Orbán célkeresztben

Rendetlenség az osztályban? Konzílium az ön helyzetéről! Magyarország kapitulál? A népakaratról! Terítsük ki a kártyákat, mitől gazdagodik a miniszterelnök úr környezete? Mikor rúgják ki végre Farkas Flóriánt? Megműtetné-e magát gyorstalpalón aranyszikét szerzett sebésszel?

„Hazának füstje is kedvesebb mint idegen országnak tüze.

– Patriae fumus igni alieno luculentior.”

Különös pillanatok kísérik a Tisztelt Házban az azonnali kérdések műfaját. Az elnök csenget, hosszasan csenget, rövid szünetet rendel el, mert vége az interpellációknak, vége a „kötelező szavazás” okozta frakciófegyelemnek, a képviselők zöme elindul a büfébe, a folyosóra vagy egyéb szükséges dolgait végezni.  Pillanatok alatt harmadnyian maradnak. Így kezdődik. Mindig így kezdődik. Kivéve, amikor a miniszterelnököt szólítják. Időről időre, személyesen kell választ adnia a hozzá címzett kérdésekre. Garantált a telt ház.  A siker egyik oldalon sem kétséges: minden párt hálásan megtapsolja a szószóját! Szolidan stilizálva – udvariasan mellőzve a zajokat, közbekiabálásokat – tallóztuk legutóbbi szónoklataikat

Rendetlenség az osztályban?

Rendetlenség az osztályban?

Dr. LEGÉNY ZSOLT, (MSZP): – Miniszterelnök Úr! Nemrégiben, néhány nappal ezelőtt az ön kormányának egyik minisztere, Lázár János, egy lakossági fórumon „nekiment” a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatalnak. Sajnos állításainak van jogalapja,   többek között állítása szerint az MVH-t gyakran ÁVH-ként emlegetik, a gazdálkodók a panaszok százait és ezreit nyújtják be. Említette miniszter úr azt is, hogy az MVH sok munkatársa ellen eljárás és vizsgálat is indult, az egyik korábbi alelnököt  pedig bilincsben vitték el. Majd azt követően néhány nappal később kormányának egy másik minisztere, Fazekas Sándor kiállt az MVH – idézem – „törvényesen és tisztességesen dolgozó munkatársai mellett, a minősíthetetlen hangvételű, alaptalan támadással szemben.”

– Miniszterelnök Úr! Mi és a gazdák is, akik leginkább érintettjei az MVH eljárásának és ügyrendjének, nyugodtan tudnának aludni attól, hogy két minisztere nem ért egyet valamiben,  azonban szeretném kérni, hogy a nyilvánosság előtt tegye nyilvánvalóvá:

– Mi a kormányzat szándéka, mi az ön szándéka az MVH-val?

– Ez a szervezet a továbbiakban fog-e működni vagy nem fog működni?

– Ön az osztályfőnöke ennek az osztálynak, kérem, válaszoljon arra, hogy mi fog történni az MVH-val?

ORBÁN VIKTOR, (miniszterelnök): – Az MVH jövőjéről jelenleg vita folyik.

Dr. LEGÉNY ZSOLT: – Miniszterelnök úr, ez igen rövid válasz volt, és igazából nem tudtunk meg semmit. Hallunk mi is panaszokat arról, hogy mi történik az MVH berkein belül, azonban ez az az akkreditált szervezet, amely az uniós források kifizetését is lehetővé teszi a gazdáknak. Nagyon sok olyan gazdálkodóval és gazdával találkoztam, akik nem tudják, hogy mi lesz majd ezt követően a jövőben. Még egyszer mondom: ha a miniszterek veszekednének, azzal nekünk nem lenne gondunk, az azonban, hogy nem tudjuk, mi fog történni az MVH-val, már gondot jelent. Nekünk képviselőknek is természetesen, de a gazdák azok, akik szeretnék tudni, hogy mi történik az MVH-val, mi lesz ennek a szervezetnek a sorsa, a jövője?

ORBÁN VIKTOR: – Képviselőtársam! A kormányban gyakran van vita. Amikor a kormány tagjai nem értenek egymással egyet, azt mi nem veszekedésnek tekintjük, hanem a dolgok elintézésének természetes rendjeként tekintünk rá. Akármi is lesz ennek a vitának a kimenetele, ez a gazdákat egyáltalán nem fogja érinteni.

Konzílium az ön helyzetéről!

Konzílium az ön helyzetéről!

Dr. LUKÁCS LÁSZLÓ GYÖRGY, (Jobbik): – Miniszterelnök Úr! Ön évértékelőjében azt mondta, hogy a vidéki kórházakban XXI. századi körülmények vannak. Így hát úgy is értelmezhetjük, hogy a magyar egészségügy jó részében ön szerint XXI. századi körülmények között dolgoznak. Kétségtelen tény, hogy a vidéki kórházak egy része kívülről jól néz ki, viszont az is kétségtelen tény, hogy belülről ezek a kórházak nemhogy a XXI. századot, de sokszor a XX. századot is úgy tükrözik, hogy annak az ötvenes-hatvanas évei uralkodnak.

Soha ilyen kevés dolgozó nem volt még a magyar egészségügyben. Soha nem voltak ennyire elmaradottak és alacsonyak a bérek, nemhogy XXI. századi béreket kapnak a szakdolgozók, hanem a XX. század végének béreit is alig érik el. Arról sem lehet XXI. századi keretek között beszélni, hogy Magyarországon a kórházakban fertőzésben többen halnak meg, mint a közutakon balesetben.

– Miniszterelnök Úr! Arcpirító, hogy nem XXI. századi az ország ráfordítása az egészségügyre. Ön az egészségügynek az igazi vezére lehetne, egy igazi kormányzóra, kormányosra van szüksége az egészségügynek, hogy kivezesse a jelenlegi csapdahelyzetből, ahol jelenleg is tart. De úgy tűnik, hogy ön nem kormányosa az egészségügy viharában az egészségügy tutajának, hanem inkább egy tanácstalan kormányosa, egy céltalan bolyongó. Várom bőséges és mellébeszélés-mentes válaszát.

– Valóban úgy gondolja-e, hogy XXI. századi körülmények vannak az egészségügyben?

– Mikor emelik a szakdolgozók XX. században ragadt bérét?

– Valóban nemcsak a béremelésre vonatkozó követelések az igazak, hanem a fertőzésekre vonatkozók is?

– Mikor lesznek összességében végre valóban XXI. századi körülmények a magyar egészségügyben?

ORBÁN VIKTOR, (miniszterelnök): – Képviselőtársam! Röviden hadd mondjam el, hogy mi az, amit eddig meg tudtunk tenni. Az egészségügyi alapellátásra 2010-hez képest 40 százalékkal több pénzt biztosítunk. Erre lehet azt mondani, hogy ez kevés, de azt gondolom, kevés olyan öt évet fog találni, amikor ez bekövetkezett. A várólistákat felére csökkentettük. Több mint 500 milliárd forintot fordítottunk kórházaink fejlesztésére. Kevés olyan intézmény található az országban, ahol ne lett volna vagy ne zajlana jelenleg is valamilyen fejlesztés. A közelmúltban 300 kórház és rendelőintézet újult meg uniós és hazai forrásokból. És valóban: a vidéki kórházak jelentős többségében már XXI. századi körülmények fogadják a betegeket.

– A kormány fontos feladatának tekinti, hogy Budapesten is jelentősen javuljon az ellátás színvonala. Éppen ezért a jövőben felépül egy új nagy egészségügyi központként működő kórház. Az új kórház mellett további budapesti kórházfejlesztésekre is sor kerül, három-négy helyen lesz modern sürgősségi centrum. Ennyit tudtunk tenni a mögöttünk hagyott években.

Dr. LUKÁCS LÁSZLÓ GYÖRGY: – Miniszterelnök Úr! Én azért gondoltam, hogy mindenképpen szükséges lesz egy konzíliumra önnel kapcsolatban, mert úgy tűnik az elmondottak alapján, hogy ön vagy nem látja, vagy nem hallja, vagy nem érti magát a problémát. De semmi gond! Ön is részt vehet a Jobbik valódi nemzeti konzultációjában, és majd olvashatja azokat a kérdéseket, amelyeket a lakosság véleménye alapján fogunk feltenni és eljuttatni a háztartásoknak. Ebben a lakosság meg fogja jelölni önnek, hogy ők szívesebben látnának az egészségügyben több forrást és nem például az önök médiabirodalom-építésében, és például az ön hobbijához köthető stadionépítésekben, és szívesebben látnának az egészségügyi szakdolgozók béremelését, mint egyes juttatott forrásokat MNB-elnököknél, és az egyéb önökhöz közeli embereknél.

– Miniszterelnök Úr! Én úgy gondolom, hogy a diagnózis mégiscsak az, hogy ön valószínűleg nem is hallja, nem is látja, de úgy tűnik, nem is érti ezt a problémát.

ORBÁN VIKTOR: – Amilyen az adjonisten, legyen olyan a fogadjisten! Képviselőtársam! Az ön vállalkozása üzletszerűen szállít külföldre orvosokat. Miközben bennünket azzal támad, hogy kevés az orvos, az ön személyében a Jobbik egy olyan emberre bízta az egészségügy-politikáját, aki nem azért dolgozik, hogy itthon jobb legyen, hanem hogy kiszállítsa az orvosokat külföldre.

– Beszéljünk egyenesen: ön azért kap pénzt, abból tesz zsebre nyereséget, hogy kiviszi a magyar orvosokat külföldre. Én nem vonom kétségbe ennek a jogszerűségét, de miután ön személyesen anyagilag abban érdekelt, hogy az orvosok elhagyják Magyarországot, a Jobbik magyar egészségügyi programjavaslatait szemforgatásnak és őszintétlennek kell tekintenünk!

Magyarország kapitulál?

Magyarország kapitulál?

Dr. SCHIFFER ANDRÁS, (LMP): -Miniszterelnök Úr! Pontosan tudja ön is, hogy egy úgynevezett unortodox szabadkereskedelmi tárgyalás folyik; immáron nem a vámjellegű akadályokat akarják lebontani, hanem azokat a szabályokat, amelyek bennünket, embereket, a természetes környezetet, a jövő generációt, az élelmiszer-önrendelkezést védi. Ehhez kíván Magyarországis mint az Európai Unió tagállama asszisztálni.

– Miniszterelnök Úr! Ha valami elsőrendű szuverenitáskérdés, akkor az, hogy nem születhet olyan nemzetközi egyezmény, amely a demokratikus kormányok és parlamentek dolgát, például a vízszolgáltatás, energiarendszer, oktatás, egészségügy dolgában korlátozza. 600-700 ezer munkahellyel lesz kevesebb Európában; ez egy lassított puccs a globális nagytőke által a demokratikus kormányokkal szemben.

-Miniszterelnök Úr! Olyan tárgyalásokról beszélünk, aminek az anyagát ugyanúgy 30 évre titkosították, mint önök az oroszokkal kötött paksi paktum dokumentumait. 600 lobbista kíséri Brüsszelbe az amerikai kormányt minden tárgyalási fordulóra. Az ön által rendelkezésre bocsátott Századvég-tanulmány nagyon egyértelmű: a Magyarországszámára legfontosabb exporttermékek esetében egyenlőtlen versenyhelyzet lesz, a magyar gazdák, a magyar exportálók veszíteni fognak ezen a bolton. Az a kérdésem:

– Meddig tart a magyar nemzeti érdekekkel ellentétes Fidesz-MSZP-DK-nagykoalíció a szabadkereskedelmi egyezmény mellett?

ORBÁN VIKTOR, (miniszterelnök): – Képviselőtársam! Én a magyar kormánynak azt a döntését, hogy az Európai Unió tagjaként részt vesz azokon a tárgyalásokon, amelyek az Európai Unió és az Egyesült Államok között zajlanak, természetesnek tekintem. Ezért azt a javaslatát, hogy mi ott ne vegyünk részt, nem tudom elfogadni.

– Ami pedig a tárgyalások esetleges kimenetelét illeti, ott azt tudom mondani önnek, hogy az Amerikai Egyesült Államok és az Európai Unió között kötendő szabadkereskedelmi egyezmény, ismertebb nevén TTIP ügyében a magyar kormány továbbra is fenntartja álláspontját, miszerint csak olyan megállapodást szabad aláírni, amely az ország érdekeit szolgálja és életbevágó nemzeti érdekeinket nem sérti. Hogy ki kit dicsér meg a nemzetközi politikában, annak pontos megértéséhez pedig idevonatkozó irodalmi műveket, különösképpen a Piszkos Fredre vonatkozó részeket javaslom elolvasásra. Köszönöm a figyelmét!

Dr. SCHIFFER ANDRÁS: – Miniszterelnök Úr! A helyzet az, hogy ennek a tárgyalássorozatnak egyetlen olyan lehetséges kimenetele sincsen, ami a magyar nemzeti érdekeknek jó lenne. Nincsen olyan szektor, ahol Magyarországjól járna, hacsak a tollkereskedelmet ide nem vesszük. Az az előny, ami esetleg egy vékonyka keletkezik, a GDP 0,3-0,5 százalékáról beszélünk, az a multiknál csapódik le, és ki fog csorogni ebből az országból.

– Miniszterelnök Úr! Ha ön versenyképességről beszél, a magyar munkavállalók elkezdhetnek rettegni, mert az ön fordításában – ön derék thatcherista neoliberális – ez azt jelenti, hogy  a bérekkel akar lefelé versenyezni. Az a kérdésem: tervez-e népszavazást ennek a szégyenteljes kereskedelmi egyezménynek a megerősítéséről?

ORBÁN VIKTOR: – Alkotmányjogi emlékeim szerint az ilyen nemzetközi szerződéseket a parlamentnek meg kell vitatnia és döntést is kell arról hozni. Utána majd dönthetünk arról, ha ön is úgy látja, hogy ennél szélesebb felhatalmazás kell hozzá.

Ami pedig a mondandójának lényegét illeti: be kell látnom, hogy én sem olyan bátor nem vagyok, mint ön, sem olyan messzire nem látok előre, mint ön. Tehát azt az állítást, hogy nincs olyan kimenetele egy diplomáciai tárgyalásnak, ez esetben ennek, amely ne lehetne nekünk jó, ezt én nem merem megkockáztatni. Lehet, hogy van ilyen kimenetele, lehet, hogy nincs. Azt javaslom, hogy egyelőre dolgozzunk, figyeljünk, tárgyaljunk, és a végén majd meglátjuk.

A népakaratról!

A népakaratról!

TÓBIÁS JÓZSEF, (MSZP): – Miniszterelnök Úr!A népakaratnak érvényesülnie kell! Ez hangzott el tegnap is az ön beszédében, és másfél éve Magyarországon az emberek közel 70 százaléka szeretne népakarat formájában véleményt mondani népszavazás keretében a vasárnapi zárvatartásról. Eddig nem sikerült, önök mindent megtettek azért, hogy nehezítsék a népszavazás módját, és ezt Alaptörvényben is rögzítették. Viszont van egy momentum, amiről szeretném, ha miniszterelnök úr szót ejtene a Ház falai között. Ez pedig a múlt héten, a Nemzeti Választási Iroda épülete előtt és az épületében történt olyan esemény, amelyről ma szakemberek egyöntetűen állítják, hogy bűncselekmény történt. 26 éve nem volt erre példa Magyarországon , és feljelentést tett is néhány képviselőtársam, a kérdés viszont nyitva maradt. Előre jelzem, miniszterelnök úr mondta: e Ház falai között sok vitát el lehet viselni, egy dolgot nem szeret, a cinizmust. Ha újra ezt a választ kapjuk, az nem más, mint a cinizmus.

– Egy hete mit csinál a kormány?

– Egy hete az ügyészség, a rendőrség hivatalból eljárást indítandó módon mit tett?

– Egy hete azt várják, hogy a nép feljelentést tegyen, hogy hivatalból állampolgárok jogait csorbító, úgymond fogdmegek megakadályozzák, hogy állampolgári jogával éljen?

– Ez az önök kormánya szerint rendjén való-e, vagy elintézhető azzal az egyszerű mondattal, hogy akinek problémája van, az forduljon a megfelelő hatósághoz?

ORBÁN VIKTOR, (miniszterelnök): –  Valószínűleg nem ugyanazt a tényt figyeljük a nyilvánosságban. Én azt olvastam, hogy az MSZP a maga kérdését beadta. Azt pedig befogadták.

TÓBIÁS JÓZSEF: – Miniszterelnök Úr! Nem azt kérdeztem, hogy nekem van-e jogom, és beérkezett-e az MSZP kezdeményezése. Azt majd eldönti az NVB, eldönti a Kúria, az a dolog rendje. Amiről én beszélek, az a múlt hét kedd. Az, hogy ott, ami történt, az a kormány számára azt jelenti-e, hogy ez így rendjén van, vagy azt jelenti, hogy tisztázza a kormány és az állam a viszonyát a fogdmegekhez, a Fidesz alelnökéhez vagy az ügyészséghez és a rendőrséghez.

– Ez a kérdés! Önmagában csak ennyi van az asztalon, mert a választó azt szeretné tudni, miniszterelnök úr, hogy ha neki bármilyen vitája van a hatalommal, akkor abban ő erre kell-e számítson, vagy élhet azzal a jogával, hogy ma még Magyarországon a jog megadja neki a lehetőséget, hogy elmondja a véleményét és képviseltesse az álláspontját. Ez a kérdés!

ORBÁN VIKTOR: – A politikai patkónak ezen az oldalán az a biztatás, hogy tisztázzuk a saját magunkhoz való viszonyt, nem tűnik értelmesnek, mert az tisztázott. Azt értem, hogy van identitásválság a patkó másik oldalán, de hát ehhez nekünk nincsen semmi közünk. A dolog lényege végül is mégiscsak az, hogy Magyarországon népszavazást lehet kezdeményezni, azt be lehet adni, ha vita van, azt az arra feljogosított alkotmányos szervek el fogják dönteni. Ha pedig arra utal, hogy mégiscsak méltatlan helyzetek és állapotok alakulnak ki, mint ahogy ki is alakultak, az szerintem nem fogadható el.

– A kormány azt tette, amit tennie kell: miután a politikai pártok, például önök is képviselik magukat az Országos Választási Bizottságban, arra kértük őket, hogy nyújtsanak be egy olyan törvénymódosító javaslatot, amely a nyilvánvalóan rosszul szabályozott, ilyen méltatlan helyzetek kialakításához vezető szabályokat megváltoztatja, és nyugodtan, kellő vita után meghozzuk azokat a döntéseket, amelyek megnyugtató módon szabályozzák ennek a jogintézménynek a részletkérdéseit. Ezt tette a kormány, mert ez volt a dolga!

Terítsük ki a kártyákat, mitől gazdagodik a miniszterelnök úr környezete?

VONA GÁBOR, (Jobbik): – Miniszterelnök Úr! Tavaly év végén közöttünk egy vita lezáratlan maradt. Akkor én tettem a véleményem szerint egy lovagias, egyértelmű ajánlatot vitás kérdéseink rendezésére, de akkor ön ezt kissé indulatosan visszautasította. Tudjuk be ezt az év végének, de mivel új év, új lehetőségek, én újra javasolnám, hogy gondolkodjunk el annak a két vizsgálóbizottságnak a felállításáról, amit tavaly év végén is javasoltam.

– Az egyik vizsgálóbizottság az önök által sokszor szorgalmazott, Jobbik és Oroszország közötti kapcsolatot vizsgálná, hiszen nagyon sokszor a képviselőik erről szoktak beszélni. Ebben, ugye nem egyezünk meg, önök azt mondják, hogy a Jobbik Oroszországból kap pénzeket, mi azt mondjuk, hogy ez nem igaz. Nem tudom, volt-e már az elmúlt 26 évben olyan, hogy valaki önmagára kér vizsgálóbizottságot, de ez is eljött. Most azt kérem, hogy állítsunk fel egy vizsgálóbizottságot, és vizsgálja meg a Jobbiknak ilyen irányú kapcsolatait. Sőt, hogy legyen gáláns az ajánlat, ezt vezessék önök, miniszterelnök úr, mi pedig állunk elébe, és nézzük meg, hogy mit lehet tudni erről a kérdésről.

– A másik vizsgálóbizottság, amit szintén javasoltam ezzel párhuzamosan, az pedig az ön környezetét és annak is a meggazdagodását vizsgálná. Ezt szívesen vezetnénk mi, és bízom benne, hogy önök is állnak ennek a vizsgálóbizottságnak a kérdései elé. Különösképpen az ön környezetébe tartozó triumvirátusnak, Habony Árpádnak, Mészáros Lőrincnek és Andy Vajnának vizsgálná meg azt a meggazdagodását, amiről ön azt mondja, hogy tisztességükkel és szorgalmukkal érték el, mi viszont azt mondjuk, hogy ez nem feltétlenül így van.

– Miniszterelnök Úr! Mi, az önök által folyamatosan felvetett orosz pénzeket vizsgáló vizsgálóbizottság elé állunk tiszta lelkiismerettel. Bármit nyugodtan kérdezzenek! Ott leszünk, és válaszolunk a kérdésekre. De önök is jöjjenek el erre a vizsgálóbizottságra, sőt első körben is elsősorban támogassák a felállítását, és válaszoljanak a mi kérdéseinkre, és akkor a magyar társadalom végre tisztán láthat.

– Miniszterelnök Úr! Arra kérem: ne futamodjon meg ez elől a kihívás elől! Szerintem ez egy lovagias, gáláns ajánlat, kérem, hogy fogadja el!

ORBÁN VIKTOR, (miniszterelnök): – Elnök Úr! Ön többször és többedszer kérdez engem, mindig egyetlen dolog köti össze az ön kérdéseit, az a pénz. Már rájöttem arra, hogy nem a politika érdekli önt, hanem a pénz  és a politikából is csak az, aminek köze van a pénzhez. Láttam én már az elmúlt 26 évben itt épp elég olyan politikust, akinek a libidóját csak a pénz érintette úgy, mint az önét. Megértem. Megértem: fiatal ember, fiatal párt, nyilván szükségük van a pénzre, azonban nem helyes átesni a ló másik oldalára. Van például önök között olyan képviselő, aki a saját édesanyja cégének fizette ki a kampánypénzét, és abból is pénzt csinálnak, hogy orvosokat visznek külföldre.

– Elnök Úr! Ön mondja, terítsük ki a kártyákat. Nos mégiscsak történnek az önök háza táján furcsa dolgok. Például egy autókölcsönző cég 18 millió forint értékben kap önöktől megbízásokat tanulmányírásra. Egy autószerelő cég 6 millió forintért ír tanulmányokat önnek, egy informatikai cég 8-ért, de a legszebb, hogy egy fuvarcég is ír tanulmányokat a Jobbiknak 4,4 millióért olyan témákban, mint az európai radikális trendek vagy az izlandi válságkezelés.

Nem is sorolom tovább, nem is a ló, hanem egyenesen a mamut lába lóg ki ezekből az ügyekből. Nem kellenesöpörni egy jóízűt a saját házuk táján, mielőtt bennünket rágalmaznak?

VONA GÁBOR: – Sajnálom, miniszterelnök úr, hogy újra megfutamodik. Legutóbb is azzal jött, hogy a bűnözők pártja a Jobbik,  hát, az inga azért az önök irányába mozog. Nem akarok itt licitálni, de nem a mi képviselőnk az, aki Viagra-hamisítással bűnbandát szervezett; nem a mi képviselőnk ment Dunaújvárosba gyilkolni és betonba önteni utána a holttestet; nem a mi alpolgármesterünk volt, aki a születésnapi buli után majdnem agyonverte a zenészt; nem a mi ifjúsági szervezetünk volt az, ahol erőszak a disznótor, és a malacvágás vagy a disznóvágás bulija tömegverekedésbe torkollik; nem a mi roma önkormányzati embereink nem tudnak elszámolni 1,6 milliárd forinttal, és nem a mi embereink voltak azok, akik a Nemzeti Választási Iroda elé mentek, hogy megakadályozzák a népszavazásban a kezdeményezőket.

– Miniszterelnök Úr! Lehet licitálni, és egyetértek önnel, mindenki söpörjön a háza táján. Nos, az önök háza táján nagyon sok söpörnivaló van, és arra kérem, hogy abban a két kérdésben, amit fölvetettem, igenis ne meneküljön el, álljon elébe, vizsgáljuk meg mind a két ügyet. Legyen bátor, erre kérem!

ORBÁN VIKTOR: – Nem akarok turkálni az önök zsebében, mert az csúnya szokás, de szívesen segítek, ha már az előbb elhangzott ügyekre ön nem válaszolt. Azt javaslom, nézzék meg, hogy a Kovács Bélánál talált fiktív számlákon szereplő pénz vajon a Jobbik pénze volt-e?

Mikor rúgják ki végre Farkas Flóriánt?

Mikor rúgják ki végre Farkas Flóriánt?

IKOTITY ISTVÁN, (LMP): – Miniszterelnök Úr! Ön az én kérdésemre tavaly decemberben itt a parlamentben azt válaszolta, hogy „ameddig Farkas Flóriánt valamilyen eljárásban hibásnak nem mondják ki, mindig meg fogjuk védeni”, vagyis addig nem váltja le, és továbbra is foglalkoztatja havi 1 millió forintért miniszterelnöki biztosként. Van egy hírem önnek, miniszterelnök úr: bebizonyosodott a hiba. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma arra fogja kötelezni az Országos Roma Önkormányzatot, hogy fizesse vissza a „Híd a munka világába” program keretében felhasznált 1,2 milliárd forintot. De már több tucat vizsgálat is folyik az Országos Roma Önkormányzat ellen, és több milliárd forintot érint majd a visszafizetési kötelezettség.

– Ezek a tetemes összegek be fogják dönteni az Országos Roma Önkormányzatot; persze tegyük hozzá, a jelen formájában egyáltalán nem kár érte. Olyan programokról beszélünk, amelyek akkor indultak, amikor Farkas Flórián még jócskán az Országos Roma Önkormányzat elnöke volt, vezetőként és romaügyi miniszterelnöki biztosként is felelős ezekért a projektekért. Miniszterelnök Úr!

– Egyáltalán mennyire megbízható az az ember, aki azt sem tudja, hol szerezte a diplomáját, ha már valójában szerzett ilyet, de azt sem árulta el, hogy hol érettségizett, amikor felmerült, hogy esetleg még érettségije sincs?

– Más téren is ilyen megbízható emberekkel veszi körül magát?

– Miért fogadja el Farkas Flórián tanácsait?

– Egyáltalán mit csinál Farkas Flórián?

– Végez bármilyen érdemi munkát? Miért foglalkoztatja őt még mindig?

– Miért hagyja, hogy a romafelzárkóztatás ügyét lejárassa a személyi felelősség elkenése?

– Mikor rúgják ki végre Farkas Flóriánt?

ORBÁN VIKTOR, (miniszterelnök): – Arra a kérdésre, hogy mikor rúgom ki Farkas Flóriánt, azt a választ tudom adni, hogy nincs ilyen szándékom. Azt is látom, hogy ön utazik Farkas Flóriánra, és ez az ő pozícióit erősíti. Köszönöm megtisztelő figyelmüket!

IKOTITY ISTVÁN: – Miniszterelnök Úr! Én egy mítoszt szeretnék eloszlatni, egy mítoszt, amely közel húsz éve veszi körül önt. Ez a mítosz a jó vezető és a gonosz tanácsadó mítosza, amely arról szól, hogy a jó vezető minden szándékában jó, azonban a tanácsadók, akik körülveszik, mindig rossz útra viszik, és mindig valami rossz sül ki belőle, lopnak, csalnak, hazudnak. Jól mutatják egyébként a közvélemény-kutatások is, hogy az ön népszerűsége lényegesen magasabb, sokkal jobban hisznek az emberek Orbán Viktorban, mint a Fideszben. Ezt a mítoszt olyan, szakmájukban jeles emberek állították fel, kezdve Makovecz Imrétől Cseh Tamáson át másokig, akik sajnos már nincsenek közöttünk, és már nem tudják felülbírálni. Márpedig ez a mítosz nem igaz! Ez abból is látszik, hogy jelen pillanatban is ön tartja pozícióban Farkas Flóriánt és a hozzá hasonlókat!

ORBÁN VIKTOR: – Képviselőtársam! Először is nem tudom elfogadni azt a helyzetértelmezést, hogy engem Farkas Flórián vinne rossz útra. Másodsorban pedig, ha jól értettem, amit mondott, akkor önnek valójában nem Farkas Flóriánnal van baja, hanem velem. Ezt én most megértettem. Nehéz megmondani, hogy az embert mikor miért támogatják, különösen akkor, ha az ember már 26 éve parlamenti képviselő – négyen vagyunk ilyenek ebben a Házban -, csak azt tudom mondani, hogy én ezzel az országgal meg a magyar emberekkel együtt csináltam végig a Kádár-rendszer utolsó éveit, együtt csináltam végig a rendszerváltást, azóta itt ülök, dolgozom, és mindent megteszek annak érdekében, hogy nekik jobban menjen. Nem lehet, hogy esetleg ezért támogatnak?

Megműtetné-e magát gyorstalpalón aranyszikét szerzett sebésszel?

GŐGÖS ZOLTÁN, (MSZP): – Miniszterelnök Úr! Nekünk, úgymond falusi gyerekeknek, hiszen ön is onnan származik, azt gondolom, közös felelősségünk, hogy a mezőgazdasági szakma becsületét megvédjük. Az viszont, ami most az agrárium környékén zajlik, a spekulánsok egyértelmű földszerzési céllal néhány órás tanfolyammal vagy néhány óra alatt elvégzett tanfolyamokkal képesítést szereznek földszerzéshez, illetve a cégek vásárlásához az mindenki számára elképesztő.

– Miniszterelnök Úr! Itt mi élő organizmusokkal dolgozunk, ugyanúgy, mint ahogy az orvosok az emberrel. Ha ezt valaki olyan csinálja, aki ehhez nem ért, az csak kárt tud okozni. Az ön közvetlen barátja vagy munkatársa úgy veszi az agrárcégeket meg a földeket, mint más 10 deka parizert.

–  Ne hagyják ezt, miniszterelnök úr! Álljon már valaki a sarkára, és Lázár miniszter igenis mondja már meg, hogyan vehetett földet a mostani szabályok szerint és  milyen képesítéssel tudott földművessé válni? Azért rohadtul érdekelne, hogy a jogi egyetemi végzettség mellett, mondjuk, az erdőgazdálkodó papír egy kicsit necces, de nem tudom, a jövedelmének legalább fele abból származik-e?

– Ne tegyék ezt, miniszterelnök úr! Ne tegyék! Tudják, innen egy lépés az, hogy egy aranykezű tőgysimogató tanfolyammal is lehessen földet venni. Most már lassan abba kéne ezt hagyni, mert higgyék már el, ez egy szakma, ez a vidéki ember lejáratása. Ezt valamikor a szüleinktől megtanultuk, utána azért jártunk egyetemre, azért végeztünk iskolákat, hogy értsünk ehhez, hogy ne tegyük tönkre a jövőnket. Ennek a jövőnek a tönkretétele zajlik, miniszterelnök úr. Állítsák meg ezt, arra kérem!

ORBÁN VIKTOR, (miniszterelnök): – Képviselőtársam! Megmondom őszintén, a kérdésének van azért komoly tartalma is, és szerintem érdemes erről, még ha rövid idő is áll rendelkezésünkre, váltani komolyan három falusi szót. Tehát a dolog úgy fest, hogy volt itt egy értelmes vita valamikor, talán egy vagy két évvel ezelőtt, amikor arról beszéltünk, hogy miután a földtulajdonszerzés Magyarországon csak a földművesek számára válik lehetségessé az itt elfogadott kétharmados törvény alapján, ezt egy zárt közösségnek és zárt világnak tekintsük-e vagy sem. Teremtsünk-e lehetőséget arra, hogy olyanok is belépjenek, akik még nincsenek benne, vagy ne teremtsük meg ezt a lehetőséget. Ezt itt megvitattuk. Akkor az volt a vélemény, hogy teremtsünk lehetőséget arra, hogy aki be akar lépni, beléphessen. Ezt a képzettségen keresztül lehet megtenni, és látom, hogy valahogyan politikai hecckampányok részévé vált, gúnyolódnak az aranykalászos képzés rendszerében szerzett papírokon. Én ezt nem tartom felelősségteljes és értelmes magatartásnak, még ha viccelődésre talán jó is.

– Ez nem helyes dolog! Hiszen hogyan másképpen segítenénk be a mezőgazdaságba, a gazdák közé a fiatalokat, ha nem a képzésen keresztül? Ezért én inkább arra hívom fel az ön figyelmét, amit szerintem ugyanolyan jól tud, mint én, hogy ha megnézi Magyarországot az európai agrárnemzetek között, akkor azt fogja látni, hogy a földműveléssel foglalkozó néprétegen belül Magyarországon a képzettek száma alacsonyabb, mint a versenytársainknál. Úgyhogy nekünk emelni kell a képzettségünket. Ezért azt javaslom, hogy akik ilyesmire vállalkoznak, azokat ne ledorongoljuk, hanem inkább bátorítsuk és ismerjük el őket!

GŐGÖS ZOLTÁN:  – Szóval, miniszterelnök úr, OKJ-s orvosi képzés nincs! Ez legalább ugyanolyan szakma, mintha valaki emberekkel bánik, semmivel nem alávalóbb. Azt gondolom, nem azzal van a baj, hogy az aranykalászos tanfolyam 400 óra és komoly tanfolyam, hogy ilyen létezik és létezett. Az a baj, hogy visszaélnek ezzel. Az a baj, hogy nem végzik el. Az a baj, hogy ha nem tartanak ebédszünetet, 3 nap alatt elvégeznek egy 400 órás tanfolyamot. Ez a baj!

– Meg az a baj, hogy ezt mindenki kihasználja, mindenki olyan, akinek egyébként a szakmához az égadta világon semmi köze nincsen, de van pénze ahhoz, hogy földet vegyen, úgy, mint az ön miniszterének. Tehát ez a probléma ezzel. Még azt is elfogadom, hogy ő is ért ehhez valamit, mert régen megtanulta az apjától. De legalább egy miniszter ne akarja a szabályokat kijátszani, és ezt mondhatom nagyon sok emberre itt, ebben a teremben. Úgy gondolom, hogy ezt abba kell hagyni. Inkább arra biztassuk a fiatalokat, hogy egyetemi végzettséget szerezzenek, ahhoz adjunk segítséget, oda vegyünk föl több embert, ha lehet, és ne a csalásra alkalmas tanfolyamok alapján adhassanak vagy vehessenek földet Magyarországon.

ORBÁN VIKTOR: – Megkérdeztem a miniszter urat, mert mégiscsak rákényszerülök arra, hogy szóvivővé váljak, aranykalászos gazda-e? Azt mondja önnek rajtam keresztül, hogy nem. 

Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »