Programdús tanítási napok a bősi óvodában – Képes interjú Fodor Deniszával

Programdús tanítási napok a bősi óvodában – Képes interjú Fodor Deniszával

A magyar kormánynak köszönhetően a közelmúltban a bősi Temető utcai óvodát is felújították. A gyermekek vidáman játszadozva, tanulgatva birtokva is vették, a pedagógusok pedig különféle programokkal gazdagítják mindennapjaikat. Az évekig óvónőként dolgozó Fodor Deniszával beszélgettünk a bősi óvodások mindennapjairól, a mögöttünk hagyott farsangról és a terveikről.

Az egész óvodában látom a farsangi díszítést. Hogyan zajlott a gyermekekkel a farsang?

Mi több napon át ünnepeltünk, szórakoztunk az óvodában, miközben felevenítettünk a gyermekek korának megfelelőe farsangi hagyományt. A szülőknek köszönhetően számtalan farsangi finomságot kaptunk: többek között siskát, azaz farsangi fánkot és különféle sós és sajtos süteményeket. Ezáltal is több farsangi hagyományos étellel ismerkedhettek meg a gyermekek.

A farsangi programjaink között volt interaktív bohócműsor, de tartottunk jelmezes felvonulást és álarcosbált is.

Mint láthattuk, a bőgőtemetésen is szerepeltek. 

Igen! Minden évben részt vettünk rajta a gyermekekkel, így idén is. Egy vidám műsort tanultunk meg erre az alkalomra készülve.

Hány növendék látogatja az óvodát?

Közel ötven kisgyermek jár hozzánk az óvodába.

Erre a létszámra hány pedagógus engedélyezett?

A kollektívát öt óvodapedagógus alkotja. Viszont van egy beteg kisfiú az óvodában, aki külön felügyeletet igényel. Hála Istennek, az önkormányzat biztosított mellé azt a személyt, aki csak vele foglalkozik, így egyáltalán nincs gond a kisgyermekkel. Nagyon szépen fejlődik és jól érzi magát a közösségben.

Az év folyamán milyen további jeles napokat ünnepelnek meg és építik bele a nevelőmunkába?

Ilyen hagyományos ünnep például a húsvét. Ilyenkor a helyi Csemadok által szervezett húsvétváróra megyünk a kultúrházba, ahol a kézműves foglalkozásoktól kezdve a hagyományos húsvéti locsolkodásig különféle programokon veszünk részt . Az óvodában pedig játékos foglalkozásokat tartunk. Ilyenek a tojáskeresés, húsvéti nyúl simogatás, tojásfestés stb.

Ezt az ünnepet követi az anyáknapi ünnepségünk, majd egy nagyszabású, háromnapos gyermeknapot is tervezünk. Emellett megtartjuk év végén az adventi ünnepkörben a Mikulás napot és felelevenítjük a karácsonyi hagyományokat.

Mit terveznek a gyermeknapra?

A programok között lesz pl. légvár, arcfestés, tűzoltó- és rendőrbemutató, zenés műsorok, bohóc fellépés és fagyizás is. A gyermeknap zárónapja családi nap lesz.

Hírdetés

A felsoroltakból látjuk,hogy odafigyelnek a hagyományápolásra az óvodában. Mi a céljuk ezzel?

Célunk, hogy őseink hagyományát a jövő nemzedéke is megismerje és továbbvigye.

Tanítanak valamilyen idegen nyelvet a gyermekeknek?

Magyar nyelvű nevelő-oktatómunka folyik az óvodában, ezért az államnyelv oktatása is be van iktatva a napirendbe. Ezt úgy kell elképzelni, hogy a délelőtti magyar nyelvű oktatás után délután van szlovák nyelvoktatás.

Milyen az együttműködésük a fenntartóval, a helyi önkormányzattal?

Nagyon jó az együttműködésünk az önkormányzattal. Mindenben segítséget kapunk. Az önkormányzat a lehetőségei szerint minden biztosít számunkra, amire szükségünk van. Itt kiemelem a szülők támogatását is. Jó az együttműködésünk a Szülői Munkaközösséggel is. Sok mindenben segítik és támogatják az óvoda zökkenőmentes működését és teszik ezt kérés nélkül a gyermekeik érdekében, mivel nagyon elégedettek az óvodában folyó munkával.

Mindannyiuknak nagyon hálás vagyok, mint az óvoda vezetője a kollektíva nevében is. A Körképen keresztül is köszönöm nekik mindazt, amit általuk és a segítségükkel biztosíthatunk a óvodásoknak, és minőségi oktatást tudunk biztosítani számukra.

Mennyire terjedt el a bősi óvodás gyermekek között a koronavírus?

Valójában mi egy hétig voltunk nem is olyan régen bezárva a koronavírus miatt. Sajnos elkapták először a gyermekek, majd a pedagógusok is. Legalábbis a tesztek eredménye ezt a sorrendet mutatta.

Milyen ételeket tálalnak ma, a hét utolsó munkanapján?

A reggeli tejszínes kenő volt kiflivel és almás teával. Ebédre zöldséges lencseleves, granadírmars készül. Ehhez almalevet találnak majd. Ma egy könnyed uzsonna várható, méghozzá joghurt.

Az oktatási-nevelési intézmények konyháján a kevés kiadásból elegendőt főzni elv szerint működnek. Hogy élik ezt meg itt?

Igen, sajnos, nincs könnyű dolguk a konyhán. De mégis mindig jókedvvel és finomat készítenek. Köszönjük ezt a szakácsainknek.

Mit terveznek megvalósítási a közeljövőben?

Jelenleg kérjük a szülőket az adójuk 2 %-ának felajánlására, hogy majd azt a bevételt is óvodánk minőségi oktatására, fejlődésére tudjuk majd fordítani. A felajánlásokat előre is köszönöm.

Szeretnénk végre egy jótékonysági óvodabált is tartani, amiből az ovodások részére öltözőszekrényeket vásárolhatnánk. Ennek darabja hozzávetőlegesen 200 euró. De új játékpark is tervben van…

Köszönöm a beszélgetést.

Én is nagyon szépen köszönöm, örülünk, hogy egy kis időt eltöltöttek a gyerekekkel, velünk. Jöjjenek máskor is.

Minden gyerek a helyére rakja a játékokat.

Laky Erzsébet


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »