Püspöki hálaadó szentmise és bérmálás a megújult szegedi Szent Rókus-templomban

Püspöki hálaadó szentmise és bérmálás a megújult szegedi Szent Rókus-templomban

Két éve kívülről és most belülről is megújult a szegedi Szent Rókus-templom. Ennek örömére november 14-én Kiss-Rigó László szeged-csanádi megyéspüspök mutatott be ünnepi szentmisét, melynek keretében a templom felújításáért és az összefogásért is hálát adtak a Szent Rókus Plébánia tagjai, valamint 21 fiatal a bérmálás szentségében részesült.

Az 1905 és 1909 között épült, neogótikus templomnak először a külsejét renoválták, 2019-ben és 2020-ban a két torony, valamint az oldalhajók és a homlokzat is megújult. A templom aljzata korábban azonban annyira megsüllyedt, hogy két oltár is veszélybe került. Idén februárban a belső térben felszedték a régi padlózatot és kibetonozták az aljzatot. A templom új márványpadlót kapott, melynek köszönhetően immár impozáns látvány fogadja a kapun belépőt, ahogyan az üvegablakok és a főoltár tükröződik rajta. A tölgyfa padsorok is átestek egy kisebb felújításon.

Áldja meg az Úr mindazokat, akik bármilyen módon hozzájárultak a felújításhoz – mondta Kiss-Rigó László szeged-csanádi megyéspüspök, aki az ünnepi misét celebrálta, hangsúlyozva a közösség összefogását. Külön kiemelte Kalmár Ferenc miniszteri biztos, Biernacki Karol, a Magyar Nemzeti Levéltár Csongrád-Csanád Megyei Levéltárának igazgatója, valamint Halácsy Gábor főmérnök nevét.

Hírdetés

A belső felújítás teljes költsége több mint 130 millió forint volt, amellett, hogy egyes munkálatokat társadalmi munkában vállaltak a kivitelezők. A padlózat burkolásához, ahogyan azt a plébánostól megtudtuk, 50 millió forintos minisztériumi segítséget kaptak. A munkálatok nagy részét – ahogyan a külső felújítás során is – hívek adományai segítségével fedezték.

Forrás és fotó: Szeged-Csanádi Egyházmegye/Délmagyar.hu

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »