Moszkva és Minszk megállapodott, hogy Litvániából oroszországi kikötőkbe irányítják át a Fehéroroszországba irányuló olajtermékeket.
Az erről szóló hároméves, a lejártát követően automatikusan meghosszabbodó megállapodást pénteken írta alá Moszkvában Vitalij Szaveljev orosz és Alekszej Avramenka fehérorosz közlekedési miniszter. Az orosz kikötők évente 9,8 millió Fehéroroszországba tartó olajtermék átrakodására alkalmasak.
Avramenka – itf-oecd.org
Moszkvai tájékoztatás szerint az első szállítmányok várhatóan márciusban érkeznek majd meg. A felek idén 3,5 millió tonna átszállításáról állapodtak meg, ebből 2 millió tonna esetében tudnak a megállapodás szerint eljárni.
Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője csütörtökön közölte, hogy Vlagyimir Putyin orosz és Aljakszandr Lukasenka fehérorosz elnök hétfőn hosszú tárgyalási fordulót tart. A Kreml pénteki tájékoztatása szerint a csúcs Szocsiban lesz és a felek nem terveznek sajtótájékoztatót tartani.
Minszk pénteken arról adott ki közleményt, hogy Lukasenka már elindult oroszországi munkalátogatására. A fehérorosz vezető egyébként már tavaly augusztusban arra utasította kormányát, hogy válaszul a Minszk ellen bevezetett nyugati szankciókra dolgozza ki a fehérorosz import litvánból orosz kikötőkbe való átirányításának tervét.
Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »