Pontosan 100 éve, Sopron környékén…

Pontosan 100 éve, Sopron környékén…

A Maderspach Kommandó írja közösségi oldalán:

Száz évvel ezelőtt a Sopron megye, felsőpulyai járáshoz tartozó Füles községben, Vitéz Somogyváry Gyula szülőfalujában általános haragot gerjesztett maga ellen türelmetlen és diktatórikus intézkedésével két, szélsőségesen baloldali ember: Makár csendőrőrmester és Gerdenits Dániel, a fogyasztási szövetkezet boltosa. Éppen a rendíthetetlennek látszó viselkedésük miatt szántak nekik vezető szerepet felsőbb irányítóik a helyi direktóriumban.

Hozzájuk hasonló fanatikus kommunista volt Váradi Hermán felsőpulyai szabósegédből lett járási politikai biztos. Erre a vasárnapra tervezte kortes-beszédjét fülesi pártfogoltjai mellett. De tartva az esetleges rendzavarástól, erősítő biztosítást kért Sopronból. Abban a hiszemben, hogy Fülesen lesznek már a védelmére küldendő fegyveresek, elindult Felsőpulyáról a gyűlés helyszínére. Ám a Sopronból autón induló vöröskatonák motorhiba miatt elakadtak a sopronkeresztúri erdőben.

Bajtól tartva Körmendi János fülesi jegyző, Váradi elé sietett. Félúton találkozva a járási politikai biztossal, kérve kérte, forduljon vissza, mert Fülesen a hangulat igen elmérgesedett, éppen a járási biztos által pártfogolt két kommunista sorozatos túlkapásai miatt. Váradi Hermán csak legyintett a kérlelésre. Kijelentette, őt a legjobb szándék vezérli, nincs mitől félnie, különben is útban vannak hívására Sopronból a fegyveres rendfenntartók.

Miközben ez történt, a kommunista uralom ellenzői átszalasztották Fülesről a szomszédos Malomházára Szedenik Viktort, a helyi kántortanító fiát, aki a soproni líceum tanulójaként otthon töltötte a vasárnapot. Azt üzenték a tanácsköztársaságot nem szerető malomháziaknak, gyorsan jöjjenek Fülesre, akadályozzák meg közösen a járási politikai biztos szereplését. Jöttek is azonnal a hívottak, méghozzá sorba rendeződve, egyházi zászló alatt.

Hírdetés

A véletlen rendezéseként egyszerre érkeztek a malomháziak és Váradi Hermán a fülesi templom előtti térre – ahol már ki volt állítva egy erős szék a szónok számára. Körbevették a járási politikai biztost, gúnyolták, becsmérelték, szidalmazták, majd a vérmesebb fiatalok a tettlegességtől sem riadtak vissza. Leterítették Váradi Hermant, majd egy legény a homlokára taposott patkós csizmasarkával. Füles plébánosának, a fiatal Szemelliker Antalnak és más józan csillapítóknak köszönhetően sikerült bemenekíteni a lincselés elől a járási politikai biztost a közeli csendőrőrsre, ahol késedelem nélkül elsősegélyben akarták részesíteni, ám a sebesült azon véresen, homlokán a nyitott sebbel megragadta a telefont. Sopronnal kapcsoltatta össze magát, s jelentette: Fülesen kitört a lázadás. Haladéktalanul indítsanak útba legalább ötven karhatalmi vöröskatonát. Csak ezután engedte bekötözni felszakadt homlokát.

Eközben megérkeztek Sopronkeresztúr felől az erdőben megrekedt vörösök. Autójuk hibáját nem tudták kijavítani, így valamennyien tolták a használhatatlan gépkocsit. Gépfegyvereik annál használhatóbbak voltak. Egyet Malomháza, egyet Füles felé irányítottak, amikor a két falu közé értek. Szúró-vágó szerszámokkal felszerelt legények közeledtek vasárnapi öltözetben a malomházi dombos határ szőlősorai között. A soproni vörösök, hogy elriasszák őket, tüzeltek a géppuskával. Izgalmukban nem vették észre a patakhídnál játszó gyermekeket. Váradi Hermán kötözése közben hangzott el a sorozatlövés.

Kár nem esett a malomházi legényekben, de a patakhídnál tartózkodó gyermekek közül kettőt: a 13 éves Drimmel Marikát és a 16 éves Buzanich Ivánt (más források szerint Buczolics Jánost) golyó talált. Egyikük rögtön meghalt, a másikat haslövés érte. Amikor rövidesen megérkezett az ötvenfős rohamosztag Sopronból, vezetője, Entzbruder Dezső áthozta autón Sopronkeresztúrról a körorvost, de segíteni már nem lehetett.

Az ártatlan gyermek még aznap este követte kispajtását a halálba.

(Forrás: Vörös könyv 1919)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »