Péntekig véglegesen eldől, hogy vörös lesz-e Magyarország és Ausztria

Péntekig véglegesen eldől, hogy vörös lesz-e Magyarország és Ausztria

Szlovákiában újabb rekordot döntött az újonnan azonosított fertőzöttek száma, kedden átlépte a 300-as határt. A járványhelyzet súlyosbodása miatt már az ellenzék is felszólalt, sőt, Zuzana Čaputová köztársasági elnök is aggályait fejezte ki.

Igor Matovič (OĽaNO) miniszterelnök a közösségi oldalán nemrégiben arról beszélt, ha a naponta regisztrált fertőzöttek száma elkezdi meghaladni a 300 főt, attól a ponttól nevezhetjük a járványhelyzetet kritikusnak. Ezt a határt pedig már átléptük, hiszen a járványügyi szakértők kedden 338 új beteget találtak.

A napi több száz fertőzött azonosítása elsősorban annak a következménye, hogy az utóbbi napokban jelentősen megnövelték a laboratóriumok tesztelési kapacitását. A már említett 338 pozitív mintát például 6231 teszt elvégzése mellett állapították meg, és Marek Krajčí (OĽaNO) egészségügyi miniszter szerint ezek még mindig nem a végső számok, hiszen Szlovákia rövid időn belül képes lesz akár napi 7500 mintát kiértékelni.

A tesztelést jelentős mértékben elősegíti a nagy kapacitású mintavételi pontok megnyitása, melyek az egészségügyi minisztérium tájékoztatása szerint már mind a nyolc megyeszékhelyen megtalálhatók. Ezeken a mintavételi pontokon naponta több száz tesztet is elvégezhetnek a járványügyi szakértők. A tárca viszont hangsúlyozta, hogy ide csakis azokat a személyeket várják, akiknél egészségügyi szempontból is indokolt a tesztelés, és a mintavételi pont meglátogatása előtt szükség van az úgynevezett Covid-pass kitöltésére is, amely a korona.gov.sk weboldalon érhető el.

A tömeges mintavételhez továbbá szükség van a tesztek bebiztosítására. Az Állami Tartalékalap ennek érdekében 500 ezer újabb gyorsteszt beszerzésére írt ki pályázatot, amelyeket a határokon, a kórházakban, a rendelőkben és az idősotthonokban használhatnak fel. Ezek a tesztek egy órán belül képesek kimutatni, hogy az adott személy fertőzött-e.

Krajčí hozzátette, ezeket a teszteket kifejezetten a határokon lehetne kihasználni, ahol véleménye szerint így is túl sok kivétel van érvényben. A miniszter azt is el tudná képzelni, hogy a határátkelést csak abban az esetben engedélyeznék, ha ezek a gyorstesztek negatívak lennének, erről azonban a kormánynak kellene döntenie.

A Krajčí által vezetett járványbizottság egyébként már múlt hét pénteken is javasolta, hogy Magyarországot és Ausztriát sorolják a vörös kategóriába tartozó országok közé, azonban erre egyelőre nem került sor. A kormány várhatóan péntekig dönt a javaslatról.

Matovič szerint ezzel kapcsolatban többféle verzió is elhangzott, de a végleges változatról csak akkor tájékoztatják majd a közvéleményt, miután megvitatta a változtatásokat Orbán Viktor magyar miniszterelnökkel és Sebastian Kurz osztrák kancellárral.

Az egészségügyi miniszter szerda délelőtt a kormány előtt is bemutatta a vírussal kapcsolatos legfrissebb adatokat. Egyebek mellett elmondta, hogy Szlovákiában a reprodukciós szám jelenleg 1,1 és 1,2 körül mozog, vagyis ez azt jelenti, hogy egy szlovákiai fertőzött átlagban további 1 embert fertőz meg. Ennek eredménye, hogy minden héten 20 százalékkal nő a fertőzöttek száma az előző héthez képest.

Hírdetés

Az egészségügyi miniszter szerint az lenne az ideális, ha a reprodukciós számot képesek lennénk 1 alá csökkenteni, azonban a jelenleg érvényben lévő járványügyi intézkedések ehhez nem elegek. Krajčí állítja, ha a helyzet így folytatódik, akkor októberben a napi fertőzöttek száma várhatóan 260 és 450 között mozog majd. A járványbizottság ennek elkerülése érdekében javasolni fogja a további szigorítások bevezetését.

Matovič saját bevallása szerint el is várja a járványügyi szakértőktől, hogy ilyen vírusadatok mellett valamilyen szigorításokat javasoljanak, azonban szükség van arra, hogy ezeket az emberek is megértsék, és a lehető leglogikusabbnak tűnjenek. Konkrétumokat egyelőre nem árult el.

Matovič kormányára közben egyre nagyobb nyomás nehezedik. A járvánnyal kapcsolatban szerdán felszólalt Zuzana Čaputová államfő is, aki arra figyelmeztetett, hogy a vírus visszaszorítása érdekében hozott intézkedéseknek előreláthatóknak és egyértelműeknek kellene lenniük.

„Csak azokat az döntéseket kellene ismertetni a közvéleménnyel, amelyek véglegesek, és a lehető legnagyobb politikai támogatást élvezik. El kellene kerülni, hogy az éterben sok különféle információ keringjen az intézkedésekről, és nem tudni, melyik érvényes. Az átláthatatlanság és az érthetetlenség mindig is az ellenállás forrása lesz”

– üzente az államfő a közösségi oldalán arra utalva, hogy a miniszterelnök többször is felülbírálta a járványbizottság által javasolt szigorításokat.

Peter Pellegrini, a Hlas elnöke szintén azt kifogásolta, hogy a kormány intézkedései nem átláthatóak. A korábbi miniszterelnök szerint a kormány a nyáron nem készült fel rendesen a második hullámra, ennek pedig az az eredménye, hogy a regionális közegészségügyi hivatalok szakértői már nem képesek feltérképezni a fertőzöttekkel kapcsolatba kerülő személyeket.

„A 300-as határ átlépése annak bizonyítéka, hogy a kormány nem győzi a vírus elleni harcot”

– vélekedett a parlamenti képviselő.


Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »