Óvodaátadással egybekötött egyházmegyei tanévnyitó ünnepség Debrecenben

Óvodaátadással egybekötött egyházmegyei tanévnyitó ünnepség Debrecenben

Augusztus 26-án Debrecenben, a Megtestesülés-templomban tartottak a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye tanévnyitó ünnepségét, amelyen Palánki Ferenc megyéspüspök díjakat és magasabb vezetői kinevezést adott át. Az egyházmegyei tanévnyitón adták át a Szent József Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium Megtestesülés Tagóvodáját.

Az új óvoda a Megtestesülés-templom udvarán épült fel. A tagintézmény vezetője Szűcs Mónika.

A Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye a 2022/23. tanévtől a nyírkércsi Petőfi Sándor Általános Iskolával is bővíti a köznevelési intézményeinek körét, amely az ajaki katolikus iskolához tartozik. Az új tagintézmény vezetője Csománé Zahorák Erzsébet.

Az augusztus 26-án, pénteken tartott ünnepi eseményen jelen volt Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi megyéspüspök, Krakomperger Zoltán általános helynök, Fodor András helynök, Törő András püspöki irodaigazgató, Fürjes Zoltán, a miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára; Kósa Lajos országgyűlési képviselő; Papp László, Debrecen város polgármestere, más települések polgármesterei, Bordásné Gyuris Katalin önkormányzati képviselő, Némethné Székely Julianna tanfelügyeleti és Türk László oktatásszervezési EKIF (Egyházmegyei Katolikus Iskolák Főhatósága) főigazgatók, a köznevelési intézmények vezetői, lelkivezetői, alkalmazotti közösségeinek tagjai.

Az ünnepség Veni Sancte szentmisével kezdődött, amelyet Palánki Ferenc püspök mutatott be.

A főpásztor szentbeszédének elején Pál apostolt idézte: „Krisztus ugyanis nem keresztelni küldött, hanem, hogy az evangéliumot hirdessem” (1Kor 1,17–25). Az evangélium örömhír, amelyet a szenvedés, a kereszt jelével hirdetünk. Bennünket is küld Jézus, hogy hirdessük az evangéliumot.

Keresztjeink, nehézségeink ahhoz segítenek hozzá, hogy jó lelkülettel végezzük mindennapi feladatainkat – emelte ki a szónok. – Képeseknek kell lennünk mindig szeretni, másokért élni, az erények – az önzetlenség, alázat, jóság, a jóra való készség, a türelem, az elfogadás – olajával megtölteni életünk mécsesét. Ezen erényeket gyakorolnunk kell, és meg kell rá tanítanunk a ránkbízottakat. Isten végtelen szeretetét kell képviselnünk embertársaink, a ránk bízott gyerekek felé, hogy ők is készek legyenek a jóra.

A főpásztor külön köszöntötte a nyírkércsi általános iskola vezetőségét, pedagógusait, akik ettől a tanévtől kapcsolódnak a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegyéhez, amelynek legfiatalabb intézményeként most nagyobb törődésre, odafigyelésre számíthatnak. A mi családunk tagjai tudnak egymásról, segítik egymást, imádkoznak egymásért, örülnek a másik sikereinek, a gyerekek sikereinek is, akiket akkor is szeretünk, ha éppen nem sikeresek, mert ez az ereje Krisztus keresztjének – fogalmazott a megyéspüspök.

A szentmise után Palánki Ferenc megyéspüspök díjakat és magasabb vezetői kinevezést adott át.

Magasabb vezetői megbízást kapott Bódis Zoltán, a Szent József Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium többcélú köznevelési intézmény igazgatója. 

Palánki Ferenc püspök köszönetét fejezi ki az intézményvezető eddigi magasabb vezetői munkájáért, az intézmény lelki fejlődésének példamutató elkötelezettségéért, és újabb öt évre megbízta a debreceni köznevelési intézmény intézményvezetői feladatainak ellátásával. 

Hírdetés

A Szent Gellért-díj arany fokozatát vehette át Kaszásné Tóth Judit, a kisvárdai köznevelési intézmény vezetője; a Szent Gellért-díj ezüst fokozatát kapta Sebők Mária történelem szakos nyíregyházi tanárnő; Gáncs Tamásné kisvárdai közgazdász, tanárnő és Bálint Albertné mátészalkai tanító, rajz szakos tanárnő.

Pro Communitate Christiana – A Keresztény Közösségért-díjban részesült Kirilla Pál egyeki intézményvezető, valamint Kemény Józsefné nyugalmazott geszterédi óvodavezető.

A díjazottakról részletesebben ITT olvashatnak.

Az ünnepélyes tanévnyitó után a Megtestesülés tagóvoda átadása a józsai óvodások műsorával kezdődött.

Az óvodások műsora után megnyitó beszédek hangzottak el.

Beszédében Kósa Lajos, a terület országgyűlési képviselője többek között arra hívta fel a figyelmet, hogy a rendszerváltás körüli években a közoktatásban részesült gyermekek 1 százaléka járt egyházi intézménybe; ma ez az arány 20 százalék fölötti. Ehhez kapcsolódóan Papp László polgármester hangsúlyozta, hogy Debrecenben minden negyedik gyermek egyházi intézményben végzi tanulmányait.

Az óvoda megáldását és a szalagátvágást követően a vendégek az intézményvezetőkkel együtt bejárták az óvodát. Bódis Zoltán intézményvezető itt mondott köszönetet a fenntartóknak és az építkezésben részt vevő szakembereknek, munkatársaknak és az intézmények vezetőinek. 

Az eseményen közreműködött Antóni Norbert, a Csokonai Színház művésze, valamint Barkóczi Zoltán művészeti iskolavezető.

*

A Szent József Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium Megtestesülés Tagóvodája négy csoportszobában több mint száz gyermek elhelyezését biztosítja. Szeptember 1-jétől egy csoportban kezdődik az óvodai nevelés; a későbbiekben indítják el mind a négy csoportot. Az épületben sószoba, tornaterem, kiszolgáló helyiségek, iroda, egyéni foglalkoztató, fejlesztő szoba is helyet kapott; az udvaron mozgásfejlesztő játékok is segítik a szabadidős tevékenységet.

A beruházást a kormány, valamint a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye saját forrásából finanszírozta.

Forrás és fotó: Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »