A magyar repülés történetének több olyan kiváló alakja is van, akik valamiképpen kötődnek a mai Szlovákiához. A felvidéki magyarok körében elsősorban Zsélyi Aladár (1883–1914) gépészmérnök, repülőgép-tervező neve ismerős, aki az Ipoly mentén, Csaláron született és a magyarországi repülés egyik úttörőjeként tartják számon.
Kevesebben tudják viszont, hogy egy másik kiváló magyar pilótának is felvidéki gyökerei vannak. Igaz, ő a magyar nyelvterületen kívül, a zömében szlovákok lakta szepességi Garancspetrócon (ma Granč-Petrovce) látta meg a napvilágot, mégpedig a családi kastélyban, a Petróc nevű településrészen 1874. január 3-án.
Petróczy Istvánt vélhetően kezdettől fogva a katonai pályára szánták, mert 11 évesen, 1885-ben Kismartonba (ma: Eisenstadt) küldték az ottani katonai algimnáziumba, majd 1889-től a morvaországi Mährisch-Weisskirchenben (ma: Hranice na Moravě) levő katonai főgimnáziumban folytatta középfokú tanulmányait és 1892-ben sikeresen befejezte. Ezután három évet töltött a bécsújhelyi (Wiener Neustadt) Mária Terézia Katonai Akadémián.
A repülés vonzásában
1895. augusztus 18-án a frissen végzett hadnagy megérkezett első szolgálati helyére Trientbe, amely ma Olaszországhoz tartozik és Trentino tartomány fővárosa. Petróczy még csak nem is álmodhatott arról, hogy egyszer a Monarchia légierőjében fog majd fontos feladatokat teljesíteni. A tartalékosokat oktatta és közben különböző sportágakban fejlesztette képességeit. Felettesei kiváló tornászként, vívóként és sízőként jellemezték minősítésükben, de felfigyeltek kiváló szervezőkészségére is, ami a következő két évtizedben meghatározó lett számára. 1899-ben főhadnaggyá léptették elő és mivel ekkor már Bécsben szolgált, abban bízott, hogy bejuthat a vezérkari tiszteket képző Hadiakadémiára. Az első körön még túljutott, de végül elutasították a felvételét.
Ez az esztendő azért is emlékezetes, mert Bécsújhely városa döntött arról, hogy egy repülőgéphangárt hoznak létre a motoros repülés fejlesztését segítendő. Magánszemélyeknek is lehetővé tették, hogy hangárokat építsenek, ami egyben egy repülőtér kiépítését is szükségessé tette. Az amerikai Wright-testvérek 1903 decemberében végzett sikeres próbarepüléseinek híre eljutott az Atlanti-óceán keleti partjaira is, és ez sok embernek megmozgatta a képzeletét és persze az európai vezetőket is arra ösztönözte, hogy a légballonok mellett a repülőgépek fejlesztésére is gondot fordítsanak.
A bécsi kormány határozata értelmében a hadsereg ballonos részlegét Katonai Léghajózó Részleggé szervezték át, hogy a motoros repülőgépek is helyet kapjanak a Monarchia arzenáljában. A közlekedési dandár kötelékébe sorolt egység számára Fischamendben katonai repülőteret is kialakítottak. Petróczy századost 1910. február 2-án idevezényelték és ettől kezdve már kizárólag a repüléssel kapcsolatos feladatokra összpontosíthatott. Alig hat hónappal később, 1910. július 22-én többedmagával sikeres pilótavizsgát tett és így
ő lett az első magyar, aki katonai pilóta minősítést szerzett.
Számos felszállást hajtott végre ezekben a hetekben (egy alkalommal könnyebben megsérült), népszerűsítette a repülést, bemutatókon vett részt. Hamarosan kinevezték a bécsújhelyi reptér parancsnokává. Első fontos kezdeményezése az volt, hogy alakítsanak ki egy katonai repülőiskolát, ahol négyhónapos tanfolyamok keretében pilótákat és fedélzeti technikusokat képeznek ki a felállítandó motoros légierő számára. Az újdonsült pilótákkal számos hadgyakorlaton vett részt, még az éjszakai leszállással is eredményesen megbirkóztak.
A pilótaképzés irányítója
A hadvezetés elégedett volt Petróczy százados munkájával. 1912 januárjában a valamivel korábban kialakított görzi (ma: Gorizia) repülőtéren elindították a második pilótaképző iskolát is, amelynek hallgatói már a hegyvidéki és a tenger feletti repülést is gyakorolták. A kiképzés főfelügyelője Petróczy volt, de maga is vizsgát tett és márciusban megkapta a tábori pilóta címet, amiről a Magyar Automobil és Aviatikai Szemle már 1912. április 7-én egy kétoldalas cikkben adott hírt.
1913. február 9-én Petróczy századost az Újvidékhez közeli Péterváradon állomásozó 3. repülőszázadhoz helyezték át, ahol az ott létrehozandó repülőtér építését felügyelte. 1913 áprilisában Petróczyt Bécsbe vezényelték, majd júliusban az Aspernben állomásozó, 18 repülőgépből álló légialakulat parancsnokává nevezték ki. A következő hónapokban légibemutatókon, ellenőrző látogatásokon vett részt a határmenti reptereken, de futotta az idejéből az aviatikát népszerűsítő előadásokra is.
1915 szeptemberében ismét a bécsújhelyi repülőtér parancsnoka lett és ebben a minőségében szervezte meg a repülőtiszt-képző iskolát. Munkáját néhány magyar szakember is segítette. Egyikük Kármán Tódor (1881–1963) főhadnagy volt, aki később az Amerikai Egyesült Államokban jelentős tudományos karriert futott be és őt tekintik a szuperszonikus repülés atyjának. A másik magyar Petróczy mellett Horváth Ernő (1883–1943) matematika-fizika szakos gimnáziumi tanár volt, aki már 1910-től lelkes híve volt a repülésnek, sőt később diákjaival egy monoplánt (egyfedeles repülőgépet) is épített. 1911-ben megszerkesztette az első magyar kétüléses katonai repülőgépet (Horváth II. néven). Egy további gépe elérte a 11 kilométeres magasságot. 1912-ben bejelentkezett a Monarchia légjáró csapatainak katonai gépeire kiírt tervpályázatára. Az általa szerkesztett 420 kg súlyú kétüléses harcigép 110 km/óra sebességgel repült, a leggyorsabb lehetett volna a Monarchia állományában, a bécsi kormány azonban nem kívánt magyar gyártású repülőgépeket rendszeresíteni.
A légvédelem megszervezője
Az I. világháború második felében különböző feladatokat bíztak Petróczy Istvánra. Kinevezték a légjáró tartalékos zászlóaljak parancsnokságának kötelékében működő tanzászlóalj főnökévé. Már őrnagyi rangban – ő szervezte meg a Monarchia légvédelmi szolgálatát. Javaslatára külön légi felderítő szolgálatot rendszeresítettek olyan fontos ipari központok légvédelme céljából, mint Bécs, Pozsony, Graz, Magyaróvár, Szombathely. 1916 októbere és 1917 júniusa között ismét a fronton teljesített szolgálatot.
1917 júliusától ő lett a hadsereg Repülőarzenáljának a parancsnoka. 450 tiszt és 10 000 fős legénység tevékenységét irányította. Lényegében a Monarchia repülőgépgyártásának lebonyolítása, a különböző berendezések és eszközök előállítása, beszerzése, a gépek javítása, új repülőgépek építése és minden ezzel összefüggő feladat koordinálása nehezedett a vállára.
A kötött helikopter
Eközben 1916 tavaszától néhány hónapig új repülőszerkezetek megtervezésében és kipróbálásában is közreműködött. A már említett Kármán Tódorral, valamint a cseh Vilém Žurovec mérnök-zászlóssal egy helyben felszálló repülőszerkezet, az ún. kötött helikopter megalkotásán fáradoztak a fischamendi reptér kísérleti telepén. Az Asboth Oszkár mérnök-hadnagy által tervezett légcsavarokkal próbálkoztak.
Fotó: Wikipédia A PKZ-2 helikopter
Kényszerpályákon
Petróczy Istvánt nem sokkal a világháború vége előtt, 1918. augusztus 1-jén alezredessé nevezték ki, de ez már csak sovány vigasz lehetett számára, mivel az Osztrák-Magyar Monarchia vereséget szenvedett és néhány hónapon belül darabjaira hullott. Hazatérve felajánlotta szolgálatait a frissen alapított Magyar Nemzeti Tanácsnak. A hadügyminisztérium légügyi szakosztályának a vezetője lett, de elsősorban a légierő parancsnokságának a megszervezése és a megmaradt repülőgépek begyűjtése volt a feladata. A háborúban szolgáló magyar pilótákat is megpróbálta összeterelni, de mire valamilyen komolyabb eredményt fel tudott volna mutatni a kommunisták átvették a hatalmat és kikiáltották a Tanácsköztársaságot.
Horthy Miklós hatalomra kerülését követően 1920. január 29-én légiforgalmi igazgatóvá nevezték ki, majd ezredessé léptették elő. Petróczy azt tervezte, hogy életre hívja a magyar légi haderőt és magyar tervezésű gépekkel szereli fel a honvédséget. Az antant hatalmak azonban megtiltották a vesztes államoknak, hogy katonai célú repülőgépeket fejlesszenek, sőt eleve nem lehetett légierejük, miközben maguk javában fegyverkeztek és felhasználták a német és a magyar konstruktőrök eredményeit is. Petróczyt hamarosan kiszúrták maguknak és nyomást gyakorolva a magyar kormányra elérték, hogy a hadügyminisztériumból nyugállományba helyezzék.
Arról, hogy mit csinált Petróczy a világégés idején nem sokat tudunk. A háború után azonban egyre nehezebb lett az élete. A kommunista diktatúra idején nemcsak katonai rangjától és vagyonától fosztották meg, hanem még a nyugdíját is megvonták. Nyelvtanításból és különböző alkalmi munkákból tartotta el magát és feleségét. Időnként a szomszédok és az ismerősök mentették meg őket az éhhaláltól. 1957-ben teljes nyomorba süllyedtek, és a betegség előbb Petróczy feleségét ragadta el, majd 1957. augusztus 9-én ő is távozott az élők sorából.
Petróczy István érdemeit csak az 1989-es rendszerváltást követően ismerték el. Számos cikkben méltatták érdemeit, ismertették életútját. Halálának 50. évfordulója alkalmából a Hadtörténeti Intézet egy Petróczy-emlékkonferenciát rendezett. 2010. augusztus 9-én pedig a Fiumei úti Nemzeti Sírkertben katonai tiszteletadás mellett újra temették Petróczy és felesége földi maradványait.
Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »
