Orbán Viktor, a pápa mosolya, avagy isten malmai és barmai

Orbán Viktor, a pápa mosolya, avagy isten malmai és barmai

Isten malmai lassan őrölnek, isten barmainak azonban ez nagyon magas labda. Olvasom a pápa budapesti fogadása körüli liberális hőbörgést, és nem tudom eldönteni, melyik a szégyenletesebb, alávalóbb. A minden más véleményt feltétlenül tisztelő és borzasztóan toleráns falka ismét kimutatta a foga fehérjét. Pedig, ha valami, akkor ez nem az ő asztaluk, egyházi ügyekben jobban tennék, ha hallgatnának.

Érthető persze a csalódottságuk. Hónapokkal ezelőtt egy félrevezető amerikai újságcikk torzszüleménye volt (akárcsak a liberálisok zászlóhajójáé, a The New York Timesé, amely alaposságával és felkészültségével összekeveri Magyarországot Romániával), hogy a pápa nem óhajt találkozni magyar vezetőkkel. Aztán mégis találkozott, mert őszentsége nem olvas amerikai szennylapokat és trollokat, nem kéri ki a dékások és a momentumosok tanácsait, és értelemszerűen nem az ő ízlésükhöz igazítja a vatikáni diplomáciát. Akik készpénznek vették ezt a hazugságot, köpték a markukat és ujjongtak.

Néhány szlovák portál a mai napig ezzel operál. Ezekben a szerkesztőségekben valószínűleg kifogyott az elem a faliórából. Ezek a hazudozók nyilván azt sem tudják, hogy eucharisztikus konferenciát csak olyan országban tartanak, amely őrzi, védi (és terjeszti) a kereszténységet, s nem utolsósorban méltóképpen meg is tudja rendezni.

Egy bizonyos Niedermüller nevű tollnok szerint például – akit a magyar választók anno azért küldtek ki Brüsszelbe, hogy az ország ellen dolgozzék – Orbán Viktor zavartan viselkedett, és gyűlölettel nézett szembe a szentatyával, akiből áradt a szeretet. Igaz, a találkozón sem Nieder, sem Müller nem volt jelen, csak egy fotó fölött álmodozott, amelyen annyi látszik, hogy a miniszterelnök meghajol, ahogy illik a katolikus egyházfő előtt, és komolyan néz, ahogy egy kormányfőhöz dukál. Például nem vihorászik és nem táncikál.

Egy másik jól értesült gyűlöletgyáros szerint Orbán most már a pápával szemben is kiásta a csatabárdot, mert IV. Béla király Ince pápához írt levelének a másolatával ajándékozta meg. Akinek van füle és szeme, és akinek nem 1918-cal kezdődött a történelem, hanem legalább ezer éve, az pontosan tudja, mi az üzenete az említett levélnek, akárcsak a kormány által ajándékozott Pray-kódex másolatának, amely az első magyar nyelvemléket tartalmazza. Utóbbi azt jelzi, hogy a magyar királyság nem tegnap mászott fel a térképre, utóbbi pedig arra figyelmeztet, hogy ha nem vigyázunk, a történelem megismétli önmagát, akár évszázadok múltán is, ezért, bár azok a bizonyos malmok lassan őrölnek, azért nem árt olykor megböködni a molnárt: ébresztő!

Hírdetés

„Ha ezt a területet a tatárok birtokba vennék, ami be ne következzék, kitárulna előttük a kapu más katolikus hitű vidékek felé.” Lejjebb így fogalmaz IV. Béla: „Könyörgünk tehát, tekintse az anyaszentegyház, ha nem is a magunk, de legalább elődeink, a szent királyok érdemeit, akik teljes alázattal és tisztelettel rendelték alá magukat és népüket, az igaz hitet hirdetve, és a világ más uralkodói között tiszta hittel, engedelmesen szolgálták; ezért ígérte meg nekik és utódaiknak az apostoli szék kegyét és támogatását, ha szükség fenyegetne. (…) Ez a szükség pedig, úgy hisszük, most valóban fenyeget.”

IV. Béla 1250. november 11-én kelt levelében IV. Ince pápától tehát a kereszténység segítségét kérte a pogány tatárok ellen. S mivel isten malmai lassan őrölnek, míg a századok gyorsan telnek, az aggódó figyelmeztetésnek ismét helye és ideje lett. Egyrészt éppen a liberális istentagadók szervezkedése miatt, akik készségesen adják fel az ország és a nemzet pozícióit a jól megszolgált haszon reményében.

A magyar kormányfő tehát nem csatabárdot, fokost vagy tomahawkot lóbál, ahogy próbálják bizonyos, a nemzeti kormány megdöntésében érdekelt erők beállítani, hanem csak felhívta a szentatya figyelmét a veszélyre, amely – tetszik, nem tetszik – kísérteties hasonlóságot mutat a nyolc évszázaddal ezelőtti helyzettel.

A liberális ellendrukkerek által hőn áhított dorgálásra pedig nem Budapesten, hanem Pozsonyban került sor, amikor a szentatya figyelmeztette a szlovák főpapságot: „Nektek Pozsonyban egy szép váratok van, de az egyház olyan közösség, amelynek minél több lelket kell Jézushoz hívnia.”

fotó: MTI/Bruzák Noémi


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »