Politico: már az első pontnál elbukott Zelenszkij „győzelmi terve”

Politico: már az első pontnál elbukott Zelenszkij „győzelmi terve”

Az ukrajnai elnök nemrégiben nyilvánosságra hozta Kijev stratégiáját, amellyel szerinte képes legyőzni Oroszországot. A Politico szerint azonban az egyik legkényesebb pontnál máris komoly ellenállásba ütközött, írja a Portfólió.

Több olyan ország is van, amelyik nem látná szívesen Ukrajnát a NATO-ban, ez pedig komoly csapást jelenthet Volodimir Zelenszkij elképzeléseinek.

A nemrégiben bemutatott "győzelmi tervének" egyik sarkalatos pontja, hogy az ország meghívást kapjon a katonai szövetségbe, valamint a harcok befejeződését követően annak tagja is legyen.

A Politico több névtelenséget kérő nyugati diplomatát is megszólaltatott az ügyben, akik elmondták, hogy Németország és az Egyesült Államok is a lassú megközelítést alkalmazza a kelet-európai ország NATO-csatlakozásának kérdésében. Kijev azonnali meghívást kért, de az ellenállás miatt ez meghiúsulni látszik.

Hírdetés

A legfontosabb érv Ukrajna elsietett csatlakozása ellen az, hogy tartanak attól a nyugati döntéshozók, hogy esetleg konfliktusba keverednek Oroszországgal. Az álláspontot Julianne Smith, az Egyesült Államok leköszönő NATO-nagykövete is hangsúlyozta:

A szövetség a mai napig nem jutott el arra a pontra, hogy kész legyen tagságot vagy meghívást felajánlani Ukrajnának.

Maga Zelenszkij ismerte el, hogy Berlin is osztozik az amerikaiak véleményén, és várhatóan Olaf Scholz német kancellár nem fogja támogatni Ukrajna meghívását.

Nemcsak a két hatalom áll ellen az elképzelésnek, hanem olyan kisebb országok, mint Magyarország vagy Szlovákia is. Budapest és Pozsony álláspontja nyilvános, mindkét kormány nyilvánossá tette, hogy nem szeretnék Ukrajna gyors csatlakozását a szervezethez. Náluk jóval nagyobb meglepetést jelent három olyan ország vonakodása, amelyek egyébként aktív támogatói Kijevnek az oroszok elleni háborúban.

– Olyan országok, mint Belgium, Szlovénia vagy Spanyolország az USA és Németország mögé bújnak. Vonakodnak – mondta az egyik NATO-tisztviselő.

Washington és Berlin egyébként nem zárja ki Kijev csatlakozását a NATO-hoz, ám ezzel kapcsolatban óvatosak, és inkább megvárnák a háború lezárulását. A Politicónak több megszólaló is úgy fogalmazott, hogy Kijevnek több lépést kellene még tennie ahhoz, hogy meghívást kapjon, így például tenniük kellene a korrupció ellen.

Korábban írtuk: Megsértődtek a lengyelek: a rengeteg támogatás ellenére ők nem ismerhetik meg a "győzelmi terv" titkos részeit


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »