Komoly felhördülést és diplomáciai bonyodalmat okozott az Athéni Makedón Hírügynökség múlt heti bakija, amely Recep Tayyip Erdogan török elnököt idézve közölt le egy utóbb megcáfolt mondatot. Az eredeti hírt a Sabah török hírportál tette közzé, s a görög változat szerint Erdogan népszavazást javasolt az Égei-tenger környékén élő népek számára a Törökországhoz való csatlakozásról. Az ötletet állítólag azzal indokolta, hogy a török nép már az Oszmán Birodalom idején is „felelősséget érzett” nemcsak a határain belül élő, hanem más, környékbeli népek iránt is. A népszavazás lehetséges helyszíneiként egyebek mellett Moszult, Aleppót, Szalonikit, Ciprust, Várnát és az égei-tengeri szigeteket jelölte meg. Nem meglepő, hogy a hírre a görögök reagáltak a leghevesebben. Az athéni parlament pártjai egymásra licitálva ítélték el az Erdogan-nyilatkozatot, a külügyi minisztérium pedig azon nyomban kiadott egy közleményt, Trákia „minden tekintetben görög voltát” hangsúlyozva.
Egy nappal később helyesbítés jelent meg a görög hírügynökség részéről. Eszerint a népszavazás gondolata nem szerepelt a „Nagy-Törökország” vízióját részletező Erdogan-beszédben, azt csak a nyilatkozatot elsőként leközlő újságíró tette hozzá; a tudósítóval az athéni hírügynökség azonnal szerződést bontott. Az ankarai görög nagykövetség közleménye szerint a török elnök a következőket mondta a görög területen lévő Nyugat-Trákiáról: „A terület jogállását […] szabad népszavazás hivatott rendezni.” Ezt néhány órával később újabb közlemény követte, amely már a Sabah portált jelöli meg a hír forrásaként.
De mi történt valójában? Erdogan múlt héten az északkelet-törökországi Rize városában tett látogatása során valóban tartott egy előadást, amelyben az Iszlám Állam moszuli fészke elleni ostromra is kitért. Elmondta, hogy máshol vannak az ország tényleges határai, és máshol azok a határok, amelyek a török szívekben élnek. Úgy fogalmazott: „Törökországnak kötelessége és joga, hogy foglalkozzon Irakkal, Szíriával, Líbiával, a Krímmel, Karabahhal, Boszniával, Egyiptommal, Grúziával, Észak-Afrikával és minden olyan területtel, ahol rokonai élnek.” Népszavazásról tehát nem beszélt, bár szakértők szerint az erdogani Törökország régiós ambíciói nyilvánvalóak – ezt a szíriai konfliktusban és a migránsválságban mutatott szerepe is jól példázza.
Erdogan az utóbbi időben egyre harciasabb hangot üt meg, kifogásolva, hogy a NATO-tag Törökországot nem vonják be jobban a Moszul felszabadításáért indított hadműveletbe. A nyáron meghiúsított puccskísérlet után pedig több beszédében is utalt azokra a döntésekre, amelyekkel az utolsó ottomán parlament 1920-ban kijelölte a birodalom határait. Szeptember végén Erdogan nagy nyilvánosság előtt kesergett az első világháborút lezáró 1923-as lausanne-i békeszerződés felett, amelynek értelmében Törökország elveszítette Irakot, Szíriát és Ciprust – ellenben megtarthatta Kelet-Trákiát, Isztambult és Szmirnát. A békeszerződésre a kemalisták győzelemként, az iszlamisták viszont a törökök Trianonjaként tekintenek. Erdogan korábban az égei-tengeri szigetekre utalva a következő kérdést tette föl: „A török tengerpartról átkiabálhatunk a görög szigetekre, az ott élők pedig tisztán hallják a hangunkat, hát miféle győzelem ez?”
A revizionista gondolatokat politikai ellenfelei a török elnök krokodilkönnyeinek tartják, hangsúlyozva, hogy csak az elmúlt tizennégy évben – amióta Erdogan a hatalom közvetlen közelébe került – tizenhat kisebb égei-tengeri szigeten húzták fel a görög lobogót, mert az ankarai kabinet képtelen volt megvédeni a nemzet érdekeit az egyébként kopár, kietlen, vajmi kevés gazdasági haszonnal kecsegtető sziklaképződményeken. A török elnököt emellett sokat bírálják az állami apparátust átszövő korrupció miatt, valamint azért, ahogyan az iszlám vallással mint görbe szablyával hadonászik népe feje fölött. Kritikusai szerint Erdogan tavalyi, 52 százalékos választási győzelme után azt a célt tűzte ki maga elé, hogy Törökország Isten kegyelméből való örökös elnöke és a muzulmán világ nem hivatalos vezetője legyen, túlszárnyalva minden törökök atyját, Kemal Atatürköt.
A júliusi elvetélt puccskísérlet csak még jobban megerősíthette eltökéltségében az egykori futballjátékos Erdogant, aki egy sportkifejezéssel élt, amikor karrierjéről faggatták. Azt mondta: ő csak talált egy zsebkendőnyi szabad területet a kapu előtt, és kihasználta a lehetőséget. Az biztos, hogy aki a török politikában érvényesülni tud, ráadásul ilyen tartósan, az – maradva a futballnál – jól cselez, állja a test test elleni küzdelmet, gyors, jó helyzetfelismerő, és mindig oda lő, ahova kell. Ezen a pályán pedig a játékot hol a „terrorizmus”, hol a „menekültek” feliratú labdával játsszák, így Erdogannak talán az „ottomán revízió” miatti felbolydulás sem jön rosszul – még akkor sem, ha alapja csupán egy álhír.
Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2016. 10. 27.
Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »
