A vatikáni államtitkár az assisi Santa Maria Maggiore-templomban mutatott be ünnepi szentmisét Carlo Acutis, a szeptember 7-én szentté avatott fiatal első liturgikus emléknapján, október 12-én. A szentmisén koncelebrált Domenico Sorrentino, az assisi-Nocera Umbra-Gualdo Tadinó-i és a folignói egyházmegye püspöke is.
Pietro Parolin bíboros, vatikáni államtitkár október 12-én, vasárnap reggel, az assisi Santa Maria Maggiore-templomban található Spogliazione (’levetkőzés’ – itt adta vissza Szent Ferenc édesapjának a ruháit, és mondott le a világi javakról – a szerk.) szentélyben Szent Carlo Acutis liturgikus emléknapja alkalmából mutatott be ünnepi szentmisét, amelyen jelen voltak Carlo Acutis szülei, Antonia Salzano és Andrea Acutis, valamint több száz zarándok és hívő.
Carlo példája
Isten szavát, amely elhangzott a szentmisén, Carlo az életpéldájával segít nekünk megérteni – mondta a bíboros, idézve a második olvasmányt, amelyben Pál a filippiekhez szól, az általa alapított közösséghez az első európai városban, amelyben hirdette az evangéliumot: „Pál börtönben van, amikor ezt a szívből jövő levelet írja ezeknek a hívőknek. Az apostol mindenkit közösségre hív, hivatkozva a liturgikus himnuszra, amely azt mondja, hogy Jézus levetkőzte teljes isteni dicsőségét, hogy egy legyen közülünk, egészen a kereszthalálig… És jó erre emlékezni ebben a levetkőzésről elnevezett szentélyben – folytatta a bíboros –, amely nemcsak arra a gesztusra utal, amikor Ferenc lemondott mindenről, hogy Krisztust tegye egyetlen kincsévé, hanem még inkább Krisztus lemondására, amelyet Ferenc utánozni akart.”
Örüljünk azokkal, akik örülnek, és sírjunk a sírókkal
A hallott szakasz, amelyet kifejezetten Szent Carlo Acutis liturgikus emléknapjára választottak, felhívás az örömre: „Az evangélium hirdetése teljes egészében azért van, hogy örömet hirdessünk: Isten Fia leszállt a mennyből, és azért jött, hogy boldoggá tegyen minket – mondta a bíboros. – És ki tudná ezt jobban elmagyarázni, mint Carlo? Édesanyja, Antonia többször is elmondta, leginkább az hiányzik neki, hogy fia jókedvű volt, és ezzel megnevettette és mosolyra késztette az embereket. Ma már sokakat megérint a mosolya, amikor ránéznek a képére. Carlo ragyogó, napfényes és mosolygós arcával beszél Jézusról, és tanúságot tesz arról, hogy megélte Pál felhívását: »Örüljetek az Úrban szüntelenül«. Ha a kereszténység a megváltás üzenete, és Jézus a mi Megváltónk, akkor hogy ne örülnénk: a szomorú és panaszkodó keresztények nem jó tanúi az evangéliumnak, és ha igaz, hogy az életben van szenvedés – elég csak a sok szörnyű háborúra gondolni, amelyek sok vérontással járnak –, akkor ez arra kötelez minket, hogy Pál másik tanítását is megéljük: örüljünk azokkal, akik örülnek, sírjunk a sírókkal. Ez utóbbi azonban az osztozás és a szeretet könnye, amely megnedvesíti az örömöt, de nem veszi el a békét és a reményt.”
Üzenet a fiataloknak
A bíboros beszédéből nem hiányozhatott az utalás Isten szegénykéjére: Assisi Szent Ferenc a Naphimnusz egyik versszakában „a szenvedőkre utalva egy boldogságot fogalmaz meg: »Boldogok, kik tűrnek békességgel, Mert Tőled nyernek majd, Fölséges, koronát« (Sík Sándor fordítása). Ha még jobban elmélyülünk az első olvasmányban, nyilvánvalóvá válik, hogy a Pál által felvázolt keresztény élet képe mennyire fedi Carlo életét: hétköznapi életet élt, ezért ő korunk fiatalja: szeretett mindent, ami szép az életben, és visszhangzanak benne Pál szavai: »arra irányuljanak gondolataitok, ami igaz, tisztességes, igazságos, ami ártatlan, kedves, dicséretre méltó, ami erényes és magasztos«. Ma minden eddiginél fontosabb, hogy a fiataloknak megerősítsük, hogy Jézus nem vesz el tőlünk semmit az élet szép dolgai közül; minden Istentől származik és önmagában jó, a dolgokat a bűn teszi rosszá. Carlo a szépség és a jóság mestere, mert tiszta szívvel használta a világ dolgait, és Jézust tette életének középpontjává. Valójában ez volt a programja: mindig Jézussal egyesülve. És ez volt az eredetiségének titka is. Amikor megjegyzi, hogy mindannyian eredetinek születünk, de másolatokként halunk meg, akkor magáról is beszél: nem akart másolat lenni és a divatnak behódolni, hanem teljes mértékben önmaga volt, mert tele volt az Úr Jézussal.”
A szentség gyümölcsei
„Carlo Jézussal akart megtelni – folytatta a vatikáni államtitkár –, és megértette, hogy Jézus hozzáférhető közelségben van, az Eucharisztiában való jelenlétének köszönhetően nem kell őt a világ valamelyik távoli pontján keresnünk. Azt mondta, hogy van egy út, sőt egy autópálya, amely különleges, díjmentes, dugóktól és balesetektől mentes: ez az autópálya az Eucharisztia. Szeptember 7-én Carlót szentté avatták, és ma, első liturgikus ünnepén hálát adunk az Úrnak ezért a nagy ajándékért. Sok ember jön el ebbe a szentélybe, amely őrzi földi maradványait, és sokan járulnak ereklyéihez. Carlo igazi nagy influenszer, vagy ahogy egyesek mondják, Isten influenszere: sokakat vonz a jó útjára, Szent Ferenccel együtt, ebből a szentélyből szól a világhoz, és emlékeztet bennünket: mindannyian meghívást kaptunk arra, hogy szentté váljunk. Életének egyszerűségével megmagyarázza nekünk, hogy a szentség minden életkorban és minden körülmények között lehetséges. Carlo – zárta homíliáját Parolin bíboros – a szentek e városának új gyöngyszeme és nagy ajándék az Egyház számára: tanúságtétele a szentség sok gyümölcsét hozza a fiatalok körében.”
Forrás és fotó: Vatican News olasz nyelvű szerkesztősége
Thullner Zsuzsanna/Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »
