Prostituáltakat futtattak a cigányok – a bevételt elvették a lányoktól, abból fedezték saját életvitelüket

Prostituáltakat futtattak a cigányok – a bevételt elvették a lányoktól, abból fedezték saját életvitelüket

Prostituáltakat futtattak a cigányok – a bevételt elvették a lányoktól, abból fedezték saját életvitelüket

A Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányság emberkereskedelem és kényszermunka bűntett miatt folytat nyomozást F. Ilona, A. János, valamint B. József mindszenti lakosok ellen. A gyanúsítottakat őrizetbe vették, és az illetékes ügyészségen előterjesztést tettek letartóztatásuk indítványozására.

Hírdetés

A megalapozott gyanú szerint a 26 éves F. Ilona és a 20 éves A. János fiatal lányokat utaztattak, és Csongrád-Csanád, Győr-Moson-Sopron, illetve Komárom-Esztergom megyében prostituáltként dolgoztatták őket. Az egyik nőt hónapokon keresztül mindszenti lakásukban tartották fogva.

A nyomozás során beszerzett információk alapján F. Ilona B. József 34 éves szintén mindszenti lakossal együtt is közreműködött egy nő futtatásában.  A sértettet rendszeresen fenyegették, előfordult, hogy bántalmazták is.

A prostitúcióval megkeresett jövedelmet a feltételezett elkövetők részben vagy teljes egészében elvették a lányoktól, abból fedezték saját életvitelüket.

A hódmezővásárhelyi rendőrök a Csongrád-Csanád Megyei Rendőr-főkapitányság Mélységi Ellenőrző és Közterületi Támogató Osztálya, valamint a Terrorelhárítási Központ műveleti egységének munkatársaival közösen 2020. szeptember 11-én, délelőtt összehangolt akciót hajtottak végre. A rendőrök több helyszínen egyszerre fogták el a gyanúsítottakat, akiknek otthonaiban kutatásokat tartottak. Ezek alkalmával a bűncselekmények elkövetéséhez kapcsolódó feljegyzéseket, bérleti szerződéseket, műszaki cikkeket, készpénzt, illetve személygépkocsikat foglaltak le a nyomozók.

A művelet során a rendőrök a három elfogott személyt gyanúsítottként hallgatták ki, őrizetbe vették őket, és az illetékes ügyészségen előterjesztést tettek letartóztatásuk indítványozására.


Forrás:privatkopo.hu
Tovább a cikkre »