Publicus: A választók szép lassan elfordulnak a közös EP-listától

Januárban az emberek 59 százaléka, februárban pedig már 63 százaléka, azaz majdnem 5,2 millió választó gondolta azt, hogy sikeresebb lenne az ellenzék, ha közös listával mérkőzne meg a Fidesszel az európai parlamenti választáson.

Meglepő, de emellett egyre kevesebben értenek egyet azzal, hogy legyen közös lista: januárban a választók 52 százaléka, februárban viszont már csak 47 százaléka gondolta így — erre jutott a Népszava megbízásából kutató Publicus Intézet.

Az ellentmondásosnak tűnő jelenség mögött két okot sejtenek a kutatók:

Hírdetés

egyrészt a Fidesz mozgósította táborát, épp a közös lista vélt hatékonysága okán, másrészt a Jobbik bejelentése, miszerint senkivel nem akarnak közös listát állítani. A döntés hatása továbbgyűrűzött az ellenzéki térfélen, a tömbösödési kényszer alábbhagyott.

Arra a felvetésre, fontos-e, hogy a Jobbik ne olvadjon be a baloldali formációk közé, a többi ellenzéki párt támogatói 55-62 százalék közötti arányban mondtak igent, miközben ez a szám a Jobbik híveinek körében 49 százalék volt. Azzal az állítással pedig, hogy a Jobbiknak részt kell vennie az ellenzéki összefogásban akkor, amikor belpolitikai tétje van a meccsnek, az EP-választáson viszont nyugodtan indulhat külön, a párt szavazóinak 66 százaléka értett egyet.

A lap szerint ez az arány annak ellenére alakult így, hogy a Jobbik támogatóinak mintegy 70 százaléka hiszi: pártja a külön indulással felmorzsolja annak a lehetőségét, hogy az ellenzék megszorítsa a Fideszt, esetleg több mandátumot szerezzen, mint a kormánypárt.


Forrás:hunhir.info
Tovább a cikkre »