Nyitókép: SITA/Branislav Bibel
Pozsonyban beigazolódott a brit vírusmutáció erőteljes jelenléte.
A főváros a hétvégi tesztelés után elrendelte, hogy vizsgálják meg az összes, a magisztrátus által működtetett mintavételi helyen begyűjtött pozitív mintát.
Katarína Rajčanová, a főváros szóvivőjének elmondása szerint a magisztrátus által biztosított mintavételi pontokon az elmúlt hétvégén 50 pozitív esetet találtak. A pozitívan tesztelt személyeknek felkínálták a PCR-tesztelés lehetőségét. A keddi tesztelésen az 50-ből 28 személy vett részt. Az egyik személynél a PCR-teszt nem mutatott pozitív eredményt, tehát az antigénteszt hamis pozitivitást állapított meg nála. A 27 letesztelt személyből 23-nál jelen volt az új brit vírusmutáció, ami 85%-ot tesz ki.
A pozsonyi önkormányzat beismerése szerint az ellenőrzött minta ugyan nem nagy, de az észrevételeiket továbbították az epidemiológusoknak és a kormánynak.
A főváros arra kéri az embereket, hogy legyenek körültekintőek, védekezzenek, a pozitívan teszteltek pedig szigorúan tartsák be a karantént. Amennyiben a társadalom enyhít a körültekintőségén és az óvatosságán, a brit mutáció jelentős mértékben megemelheti az újonnan regisztrált fertőzöttek számát, hiszen sokkal gyorsabban terjed.
Teraz.sk
Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »