Szenvedélyes nemezkészítő az egész Vidák család, ahol három generáció űzi és tanítja ezt a több ezer éves mesterséget. A Párkányi Városi Múzeumban ifjabb Vidák István mutatkozott be Noé bárkáján című kiállításával.
A Kecskemétről érkezett mesterek közösségi élménnyé tudják tenni a nemezkészítés folyamatát, mint ahogyan ezt a kiállítás előtti játékos foglalkozás során és a megnyitón is láthattuk.
Családunkban négy nemezkészítő van – Mari párom, István fiam, Anna lányom, sőt még az unokánk is. Feleségemmel a Magyar Művészeti Akadémia tagjai vagyunk, valamit a kecskeméti Szórakaténusz Játékmúzeum és Műhely vezetői
– mondta el magukról idősebb Vidák István. Közép-Ázsiában, Törökországban, Indiában kutatták a nemezelés titkait, motívumkincseit, a mesterség szellemiségét.
A nemez tulajdonképpen gyapjú, amit ki kell mosni, fésülni, megfesteni és szappanos vízzel addig gyúrni, amíg össze nem tömörül kemény, elnyűhetetlen anyaggá. Maga a természet is mutatja a nemezkészítés módját, hiszen az összetömörödött szőr nagy fürtökben lóg a pulikutyán és a komondoron.
És hogy honnan a Noé bárkáján cím? Noé apánk, látván a vízözön közeledtét, bárkát ácsolt családjának, és a Föld állatainak.
Az állatok hosszú ideig éltek a bárkában, közben levedlett a szőrük. Erre ráfeküdtek, megtaposták, és amikor a bárka kikötött és Noé kieresztette az állatokat a szárazföldre, látta, hogy a padlón valamilyen, eddig nem ismert, újszerű anyag feküdt. A monda szerint így született meg a nemez, és ezután az ezzel kapcsolatos mesterség
– fejti ki kérdésünkre István.
Vidák Mária szerint a nemezeléshez nem elég egy ember, ehhez az egész családnak össze kell fognia, ők is így csinálják. A nomád népeknél azonban a nemezelés főleg az asszonyok dolga volt, ők fogtak össze, ha egy nagyobb darabot, például sátorlapot akartak készíteni. A munkához a hitvilág szervesen hozzátartozott. Általában egy idős asszony vezényelte le a folyamatot. Kumiszcseppekkel meghintették a gyapjút és elmondták a varázsigét:
„Te bárányok gyapjából való, tíz ujjal óvatosan készített, ezernyi vízcseppel meghintett, mezőn erős lovakkal görgett, édes hazánk drága kincse, lyukadásig sose kopj. Rád a molyok ne találjanak, fehér légy, mint a hó, erős, mint a selyem, Ámen.”
Ifjabb Vidák István kiállított munkáiban különleges növényi festéket alkalmaz, a takarók mintái nem pontos tükörképek, mindegyikbe belelopott egy kis szabálytalanságot, mert ugyanez a játékosság a természetben is fellelhető.
A kiállítást Juhász Gyula múzeumvezető nyitotta meg, kalotaszegi népdalokat énekelt Tóth Tilda, a Papp Katalin Magán Művészeti Alapiskola növendéke.
Megjelent a MAGYAR7 12. számában.
Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »
