Pellegrini győzelmével személycserék következnek a Hlas-ban

Pellegrini győzelmével személycserék következnek a Hlas-ban

Peter Pellegrini államfővé választása okán személycserék szükségesek a második legerősebb párt, a Hlas berkeiben. Az újonnan megválasztott államfő ugyanis eddig a parlament elnöke volt, akinek helyére új személy kerül.

Az SNS korábban bejelentette igényét a pozícióra, amiről a Hlas hallani sem akart, révén, hogy a parlamenti választási eredmény alapján ez a közjogi méltósági pozíció a Hlast illeti.

A Körkép.sk a kulisszák mögött a választások éjjelén több Smer-es, Hlas-os politikust is kérdezett a témában. Pellegriniék részéről két személy jöhet szóba: Denisa Saková jelenlegi gazdasági miniszter, valamint Richard Raši befektetésügyi miniszter. Magas rangú Smer politikusok szerint hogy ki lesz a befutó, egyelőre lehetetlen előre látni, az SNS ugyanis  kiszámíthatatlan a kérdésben.

Hírdetés

A Körkép.sk értesülései szerint mindenesetre talán inkább Raši felé billen a mérleg.

A másik fontos poszt a pártelnöki pozíció. Peter Pellegrini ugyanis a Hlas-SD első embere is volt. Itt, értesüléseink szerint a favorit az eddigi pártigazgató, Matúš Šutaj Eštok megválasztása, aki esélyes és elfogadott a Hlas köreiben is. Nem utolsó sorban pedig a Smer is támogatja, mivel hasonló ideológiát képvisel, mint a legerősebb kormánypárt.

Körkép.sk


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »