Orbán Viktor Tusnádon: Három területen is megrendült a nyugati civilizáció

Orbán Viktor Tusnádon: Három területen is megrendült a nyugati civilizáció

Nagyot fordult a világ, amióta utoljára találkoztunk. 2019-ben egy rendkívül optimista és bizakodó tábor volt Tusnádfürdőn, ma egy sokkal bizonytalanabb helyzettel kell szembenéznünk – mondta Orbán Viktor miniszterelnök a 31. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor tusnádfürdői rendezvényén.

A kormányfő szerint a veszélyek korába léptünk és három területen is megrendült a nyugati civilizáció. A tudomány területén a nyakunkba kaptuk a koronavírust, azt gondoltuk, hogy Európában már nem lesz háború és azt gondoltuk, hogy a hidegháború többé nem térhet vissza, most mégis úgy tűnik, hogy a világ számos vezetője azon dolgozik, hogy blokkvilágba szervezze az életünket.

Orbán Viktor rámutatott, ha a világot adatokon át szemléljük, egyre jobbnak tűnik, mi viszont ezzel ellentétes tendenciákat tapasztalatunk. A hírek tónusa egyre sötétebb és egyfajta világvége-várás zajlik. Egy alapvetően nyugati életérzésről van szó, aminek az oka, hogy a Nyugat befolyása és tekintélye egyre csökken.

Amikor sokak száz évvel ezelőtt a nyugat hanyatlásáról beszéltek, ők demográfiai és szellemi visszaszorulásról beszéltek, míg ma hatalmi és anyagi visszaszorulásról van szó – fejtette ki a kormányfő. Hangsúlyozta: a nyugatin túl más civilizációk is fejlődnek, erősödnek. Átvették a nyugati technológiákat, de az értékeket eszük ágában sincs.

A Nyugat elveszíti az „anyagcsatát”

A világ többi része rájött arra, hogy éppen azért kell modernizálódnia, hogy ellenállhasson a nyugati típusa demokráciaexporthoz hasonló törekvéseknek.

Az energiahordozók elvesztése sokat mutat a nyugati világ helyzetéről: 1990-ben a kőolaj, a földgáz és a kőszén 90 százalékát Európa tartotta kézben, ma az USA és Európa együttvéve 35-öt. A nyersanyagok tekintetében is hasonlatos a helyzet, az afrikai nyersanyagok 50 százaléka Kínába megy. A Nyugat elveszíti az „anyagcsatát”, hiszen az erőforrások nagy része a nyugati világon kívülre esik – fejtette ki a kormányfő.

Hozzátette: ez minket, magyarokat különösen érint. A 2013-ban meghirdetett amerikai biztonságpolitikai doktrína értelmében megpróbálják külpolitikai fegyverként használni az energiát, miközben másokat vádolnak ezzel. Épp emiatt szigorúbb szankciós politikát hirdettek és erre biztatják szövetségeseiket, csak a különbség, hogy ők képesek függetlenek maradni, míg szövetségeseik ennek kárvallottjai.

Az európaiak nem akarták ezt az állapotot fenntartani és igyekeztek védeni a német-orosz energiaszállítási tengelyt, ezt veri szét a nemzetközi politika. A németek vezényletével újabb válasz született, aminek lényege a fenntartható energia, csakhogy annak hatásfoka és ereje nem elegendő az átálláshoz – mondta a miniszterelnök.

Brüsszel legújabb javaslatáról szólva a miniszterelnök elmondta, hogy a bizottsági javaslat el akarja venni a gázt azoktól, akiknek van, ahelyett, hogy a németeknek nem engednék leállítani az atomerőműveiket és ezzel orvosolnák is a problémát. A Nyugat kezében már csak a katonai erő és a tőke van, de kérdés, mire lehet ezzel menni a mai világpolitikai helyzetben – mondta a kormányfő.

Többségben lesznek a nem-európaiak a „poszt-nyugati” világban

A migráció további kihívást jelent: kettéválasztotta Európát. Egyik fele olyan világ, ahol európai és nem-európai népek élnek együtt, megszűntek nemzetállamnak lenni és 2050-re a demográfia számai alapján többségben lesznek a nem-európaiak ebben a „poszt-nyugati” világban.

Hírdetés

Közép-Európa a másik fele, akik megmaradnak önmaguknak, a Nyugat szellemi értelemben Közép-Európába költözött. Azonban a poszt-nyugati világ ezt nem hajlandó elfogadni és nyomást is gyakorolnak ránk. Kiemelte: Soros és a hozzá köthető szervezetek Magyarországot bíróság elé citálták, amiért nem akarja befogadni a migránsokat.

A poszt-nyugati embert nem akarjuk mindig szembesíteni azzal, hogy a végzetükbe rohantak, mi csak azt szeretnénk, hogy nekünk ne kelljen ugyanazt csinálnunk – mondta a miniszterelnök.

Orbán Viktor hangsúlyozta: szemfényvesztés az internacionalista baloldal azon mondása, amely szerint Európában kevert fajú népek élnek és a kontinens kevert fajú világ. Ugyanis az európai népek együtt, egymás között keveredve nem lesznek kevert fajú népek, ezért harcoltunk Nándorfehérvárnál, ezért állítottuk meg a törököket Bécsnél. Az Európa felé irányuló iszlám világ terjedése tagadhatatlan, és gyermekeinknek azzal is szembesülniük kell, hogy nem csak délről, hanem majd nyugatról is védekezniük kell az iszlámmal szemben.

Valójában a nagy történelmi csata, amit vívunk az a migráció, a demográfia és a gender kérdésén fog eldőlni. A háború, a gazdasági válság, a háborús infláció mind-mind lényeges, de a valódi történelmi csatát nem itt vívjuk.

Hogy ebben győztesek legyünk, szövetségesekre van szükségünk. A poszt-nyugatiak mindent megtettek, hogy szétverjék a V4-eket, de a kapcsolatok „elnehezülése” például a lengyelekkel a háború miatt történt, holott a stratégiai érdek azonos: békét akarunk, és nem akarjuk, hogy az oroszok közelebb jöjjenek hozzánk.

A legfőbb kötelességünk elérni azt, hogy magyar szülőnek ne kelljen elesett fiaikat siratni

A baj a szívvel van, a magyar-lengyel kapcsolatokban szív probléma van. A lengyelek úgy vannak vele, hogy az oroszok és ukránok közötti háborúban ők is benne vannak, viszont Magyarország abból ki akar maradni, mivel ez nem a mi háborúnk. A cseheknél és szlovákoknál kormányváltások történtek és jó pontokat gyűjtenek Brüsszelben, amely döntés olyan, mint amikor az ember égő istállóba köti be a lovát – értékelt a miniszterelnök.

A legfőbb kötelességünk elérni azt, hogy magyar szülőnek ne kelljen elesett fiaikat siratni. Azzal vádolnak minket, hogy nem állunk ki eléggé Ukrajna mellett, holott ebben a háborúban a minket kritizáló országok népei közül egyedül a magyarok vére folyt.

„Csak mi, magyarok adtunk vért abban a háborúba, a bennünket kritizálók egyet sem. Ezért Magyarországnak joga van szomszédos országként azt mondania, hogy a béke az egyetlen megoldás” – fogalmazott.

A jövőben is fenntartjuk azt a véleményünket, hogy ez nem a mi, hanem két szláv ország háborúja. Magyarország a NATO tagja és a szövetség erősebb, mint Oroszország, így utóbbi soha nem fogja megtámadni azt.

A nyugati szövetségi rendszerhez tartozunk

Azok, akik szankciókat vetnek ki vagy fegyvert szállítanak, azok de facto hadviselő féllé válik, a mi dolgunk pedig az, hogy egyensúlyozzunk, a brüsszeli intézkedések ne veszélyeztessék a moszkvai kapcsolatainkat, de legyen tiszta, hogy a nyugati szövetségi rendszerhez tartozunk.

Az oroszok egy nagyon világos biztonsági igényt fogalmaztak meg, amit írásban is közöltek az Egyesült Államokkal és a NATO-val. Az oroszok nem akarják, hogy Ukrajna NATO-tag legyen, és nem akar NATO-fegyvereket a közelében látni. A Nyugat ezzel nem foglalkozott, így az oroszok fegyverrel akarnak érvényt szerezni az érdekeinek. Ha ekkor Donald Trump lett volna az amerikai elnök és Angela Merkel marad a német kancellár, akkor a háború soha nem tör ki.

A Nyugatnak 4 stratégiai állítása van a háborúval kapcsolatosan:

A gazdasági hatások máris fájnak, négy kormány bele is bukott ebbe Európában. A moszkvai vezetés stabil maradt és a nyugati fegyverekkel sem tudják az ukránok legyőzni az oroszokat. És a világ sem állt mellénk, Kína, India, Afrika mind-mind kimarad ebből a konfliktusból, inkább törődnek a maguk dolgával – fejtette ki a kormányfő.

hirado.hu


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »