Orbán Viktor már a Fidesz visszatérésén dolgozik

Orbán Viktor már a Fidesz visszatérésén dolgozik

A Fidesz újjászervezése, a Tisza-kormány intézkedéseinek bírálata és a volt kormánypárti politikusok elleni eljárások egyaránt hangsúlyos szerepet kaptak Orbán Viktor lakitelki beszélgetésében.

A Fidesz újjászervezése, a Tisza-kormány intézkedéseinek bírálata és a volt kormánypárti politikusok elleni eljárások egyaránt hangsúlyos szerepet kaptak Orbán Viktor lakitelki beszélgetésében.

Deák Dániel politológus lapunknak úgy értékelte: a volt miniszterelnök világossá tette, hogy továbbra is komoly politikai céljai vannak, és a választási vereség után tudatosan készíti fel pártját a visszatérésre.

Nem a visszavonulásra, hanem a Fidesz újjászervezésére és a kormányzati hatalom visszaszerzésére készül Orbán Viktor – erről beszélt lapunknak Deák Dániel a volt miniszterelnök vasárnapi, lakitelki szereplését értékelve. A politikai elemző szerint a pódiumbeszélgetés egyik legfontosabb üzenete az volt, hogy a Fidesz elnöke a tizenhat évnyi kormányzás és az idei választási vereség után sem tekinti lezártnak politikai pályafutását.

– Amikor arról beszél, hogy a Jóisten tizenhat évet adott neki, de még tartozik néggyel, abból egyértelműen látszik, hogy vannak még politikai céljai – fogalmazott Deák Dániel.

Hozzátette: Orbán Viktor nyíltan beszélt arról, hogy pártjával együtt azért dolgozik, hogy a Fidesz ismét kormányzó erővé váljon. Az elemző szerint a volt kormányfő kommunikációjában sem a feladás, sem a visszavonulás gondolata nem jelent meg.

Deák különösen fontosnak nevezte, hogy Orbán Viktor részletesen beszélt a Fidesz személyi és szervezeti átalakításáról. A pártelnök a lakitelki rendezvényen közölte: az újjászervezés kilencven százalékban már megtörtént, a fennmaradó feladatokkal pedig decemberre végezhetnek.

– Egyértelműen érződik a stratégiai gondolkodás Orbán Viktor beszédében – értékelt az elemző. Mint rámutatott, a volt miniszterelnök szavaiból az rajzolódik ki, hogy a választási vereség után átalakuló politikai közösségben a korábbi vezetőknek és a háttérbe húzódó szereplőknek is megvan a maguk feladata.

Példaként említette Szijjártó Pétert, akire Orbán Viktor aranytartalékként utalt, valamint Gulyás Gergelyt, akiről a volt kormányfő megerősítette, hogy továbbra is dolgozik a parlamenti frakcióban.

Hírdetés

Deák szerint mindez azt jelzi, hogy a Fidesz elnöke hosszabb távon számol politikai közösségének meghatározó szereplőivel, és a személyi változásokat is egy átfogó stratégia részeként kezeli. Ennek során különösen fontosnak tartja azok megbecsülését, akik a választási vereség után is kitartottak a párt mellett.

A lakitelki beszélgetés másik meghatározó témája a Tisza-kormány eddigi tevékenysége volt. Orbán Viktor úgy fogalmazott, hogy jelenleg rombolás zajlik Magyarországon, az építkezésre vonatkozó kormányzati terveket pedig egyelőre nem látja. Deák Dániel szerint a volt miniszterelnök ezzel elsősorban az előző tizenhat év adópolitikai, családtámogatási, rezsicsökkentési és nyugdíjasokat segítő intézkedéseinek átalakítására utalt.

Az elemző külön kiemelte a vagyonadó kérdését, amelyet Orbán Viktor szintén szóba hozott. Mint mondta, a volt miniszterelnök arra figyelmeztetett, hogy az ilyen intézkedések a magyar tulajdonú vállalkozásokkal szemben a külföldi gazdasági szereplőknek kedvezhetnek.

A politológus hangsúlyozta: Orbán Viktor világos különbséget tett a Fidesz által képviselt gazdaságpolitika és a jelenlegi kormány irányvonala között. Míg a nemzeti oldal az adócsökkentést, a családok támogatását és a magyar vállalkozások erősítését tartja követendőnek, addig Deák értékelése szerint a Tisza intézkedései több ponton szembemennek ezekkel a célokkal.

A lakitelki beszélgetésen a volt miniszterelnök a korábbi kormányzati szereplők elleni büntetőeljárásokat is szóba hozta, amelyek mögött politikai leszámolási szándékot sejt. Orbán Viktor szerint az eljárások végső célpontja ő maga: úgy véli, egykori munkatársai őrizetbe vételével az ő felelősségre vonását készítik elő. Deák Dániel szerint mindez beleillik abba a politikai gyakorlatba, amelyet a volt kormányfő a Tisza-kormánynak tulajdonít: az állami intézmények felhasználását az ellenzék megtörésére.

Az elemző felidézte, hogy Orbán Viktor kommunista gondolkodásmódról is beszélt, párhuzamot vonva a jelenlegi kormány egyes intézkedései és az egypárti hatalomgyakorlás között.

Deák Dániel szerint a lakitelki beszélgetésből az is világossá vált, hogy Orbán Viktor a jövőben is a nemzeti szuverenitás, a családok védelme, a békepolitika és az adócsökkentés képviseletére kívánja építeni a Fidesz politikáját.

Az elemző úgy véli, hogy a Tisza-kormány kül- és európai politikájában egyre inkább igazodik a brüsszeli elvárásokhoz, különösen a migráció, a genderpolitika és az orosz–ukrán háború kérdésében.

– Ezzel szemben Orbán Viktor továbbra is a nemzeti önrendelkezés megőrzését és az európai jobboldali pártokkal való együttműködést tekinti meghatározó politikai célnak – mutatott rá Deák.

Összességében az elemző szerint a volt miniszterelnök lakitelki szereplése nemcsak a Tisza-kormány bírálatáról, hanem a Fidesz következő időszakra vonatkozó politikai stratégiájáról is szólt. Orbán Viktor az újjászervezés előrehaladásáról és a párt meghatározó szereplőinek jövőbeni feladatairól egyaránt beszélt, jelezve, hogy a választási vereség után is aktív politikai szerepet kíván betölteni.

www.magyarnemzet.hu


Forrás:flagmagazin.hu
Tovább a cikkre »