Ötöt szerettek volna, egyre futja (Kézdivásárhely)

Ötöt szerettek volna,  egyre futja (Kézdivásárhely)

Rendkívüli tanácsülést tartottak Kézdivásárhelyen. Napirenden mindössze két tervezet szerepelt: egyik a költségvetés módosítását célozta, a másik egy gépjárműbeszerzési pályázathoz való társulási beleegyezés volt.

Kézdivásárhely önkormányzata azt tervezte, hogy pályázati úton öt elektromos meghajtású kisbuszt vásárol, amelyeket diákok szállítására használtak volna. Kiderült, hogy nincs elegendő pénz, így egy újabb tanácshatározattal visszavonták a korábbi döntést, ugyanakkor a testület beleegyezését adta, hogy a céhes város egy közös projekthez kapcsolódva pályázzon egy elektromos mikrobuszra Kovászna Megye Tanácsán keresztül. Háromszékről összesen 36 település csatlakozott a megyei önkormányzat által vezetett kezdeményezéshez, Kézdivásárhely egy 16+1 személyes kisbuszra lenne „jogosult”. A határozatban az önkormányzat vállalja, hogy legkésőbb 2024. december 31-ig közterületi töltőállomást állít fel, ugyanakkor legalább négyéves időszakra sofőrt is alkalmaz.

Hírdetés

Módosították a céhes város büdzséjét is 3,5 millió lejjel: ezt a pénzt a központi költségvetésből utalták át, és az épülő bölcsőde költségeinek egy részét fedezi. Amint arról beszámoltunk, az új bölcsőde építése mintegy hárommillió eurót, azaz kb. 15 millió lejt emészt fel.


Forrás:3szek.ro
Tovább a cikkre »