Jó néhány magyarországi kastélyban megfordultunk az elmúlt években. Mint tudjuk, a történelem fordulópontjai sajnálatosan mindig nyomot hagynak nemcsak az ország lakosságának életében, hanem az épített környezeten is. Legtöbbször elkerülhetetlennek látszik a pusztulás, de hát a győzteseknek „mindig igazuk van”.
Ez történt a második világháború alatt és után is, amikor az arisztokrácia lakóhelyeit, a vidéki kastélyokat a hazánkba betörő német, majd később a megszálló szovjet katonák feldúlták, kirabolták. A továbbiakban, 1945-től kezdődően ezeket a birtokokat államosították, korábbi funkciójukból kiforgatták, és az épületekbe különféle intézményeket telepítettek. S ez még a jobbik eset volt. Ahol a kastélyokat szabad prédaként otthagyták, lassan pusztulásnak indultak. A tulajdonosok legtöbbször külföldre menekültek, még mielőtt odaért volna a front. Akadtak azonban olyanok is, akik 1956-ig még itthon maradtak, s csak a forradalom és szabadságharc leverése után hagyták el végleg az országot. Ez történt például a pomázi Teleki-kastély tulajdonosaival is: gróf Teleki József és felesége, valamint gyermekeik, Gábor és Ágnes 1956 után már nem reménykedtek egy jobb világban, elmentek, és Belgiumban telepedtek le.
De térjünk rá mostani témánkra, a geszti Tisza-kastély bemutatására! Ha ránézünk a térképre, láthatjuk, hogy Geszt messze van Budapesttől, körülbelül kétszázötven kilométerre. Közel esik hozzá a román határ; Arany János szülőhelye, Nagyszalonta sincs túl távol tőle.
Közeledve egy fehérre festett, szépséges barokk épület tárul a szemünk elé. Bejáratát nem a homlokzat felől közelíthetjük meg, a másik oldalról juthatunk be az impozáns épületbe. Meg kell hagyni, remekül rendbe hozták ezt a kastélyt, ahogyan a többit is, amelyekről korábban már írtunk a Mértékadó hasábjain. A tervezők és a kivitelezők ügyeltek arra, hogy a melléképületek is elkészüljenek. Nem messze innen a családi temetkezőhely, a kripta is látogatható. Meseszép a park a kanyargós utakkal, a százéves platánokkal. A minden részletre kiterjedő, valóban minőségi felújítás 2021-ben kezdődött, és 2024-ben fejeződött be. Amint az eredményből látszik, rendelkezésre álltak hozzá a szükséges források, nem sajnálták az időt és az energiát a kutatásra és a helyiségek berendezésre sem. Ez a kastély annyiban kicsit különbözik a legtöbb hasonló ingatlantól, hogy itt sokkal több berendezési tárgy maradt meg, vagy került vissza ajándékozás útján a Tisza család leszármazottaitól, külföldről.
A geszti kastély azért is nagyon fontos számunkra, mert a Tisza családnak két magas pozíciót betöltő tagja is volt. Nevezetesen Tisza Kálmán, aki csaknem tizenöt éven át volt Magyarország miniszterelnöke (1875–1890), és fia, Tisza István, akit kétszer is miniszterelnökké választottak a századelőn. Édesapámtól többször is hallottam, hogy azt mondta, „Tisza Kálmán tér”; 1902 és 1946 között így nevezték Budapesten a mai Szent II. János Pál pápa teret. Tisza István személye megosztja a történészeket, a Kossuth térre visszaállított szobra is vitákra adott alkalmat. A családnak persze további megbecsült tagjai is voltak, például Tisza Lajos politikus, aki kétszer is miniszteri pozíciót töltött be, az 1879-es szegedi nagy árvíz utáni újjáépítésben pedig királyi biztosként vett részt. Ennek az írásnak azonban nem feladata a Tiszák működésének ismertetése és megítélése, pusztán csak a geszti kastély és – amennyire lehet – az egykor benne élők bemutatása.
A Tisza család 1766-ban vette birtokba a geszti uradalmat, és mint már említettük 1945-ig volt az otthonuk. A kastély hosszú időn át épült, minden egyes itt élő tulajdonos, leszármazott, hozzátett valamit a kialakításához, fejlesztéséhez, mindig az éppen aktuális igényeknek megfelelően.
Az első teremben, az úgynevezett Nagy szalonban két nagy méretű festett portréról néz szembe velünk a két egykori miniszterelnök. A Tisza Kálmánt ábrázoló kép nemesmásolat Horovitz Lipót 1894-es festményéről, míg a másik, Tisza István 1915-ös portréja eredeti alkotás, Benczúr Gyula festménye.
A Nagy szalon, vagy ahogyan korábban hívták, a Nagy ebédlő, a társasági élet fő színterének számított a kastélyban. Itt mindig több volt a teríték, mint a vendég, hiszen azokra is gondoltak, akik váratlanul érkeztek. Az asztalnál pedig nemcsak országos ügyekről esett szó, hanem a falu dolgairól is. A geszti Tisza-kastély a Bihar vármegyei társadalmi és politikai élet központjaként szolgált. „Mindennapiak voltak a geszti kastélyban a vendégeskedések, az összejövetelek, nem hiányoztak a majdnem állandó vidám vendégek, mindig hazakészülő, de mindig ottmaradó fogataikkal, az egymást űző, néha kedélyes, néha valamivel erősebb tréfák, melyeknek legnagyobb mestere volt az agglegény református lelkész, Szabó József” – emlékezett vissza az eseménydús hétköznapokra Géresi Kálmán tanító a Vasárnapi Újság hasábjain.
Jókai Mór is gyakran vendégeskedett a geszti kastélyban, és nagy szeretettel emlékezett meg a Tisza-kastély miliőjéről. „Holtomig feledhetetlenek maradnak a geszti otthonban töltött édes napok. Ott láttam az igaz magyar családi életet, zavartalan boldogságot a maga tökéletességében. Minden családtag úgy szerette egymást és valamennyien az apát és anyát. Soha eszményibb együttélést, együttérzést nem képzelhettem magamnak.” E szavak jórészt Tisza Kálmán és felesége, Degenfeld-Schomburg Ilona családot összetartó áldozatos szeretetére utalnak. Ennek hagyománya pedig nemzedékről nemzedékre öröklődött e falak között. Ahogy Horánszky Lajos országgyűlési képviselő fogalmazott, a Tisza családot két érzés összhangja kötötte össze, „a szülők iránti szeretet és a gyermekélet kultusza”.
A Nagy szalonban csodálatosan szép festményeket találunk Barabás Miklóstól: az egyik kép Tisza Lajosné portréja 1844-ből, a másik a férjét, Tisza Lajost ábrázolja. A kiállításon szépen restaurált korabeli bútorokat, ülőgarnitúrákat, tálalószekrényeket mutatnak be a látogatóknak, korabeli fényképeket is láthatunk, valamint további festményeket például Pállik Bélától és Mészöly Gézától.
A kastély jelentős könyvtára mintegy tízezer kötetet számlált, ám nagyobb része sajnos elpusztult. 1944 őszén „a szovjetek által a kastély udvarára terelt emberek a kastély könyveivel tüzeltek” – olvashatjuk a kiállításon. A szekrény egyik polcán, egy fényképen Kis Ilona geszti tanítónő látható, leventelányok körében. Ezt a feljegyzést írta be az egyik könyvbe: „A Tiszák szemétre kiszórt könyvtárából ásta ki egy drága kis tanítványom 1945-ben.” A feljegyzés arra a mentési folyamatra utal, amelynek eredményeként végül 947 mű került viszonylagos épségben a Debreceni Egyetem Egyetemi és Nemzeti Könyvtárába, 421 geszti eredetű kötet pedig házasság révén a sajókazai Radvánszky-könyvtárban kapott elhelyezést.
A kastély különösen fontos terme Tisza Kálmán dolgozószobája. Itt megnézhetjük az egykori politikus, miniszterelnök íróasztalát, karosszékét, kéziratait és a Vasárnapi Újság egy 1861-ben megjelent számát is, amelynek címlapján a fametszetes portré és a vezércikk őt mutatja be.
A legyezők szobájának is nevezhetnénk a következő helyiséget, ahol valóban nagyon szépen megfestett legyezőket láthatunk. Tisza Kálmánné Degenfeld-Schomburg Ilonát a jótékonyság mintaképének tartották. A 19. század második felében számos jótékonysági estet, bált szervezett. Háziasszonya volt 1876 januárjában a Mária-Erzsébet Jótékony Egylet táncvigalmának is, amelyen a budapesti rászorulók javára rendeztek gyűjtést. A tombolával egybekötött bálon olyan nevezetes személyek is megjelentek társaságában, mint Coburg Fülöp herceg vagy Haynald Lajos kalocsai érsek, akire a gemenci erdő megmentőjeként tekint az utókor.
A dualizmus korában a legyezőkre gyakran a korszak neves festőinek munkái kerültek, így ezek a tárgyak komoly értéket képviseltek. Olykor nívós események főnyereményei között szerepeltek, máskor pedig jótékony célokra, adományok gyűjtésére használták őket. Ahogy a Fővárosi Lapok tudósításából kiderül, 1888 májusában Feszty Árpád festőművész is közreműködött az Ilona asszony által életre hívott Jó Szív Egyesület egyik jótékonysági rendezvényén.
A geszti Tisza-kastélyban megtekinthető Tisza István dolgozószobája, és több bronzszobor is, köztük például Strobl Alajos Tisza Kálmánt ábrázoló büsztje. Rengeteg további érdekesség is várja még a látogatókat, a legkisebbek örömére például 19. századi gyermekjátékok, építőkockák, kirakósok, babakocsi, bababútor, felöltöztetett maci is.
Tisza István ellen többször is merényletet kíséreltek meg. Az egyik támadás a Parlamentben érte 1912-ben. A fegyverből származó golyó nyoma ma is látható a házelnöki pulpituson. A kiállításon az is kiderül, hogy az utolsó merénylet már igen jól szervezett volt, elérte a célját: Tisza Istvánt 1918-ban – több hónappal azután, hogy lemondott a miniszterelnöki tisztségről – a saját otthonában, a zuglói Hermina úton álló Róheim-villában ölték meg. Az elkövetők őt tették felelőssé a vesztes háborúban való részvételünkért.
Tisza István 1914 augusztusában ezt írta egy levelében unokahúgának: „Az én lelkemben nyomort, szenvedést, pusztulást jelent minden háború, ártatlan vér kiöntését, ártatlan asszonyok és gyermekek szenvedését.”
Szöveg és fotó: Mészáros Ákos
Magyar Kurír
Az írás nyomtatott változata az Új Ember 2026. október 11-i számában, a Mértékadó kulturális mellékletben jelent meg.
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »
