidő eltöltéséről. Itt jön képbe a Kraft durch Freude (szabadfordításban "munka és öröm") amely a német munkásság szabadidős szervezete volt. Lássuk hát, hogyan töltötték szabadidejüket és merre nyaraltak Európa MINDMÁIG (!) legirigyeltebb munkásai.
A Kraft durch Freude (KdF) egyike a három Werkschararbeitsgruppénak (a másik kettő népegészségüggyel és a szakmai munkaversenyekkel foglalkozott). A III. részben tavaly már beszéltünk róla, de emlékeztetőül (meglehetősen bonyolult, olyan "jellemzően németes" az egész rendszer felépítése, de ha elmélyülünk benne, akkor egyben logikus is): a Werkschararbeitsgruppék Werkscharokból álltak, amelyek DAF-tagsággal (Német Munkafront – Die Deutsche Arbeitsfront) rendelkező önkéntesek 30-40 fős szervezetei voltak. A Werkscharok feladatait és működését az NSDAP-n keresztül az Arbeitsfront határozta meg.
A Kraft durch Freudéhez tartozott lényegében minden, ami a szabadidős tevékenységekkel, pihentető utazásokkal (korabeli szóval: vándorlás), nyaralásokkal, sporttal, kötetlenebb népképzéssel volt kapcsolatos. 1933. november 27-én jelentették be a megalakulását, erős rokonságot mutat a hasonló alapokon elhelyezkedő olasz szervezettel, a Dopolavoróval. Öhquist a Führer Birodalmában remekül leírja a Kraft durch Freude legfőbb célját: "A szabadidő észszerű és céltudatos beállításával a dolgozó embert minél bensőbb kapcsolatba akarja hozni az egész nemzettel s felébreszteni és elevenen tartani benne azt az érzést és öntudatot, hogy nemcsak a munkaasztalnál, hanem szabadidejében is nem egyed, hanem egy nagy közösség tagja." Mielőtt ez a kijelentés bárkiben is jogosan riadalmat keltene, itt nem arról van szó, mint az államszocializmus esetében, ahol a rendszer még a legkisebb magánéletet is felszámolta a "kommunista közösség" oltárán. A Kraft durch Freude a munkások szabadidejét úgy igyekezett megszervezni, hogy a felesleges időpocsékolás és érték nélküli lézengés helyett abból mind a munkás, mind a szakmai fejlődés, mind az állam épüljön. Ettől függetlenül magánéletre (mai szóval élve: "énidőre") ugyanúgy jutott idő és energia is.
A KdF nem politikai oktatásokat, unalmas politikai demagógiával átitatott üzemi előadásokat biztosított a munkásoknak, hanem megfelelő testi és szellemi táplálékot. Állami pénztámogatásban nem részesült, maguk a német dolgozók tartották fent. Fő tevékenységei közül a következő ötöt emelem ki: sport és testedzés szorgalmazása és az erre való lehetőségek biztosítása, utazások, kirándulások, nyaralások szervezése, szórakoztató programok rendezése (filmnézés, színház, opera stb.), népképzés (fontos, hogy itt elsősorban nem gyakorlatról, hanem műveltségről és ismeretbővítésről beszélünk, amely kiváló ellentétpárja a szocializmus által preferált "bunkó, proletár munkás" embertípusnak), a munka szépségének propagálása (igényes munka- és lakókörnyezet, falu- és lakóházszépítési program szemben a szovjet-típusú kolhozok és "lakóépületek" ocsmányságával.) A mintának tekintett "munkásléthez" persze megfelelő népautó is dukált, így születettek meg a KdF-kocsik, amelyek a későbbi Volkswagenek ősei voltak. Az olcsó, ám jó minőségű autókat havi részletekben történő fizetés ellenében lehetett igényelni, áruk 995 birodalmi márka körül mozgott.
A KdF olyan népszerű volt a korabeli viszonyok között, hogy 1937 júniusában Freiheit und Erholung ("szabadidő és üdülés") címmel világkonferenciát rendeztek, ahol több mint 50 ország képviseltette magát. Itt létrehozták az Internationales Zentralbüro für Freude und Arbeit nevű irodát ("öröm és munka nemzetközi központi irodája"), ennek vezetője pedig dr. Robert Ley lett, aki a DAF vezetője is volt egyben. Az iroda mellé létrehoztak egy kutatóintézetet is, amely a munkások szabadidejének eltöltésével tudományosan is foglalkozott. Egyébként kevesen tudják, de Imrédy Béla, 1938 májusában hivatalba lépő magyar miniszterelnök mind a KdF-et, mind pedig a Dopolavorót pozitív példának tekintette Magyarország számára is, amit miniszterelnöki bemutatkozó beszédében is deklarált.
Most pedig szemléltessük néhány Öhquist által feljegyzett számadatból, mit is jelentett akkor Németországhoz tartozni, majd ki-ki képzelőerejének mértéke szerint hasonlítsa azt össze a mostani állapotokkal.
A sportban résztvevők száma 1938 első felében több, mint 8 millióra emelkedett, akik kb. 400 ezer sportkurzuson edződtek 3000 elismert sporttanító irányítása alatt. Utazásokon 1934-ben kétmillió ember vett részt, 1937-ben már 9.657.500 ember. Tíz nagy óceánjáró hajó állott a KdF szolgálatában, amik egyszerre 200 ezer munkást és azok családját nyaraltatták szerte a világban. Egy nyolcnapos tengeri út mindent beleértve 30-40 birodalmi márkába került, míg egy szárazföldi kb. 20 márkába (rászorulóknak 1938-tól 10-15 márka). Érdekesség, hogy az említett hajók modernek voltak, ugyanakkor a kabinok berendezésének tekintetében semmilyen osztálykülönbség nem volt.
A KdF által rendezett színi előadásokat 1937-1938 folyamán majdnem 8 és félmillió ember látogatta (1940 február 14-én Berlin-Borsigwaldban megnyílt az első utazó KdF-színpad. A sátor könnyűfémből készült és egyszerre 800-900 személyt volt képes befogadni és önálló színházi berendezésekkel büszkélkedhetett, télen még fűthető is volt.), míg hangversenyeken 3 millió ember vett részt.
300 népművelési hely állt rendelkezésre, ahol előadásokat tartottak történelemről, fajismeretről, honismeretből, természettudományokból, örökléstanról, népegészségügyről, gazdaságtanról stb. Ugyanitt tartottak idegennyelv-tanfolyamokat, gyorsírásoktatást. Továbbá 6250 estén történtek művészeti felolvasóestek majdnem másfél millió ember részvételével, továbbá 1574 gyári kiállítást szerveztek, ahol 4 millió munkás ismerkedett meg az alkotásokkal. Mindezek és sok más program együttesen 16 és félmillió embert mozgattak meg önképzés céljából csak 1939-ben.
A Kraft durch Freude korának legfejlettebb szabadidős szervezete volt, amelyet munkásoknak hoztak létre. Úgy gondolom, a Szovjetunió állapotát összehasonlítani Németországéval az ismeretek függvényében teljesen felesleges. Az, hogy sokak szemében mind a mai napig mégis a keleti blokk posványa nyújt magas nosztalgiázási faktort, kizárólag azért lehetséges, mert más példa egész egyszerűen nem volt előttük, az általam ismertetett világot pedig még csak hírből sem ismerték ("tisztelet" a kivételnek, aki még a gyémánt és a sár közül is a sarat választaná, akkor is, ha mindkettő előtte lenne). Bízom benne, hogy egyre többen kapnak kedvet a Harmadik Birodalom valódi történetének megismeréséhez, az erre használható irodalom pedig minél szélesebb körben terjedni fog (ezeket és még sok más hasonló témájú könyvet a Könyvajánló, könyvbemutató sorozatomban igyekszem a közönség elé tárni).
"A nemzetiszocializmus célját és lényegét juttatja kifejezésre, hogy a komolyság, szigorúság és az önfeláldozó kötelességteljesítés aszkétizmusára intő felhívás mellett megfelelő mértékben módot nyújt a dolgozó ember hétköznapján az életvidámságra is. A nemzetiszocializmus egészséges valóságérzéke elutasít minden teoretizálást, minden pedantériát és minden doktrinerkedést, s mindenütt az élet elfojthatatlan forrásait keresi."
Kár, hogy ezen életszemlélet helyett egy olyan világban élünk, ahol az emberre kizárólag úgy tekintenek, mint csupasz munkaerőforrásra (a ’30-as évekhez képest egyértelmű jobblét ellenére is sok a depressziós ember), egy érzések nélküli robotra, akit a puszta számok törvénye alapján vagy megéri foglalkoztatni, vagy nem, ezt a rendszert pedig kizárólag úgy lehetne megváltoztatni, ha gyökeresen kitépjük az egészet. Ez a berendezkedés és felfogás olyan szinten, fényévekkel marad el a nemzetiszocializmus által deklarált létfelfogástól, hogy a mai viszonyok között még ennek írmagját is teljesen felesleges bárhol is keresnünk. Kár, hogy nekünk csak ez jutott.
Ábrahám Barnabás – Kuruc.info
Felhasznált irodalom: Johannes Öhquist: A Führer Birodalma. Gede Testvérek Bt., Budapest, 1999.
Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »
