Peter Pellegrini köztársasági elnök pénteken (május 22.) munkaebéden fogadja az európai parlamenti képviselőket. A Progresívne Slovensko (PS) EP-képviselői nem fogadták el a meghívást. Tavaly decemberben is volt hasonló találkozó.
Martin Hojsík, az EP alelnöke, a PS delegációjának vezetője tájékoztatta az elnöki hivatalt a PS képviselőinek távolmaradásáról. Hojsík levelében üdvözölte a tervezett megbeszélés témáit, de közölte, őt, és kollégáit is zavarja, hogy a megbeszélés olyan politikusok jelenlétében zajlana, akiket „a közelmúltban jogerősen elítéltek nemzet- és fajgyalázás, valamint szélsőséges bűncselekmények miatt”.
Kijelentette, hogy a PS kész keményen szembeszállni az ilyen politikusokkal.
„De nem fogjuk őket ilyen módon legitimálni” – hangsúlyozta Hojsík az elnöki palotában tartandó találkozóval kapcsolatban.
A köztársasági elnök évente kétszer szeretne találkozni az európai parlamenti képviselőkkel.
Fontosnak tartja ezeket az alkalmakat, mivel számos európai szervezet és testület döntése alapvető hatással van Szlovákiára is.
Már a tavalyi, karácsony előtti találkozóról is hiányzott a PS EP-képviselőinek többsége, a tárgyaláson a szlovák EP-delegáció legnépesebb pártjának csupán egyetlen képviselője vett részt.
TASR/Felvidék.ma
Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »


