Orbán Viktor: március 15-ére minden regisztrált 60 év fölötti be lesz oltva

A péntek reggelt Orbán Viktor szokásához híven az operatív törzs ülésén kezdte a Belügyminisztériumban, majd a Kossuth rádiónak adott hosszabb interjút, melyet a járványszámokkal kezdett, azaz:

  • 1576 új fertőzött, 98 halott csütörtökön, 3638 kórházi ápolt, 302 gépi lélegeztetett.
  • Minderre reflektált is, miszerint:

    a helyzet javulása megállt, némi romlásról kell beszámolnom.

    Hozzátette, 92 ezer olyan ember van, aki már két oltást kapott.

    Összességében úgy látja, március elejére érhetünk el oda, hogy a már legalább egyszer beoltottak és a fertőzésen az elmúlt félévben átesettek száma meghaladja az 1 millió főt, március 15-ére pedig minden regisztrált 60 fölötti be lesz oltva.

    Aki nem regisztrál, azon nem tudunk segíteni

    – mondta hozzátéve,

    Ha a kínai vakcinát is használni tudjuk, április elejére 2 millió fölött lesz a védettek száma.

    Úgy véli, ez a szám a „legrosszabb eset”, ennél csak jobb lehet, a kínai vakcináról pedig Szerbiából biztató gyakorlati hírek érkeznek.

    Megemlítette továbbá, hogy talán már a jövő héten bevethető lesz Magyarországon az orosz Szputnyik V vakcina is.

    A miniszterelnök meglátása szerint a gyógyszergyárak csatájáról is szó van közben, s mint fogalmazott:

    mi nem értünk, és ellenszenves is, mert ne játsszanak az életünkkel”, de emellett érzékeli a hatalomért folytatott ellenzéki küzdelmet is, most mégis „a baloldal túl messzire ment, átlépett egy olyan határt, amelyet nem szabad.

    Hírdetés

    Szót ejtett – brüsszeli „vakcinaviszonylatban” – arról is: a pénz nem lényegtelen, de az élet fontosabb, ez pedig az Európai Unióban talán nem annyira egyértelmű, mint Budapesten.

    A nyitás kapcsán a gazdasági évadnyitón elmondottakat összefoglalva elmondta, megérti, hogy a vendéglátósok és az idegenforgalomban dolgozók idegesek.

    Édesanyámmal beszéltem, mondta, csináljak már valamit

    – említette.

    Megerősítette továbbá, a várható nyitást egy online nemzeti konzultáció fogja megelőzni, ahogy korábban is. A konzultáció pedig két hétig tart majd.

    A miniszterelnök számára a járványügyi védekezés sikeressége a munkahelyek számától függ. Szerinte 5,1-5,2 százalékos lesz a 2020-as visszaesés mértéke, ami nemzetközi összevetésben a negyedik körüli helyet jelenti.

    A vendéglátósoknak igazat ad abban, hogy megsegítésük eddig lassú volt, azonban ezt az akadályt – véli – a kormány elhárította, ehhez járul még az újrainduló kamatmentes hitel – 10 év, 10 millió forint, 3 év moratóriummal – a legkisebb vállalkozásoknak.

    A nyitással kapcsolatban még elmondta továbbá, mindent elképzelhetőnek tart, azt is, hogy gyorsabb nyitás lesz azok számára, akik védettnek tekinthetők, de ez a konzultáció eredményétől is függ.

    Szót ejtett továbbá a demográfiai és a házasságkötési adatokról is.

    2010-ben kezdtük meg a máig tartó kormányzásunkat, azt látom, nagy eredményeket ért el Magyarország az öntudatra ébredés és az önbecsülés területén, úgy látom, szépen is nevelik a gyermekeket a családokban. Azt kell mondanom, hogy a családokon lehet látni, hogy milyen állapotban van egy közösség, jelen esetben a nemzetünk. És jobb állapotban van

     – ecsetelte.

    Elmondta azt is, nem választási ciklusokban gondolkodik, hanem nemzedékekben, ennek pedig alapfeltétele, hogy „megszülessenek a nemzedékek”.

    Úgy látja, a szülőkben mindig benne van az ösztön, hogy a gyermeküket minél hamarabb saját lábra állítsák, s ehhez ad lehetőséget, illetve segítséget a kormány a fiatal felnőttek esetében 25 éves korig.

    A gyermek a mi felfogásunk szerint közjószág is, érték, de minden évben vannak erről viták, meg kell védeni egy evidensen jó álláspontot is 

    – zárta szavait.


    Forrás:alfahir.hu
    Tovább a cikkre »