Örök nyugalomra helyezték Mádl Dalmát

Örök nyugalomra helyezték Mádl Dalmát

Eltemették Mádl Dalmát, Mádl Ferenc néhai köztársasági elnök feleségét, a Katolikus Karitász jószolgálati nagykövetét november 9-én Budapesten, a Fiumei Úti Sírkert Nemzeti Emlékhely 28-as parcellájában. A gyászszertartást Erdő Péter bíboros, prímás vezette; együtt szolgált Spányi Antal püspök, a Katolikus Karitász elnöke és Écsy Gábor, a Katolikus Karitász országos igazgatója.

A Magyar Katolikus Püspöki Konferenciát (MKPK) a gyásszertartáson Tóth Tamás titkár képviselte.

Mádl Dalma asszonyt a Katolikus Karitász saját halottjának tekinti.

Erdő Péter bíboros beszédét az alábbiakban teljes terjedelmében közreadjuk.

Kedves gyászoló család! Tisztelt gyászoló közösség! Krisztusban kedves testvérek!

1. Keresztény hitünk szerint a halállal nincs vége egyéni életünknek. Az ember sorsa az örök élet. Ám hogy milyen lesz ennek a tartalma, ez függ földi életünktől. Krisztus tanítását hallottuk az evangéliumban. Isten szabad és tudatos tetteink alapján, mint örök Bíró határoz felőlünk. Lehet, hogy gyönge az emberi szó annak leírásához, hogy milyen az örök boldogság, vagy milyen annak a szomjúsága és szenvedése, aki azt nélkülözni kényszerül. Szent Pál egyszer elragadtatásáról számolt be, amelyben emberi szavakkal leírhatatlan élményekben volt része. És mégis életünk apró és nagyon konkrét helyzetei állnak össze olyan összképpé, olyan summává, amely már szinte magában hordozza az örök Bíró ítéletét.

2. Dalma asszony kedves személyisége sugározta maga körül az olyan vonásokat, amelyek azokat jellemezték, akikhez az evangéliumban hívogató szavakat intéz az Emberfia: „Jöjjetek, Atyám áldottai és vegyétek birtokba az országot.”

Átélte belsőleg is a drámai pillanatokat. Szent II. János Pál pápa halálának éjszakáján, Mádl elnök úrral együtt eljött imádkozni a Mátyás-templomba, hálát adni azért a nagy és karizmatikus jelenségért, amit a szent pápa mindannyiunk számára képviselt.

De Dalma asszony szívügyének tekintette a részleteket is. Brenner János tiszteletét, és főként a szegények és rászorulók megsegítését. Ezért vagyunk hálásak neki, hogy elvállalta a magyar Katolikus Karitász jószolgálati nagykövetének feladatát. Ez az ő részéről nem csupán reprezentációt jelentett, bár megjelenésével, állásfoglalásával, nagyban segítette szolgálatunkat. Ám

Hírdetés

még akkor is, amikor a rendezvényt már nem tudta végigállni, de egy kis segítséggel mégis ő adta át a kislányoknak az ünnepi csomagot. És üdvözült mosollyal fogadta, ha valaki a gyerekek közül szépen meg tudta köszönni, amit kapott, vagy éppen egy-egy pici gyerek a padlón húzta maga után a nagy ajándékos zacskót, mert fölemelni már nem tudta. De ott volt Dalma asszony mindenütt, ahol segíteni kellett, apró és nagy eseményeknél egyaránt.

3. Bízom benne és kérem a Mindenhatót, hogy azt az örömet, amelyet a segítő szeretetben Dalma asszony már itt, a földön megtapasztalt, az örök boldogságban a maga túláradó teljességében élhesse tovább. Ámen.

*

A gyásszertartáson Lévai Anikó, Orbán Viktor miniszterelnök felesége, a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet jószolgálati nagykövete búcsúbeszédében azt mondta, a megrendülés és bizonyosság együtt van jelen most, amikor Mádl Dalmát utolsó útjára kísérik.

A temetésen felolvasták a család búcsúgondolatait is, amelyekkel köszönetet mondtak az édesanyának, nagymamának, dédnagymamának azért is, hogy megmutatta az emberi szilárdság és kitartás értékeit.

A gyászolók egy-egy fehér rózsával búcsúztak Mádl Dalmától, akit a férje melletti sírba helyeztek örök nyugalomra.

A temetésen részt vett Orbán Viktor miniszterelnök, Áder János köztársasági elnök és felesége, Herczegh Anita, Kövér László, az Országgyűlés elnöke, Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere, Varga Judit igazságügyi miniszter, Boross Péter volt miniszterelnök és Balog Zoltán püspök, a Magyarországi Református Egyház zsinatának lelkészi elnöke

Mádl Dalma lelki üdvéért november 9-én délután engesztelő szentmisét mutattak be a budapesti Magyar Szentek templomában.

Fotó: MTI; a vízjellel ellátott fotókat Merényi Zita készítette

Magyar Kurír
(ki)


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »