Hársfaágaktól zöldellő kis kápolnában végezte pünkösdvasárnapi Szent Liturgiáját Janka Ferenc veszprémi görögkatolikus parókus az érseki főiskolán, Veszprémben, a helyi görögkatolikus egyházközség számára.
A közösség világító lámpásai az első szentgyónásukat elvégző, hamarosan elsőáldozó gyermekek voltak.
A szentgyónás nem azért az Istennel való kiengesztelődés szentsége, mert Isten megsértődik ránk bármikor is, és ezért ki kell őt engesztelnünk, hanem mivel az ember felrobbantja a bűnnel az Isten felé vezető hidat, ezt Isten nélkül lehetetlen újjáépíteni – mondta szentbeszéde elején Janka Ferenc. – Gyónás közben azonban ez a híd újraépülhet.
A gyónásnak három fontos lépcsője van: a lelkiismeretvizsgálat lényege, hogy az ember rácsodálkozzon saját magára, és hogy kapcsolatba kerüljön önmagával. Szent Ágoston szavait idézve: „Milyen érdekes, hogy az emberek rácsodálkoznak a hegyekre és a folyókra, a fákra és a virágokra, de nem csodálkoznak rá saját lelkük szépségére.” A lelkiismeretvizsgálat során a legtöbb ember azzal kezdi, hogy végiggondolja, mit hibázott el, pedig célravezetőbb lenne előbb Isten szerető jelenlétébe helyezni magunkat, oda megérkezni – hangsúlyozta a parókus. – Csak a bátor embernek van mersze szembenézni a gyarlóságaival, csak bátor emberek mernek bocsánatot kérni. „A lelkiismeretvizsgálat a fejlődésorientált ember sajátja. Olyané, aki nem másokat hibáztat élete minden nehézségéért, hanem lelkiismeretvizsgálatot tart, hogy fejlődni tudjon.”
A második fontos mozzanat a lelkiismeretvizsgálat után a bánat – folytatta tanítását Janka Ferenc. – A bánat nem önbántalmazást, nem önmarcangolást jelent, hiszen amikor az ember megbánja, hogy rosszat tett, akkor a szabadulás útján indul el. A bánatban már fölsejlik, hogy mit kellett volna csinálni, fölsejlik Isten igazságának világossága. A bánat a szabadulás útja. A gyónás során bűneink felsorolása, megvallása távolságot teremt a bajtól, és lehetővé teszi a tisztulást. Az elégtétel elvégzése pedig a terápia. Semmiképpen ne kompenzációnak tekintsük. Isten szeretetét ugyanis nem kell visszafizetni. Az életvezetés, melynek része nálunk, keresztény embereknél a gyónás, nem opcionális. Benne ülünk az autóban, és nekünk kell vigyáznunk arra, hogy ne történjen baleset. A bűnbánat szentsége a tisztánlátás szentsége.
Janka Ferenc felolvasta Pilinszky János Pupilla című versét.
A távcsőben lovasroham.
Porzók, bibék a nagyító alatt.
De a szememben sárga arc
és zuhanás a fölpolcozott ágyon,
mivel embernek lenni annyi, mint
poklokra csavart pupillával nézni.
A tábornok távcsöve, a tudós mikroszkópja és az emberi szem… Az egyik a hatalom távolságából nézi mások halálát, a másik a tudomány közelségéből figyeli a vegetatív szaporító szerveket, és olyan közel van a dolgokhoz, hogy már nem látja, nem kényszerül látni az összefüggéseket. A harmadik tekintet a szemlencséé, amely a szenvedő vagy a halott embert nézi. Pilinszky János azt köti a lelkünkre, hogy embernek lenni annyi, hogy nem fordítom el a szememet a mások szenvedésétől és halálától, hanem rácsavarom a pupillámat, azaz próbálok együtt érezni vele – mondta a veszprémi görögkatolikus parókus.
Sokszor mi magunk is méricskélünk. A beszűkült tudás nagyítója alatt folyton azt figyeli az ember, ki az okosabb, ki a ravaszabb, ki tudja csalafinta módon a saját hasznára fordítani az ismereteket. Az emberi együttérzés pupilláján keresztül való nézésnek megvan az a veszélye, hogy csak a halált és a szenvedést látjuk, és ekkor az ember sajnálatba és önsajnálata zuhanva tehetetlenséget él át. Ilyenkor szoktunk másokat hibáztatni, felelősöket keresni a szenvedésünkért, vagy Istent tesszük felelőssé a világban lévő összes rosszért. A Pilinszky-vers így született újjá Janka Ferenc parafrázisaként:
Távcsövében üdvösséges távlatok,
Az isteni remény van a mikroszkóp alatt.
Jézus szemében Atyja vigasza,
mivel szabadnak lenni annyi,
mint Istenbe kapaszkodva élni.
„A hit, a remény és a szeretet legyen az a látásmód, ahogy mi a Szentlélek segítségével látjuk a világot, a másik embert és magunkat. A hit távcsövében látjuk a teremtés szépségét, a gondviselő Isten jóságát, az üdvösség reményét. Ha valaki reménységgel tekint az életre, nemcsak a tudomány részleteit látja, hanem az Isten országlását, vagyis Isten jelen lévő szeretetét mindenben. Ha a szenvedő és a megdicsőült Krisztusra nézünk, arcán látjuk az Atya vigaszát, a vigasztaló Szentlelket is. Embernek lenni annyit jelent: szabadnak lenni. Ha ezzel a szabadsággal Isten elveszíthetetlen szeretetébe kapcsolódunk bele, akkor szárnyra kelhetünk.”
A ma először gyónók Isten szabadító szeretetével találkozhattak, mert a gyónás nem ott kezdődik, hogy elsorolom a bűneimet, hanem hogy újra és újra visszatérek Isten szeretetébe. Abba a gondolatba, hogy jó vagy, akkor is, ha bűnt követtél el, jó vagy, mert az Isten ezt mondja rólad. Ha képes vagy visszatérni szabadító szeretetéhez, akkor átélheted újra azt, hogy jó vagy.
Szöveg: Hekler Melinda
Forrás és fotó: Hajdúdorogi Főegyházmegye
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »
