Egy este, amikor minden szem Jézusra szegeződik – Fókuszpontot rendeztek idén is Székelyudvarhelyen

Egy este, amikor minden szem Jézusra szegeződik – Fókuszpontot rendeztek idén is Székelyudvarhelyen

Úrnapja előestéjén, június 3-án immár harmadik alkalommal rendezték meg Székelyudvarhelyen a Fókuszpontot, amelynek ezúttal is a Márton Áron tér adott otthont. A keresztény találkozó ezúttal is több mint ezer embert gyűjtött össze egyetlen közös céllal: hogy dicsőítsék az Urat.

Egyed Franciska beszámolóját az eseményről szerkesztve adjuk közre.

A sűrű hétköznapokban, amikor a számtalan impulzus és probléma könnyen eltereli figyelmünket a lényegről, ez a különleges este emlékeztet bennünket arra, hogy életünk valódi fókuszpontja az Úr Jézus.

Az estét Márton József főesperes nyitotta meg, aki Márton Áron püspök szavaival élve arra hívott, hogy

Hangsúlyozta, hogy keresztényként feladatunk tanúságot tenni arról, hogy milyen békét és megnyugvást ad a Krisztussal való találkozás a szentáldozásban.

Ezt követően két fiatal tett tanúságot arról, mit jelent meghozni a döntést Jézus Krisztus mellett. Antal Áron arról beszélt, milyen a krisztusi identitás felvállalása a mindennapokban. „A hitet nemcsak imával vagy szavakkal lehet megélni, hanem azzal is, ha szeretettel és alázattal vagytok jelen.” Gedő Krisztina pedig személyes történetén keresztül osztotta meg, miként formálta életét Isten gyermekkorától kezdve, hogyan vezette és hordozta őt a nehézségekben, valamint mennyi örömöt és pozitív tapasztalatot élt meg, valahányszor bátran felvállalta Krisztust.

Mindketten arra bátorították a jelenlévőket, hogy merjenek igent mondani az Úr Jézusnak, és nyíltan felvállalni hitüket, hiszen vele járni mindig megéri.

A két értékes tanúságtétel között Csiszér László és csapata dicsőítő dalokkal ajándékozta meg a hallgatóságot. Kovács Gergely gyulafehérvári érsek is jelen volt a rendezvényen; az este moderátorai, Tóth Jácinta és Péter Géza különböző kérdéseket tettek fel neki. A főpásztor beszélt az élet apró örömeinek fontosságáról, valamint a papi hivatáshoz vezető út kihívásairól. Megosztotta azt is, hogyan hallotta meg Isten hívását a Szentlélek vezetése által.

Hírdetés

A beszélgetés ezt követően a szentek példája felé fordult, így szó esett Carlo Acutis életéről is, aki a Fókuszpont védőszentje.

A számos értékes gondolat és válasz közül különösen emlékezetes maradt az a buzdítás, hogy figyeljünk lelkiismeretünk szavára. Ahogy Kovács Gergely érsek fogalmazott:

A tartalmas és motiváló tanúságtételeket követően, elérkezett az este a fénypontja: megérkezett közénk az Úr Jézus az Eucharisztiában. Ezzel kezdetét vette a szentségimádás, a fiatalok imádságaival és dicsőítő énekekkel.

Az est egyik kiemelkedő pillanataként Kovács Gergely érsek az Oltáriszentséggel végigvonult a jelenlévők között. Az Úr Jézus valóban jelen volt közöttünk.

Ezzel párhuzamosan a résztvevők számára lehetőség nyílt a szentgyónás elvégzésére, valamint kezdetét vette az imapárok közbenjáró imaszolgálata.

A rendezvény utolsó mozzanataként a szervező fiatalok szülei finomabbnál finomabb süteményekkel és meleg teával kedveskedtek a résztvevőknek.

A rendezvényt követően néhány kérdésre is válaszoltak a résztvevők; ezeket IDE kattintva olvashatják.

Szerző: Egyed Franciska

Forrás és fotó: Romkat.ro

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »