Pályázhatnak a kisvállalkozók

2022. augusztus 24., szerda, Belföld

A koronavírus-járvány miatt nehéz helyzetbe került mikro-, kis- és közepes vállalkozások kétféle támogatásra pályázhatnak az európai projektek és beruházások minisztériumánál, a de minimis programban augusztus 23-tól összesen 59,69 millió euróra, az állami támogatási programban pedig augusztus 24-től 359,14 millió euró áll rendelkezésre.

A pályázaton részt vehetnek például a feldolgozóipar, az építőipar, a nagy- és kiskereskedelem, a gépjárművek és motorkerékpárok javítása, szállítás és raktározás, oktatás, egészségügy, vendéglátóipar terén tevékenykedő vállalkozások. A de minimis támogatás esetében a meglévő termelőkapacitásokhoz vagy szolgáltatásokhoz kapcsolódó épületek korszerűsítésére, felszerelésére 50 ezer és 200 ezer euró közötti összegre lehet pályázni, ám ez nem haladhatja meg a 2019-ben elért forgalom ötszörösét. A vissza nem térítendő támogatásoknál szükséges az önrész megléte. Ez közepes vállalkozások esetében 15, kisvállalkozásoknál 10, mikrovállalkozásoknál 5 százalék. Az állami támogatásként elnyerhető összeg magasabb, akár 500 ezer euró is lehet (de ez sem haladhatja meg a 2019-es forgalom ötszörösét), ám az önrész itt már 35–75 százalék között mozog. A pályázati határidő augusztus 29-e.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Kire szavaz a sepsiszentgyörgyi polgármester-választáson?












eredmények
szavazatok száma 928
szavazógép
2022-08-24: Belföld - :

Árvízkárok tizenöt megyében

Az utóbbi időben lezúdult felhőszakadások 15 megye (Argeş, Bákó, Bihar, Buzău, Kolozs, Dâmboviţa, Galac, Hunyad, Ialomiţa, Máramaros, Maros, Szatmár, Suceava, Tulcea és Vrancea) 35 településén okoztak áradásokat, a katonai tűzoltóknak 24 óra alatt 25 házból, 64 udvarból és 24 pincéből-alagsorból kellett kiszivattyúzniuk a vizet.
2022-08-24: Világfigyelő - :

Megérteni Kelet-Európa történelmét

A Nyugat-Európában élőknek meg kell érteniük a kelet-európai történelmet, hogy a kontinens valóban közösséggé válhasson – hangsúlyozta a totalitárius diktatúrák áldozatainak európai emléknapja alkalmából tegnap a Terror Háza Múzeumban Navracsics Tibor magyar területfejlesztési miniszter.