Pályázhatnak a kisvállalkozók

Pályázhatnak  a kisvállalkozók

A koronavírus-járvány miatt nehéz helyzetbe került mikro-, kis- és közepes vállalkozások kétféle támogatásra pályázhatnak az európai projektek és beruházások minisztériumánál, a de minimis programban augusztus 23-tól összesen 59,69 millió euróra, az állami támogatási programban pedig augusztus 24-től 359,14 millió euró áll rendelkezésre.

Hírdetés

A pályázaton részt vehetnek például a feldolgozóipar, az építőipar, a nagy- és kiskereskedelem, a gépjárművek és motorkerékpárok javítása, szállítás és raktározás, oktatás, egészségügy, vendéglátóipar terén tevékenykedő vállalkozások. A de minimis támogatás esetében a meglévő termelőkapacitásokhoz vagy szolgáltatásokhoz kapcsolódó épületek korszerűsítésére, felszerelésére 50 ezer és 200 ezer euró közötti összegre lehet pályázni, ám ez nem haladhatja meg a 2019-ben elért forgalom ötszörösét. A vissza nem térítendő támogatásoknál szükséges az önrész megléte. Ez közepes vállalkozások esetében 15, kisvállalkozásoknál 10, mikrovállalkozásoknál 5 százalék. Az állami támogatásként elnyerhető összeg magasabb, akár 500 ezer euró is lehet (de ez sem haladhatja meg a 2019-es forgalom ötszörösét), ám az önrész itt már 35–75 százalék között mozog. A pályázati határidő augusztus 29-e.


Forrás:3szek.ro
Tovább a cikkre »