Európa-szerte dőlnek a hőségrekordok, lángolnak erdők s mezők, ám az emberek attól félnek, hogy meg fognak fagyni.
Mindennek pedig a fosszilis energiahordozóktól való függőségünk az oka. A földgáz, a kőolaj és a szén égetése vezet az egyre növekvő CO2-koncentrációhoz a légkörben, ami a globális átlaghőmérséklet drasztikus növekedését eredményezi és felgyorsítja környezetünk lebomlását. Egyúttal ezen nyersanyagok miatt kerültünk Európában zsarolható pozícióba. „Nem tetszik nektek, amit Ukrajnával csinálunk? Igazán? Jó, akkor elzárjuk a csapot.” A gáz még ugyan folyik Oroszországból, de ez a forgatókönyv bármikor valóvá válhat.
Ennek nem kellett volna így alakulnia. Képzeljünk el egy alternatív valóságot, ahol a nyugati világ fejlett államai, komolyan véve a klímakutatók és szociológusok intelmeit, az 1992-ben kinyilvánított ENSZ éghajlatváltozási keretegyezményének elfogadása után tényleg elkezdték átalakítani energetikai infrastruktúrájukat. Lépésről lépésre építették ki a szélfarmokat, átgondolt tervezéssel helyeztek el napelemeket kisebb-nagyobb felületeken, urbanistákkal és botanikusokkal megtárgyalva észszerűen zöldesítették városaikat. Az olajlobbinak és autógyártóknak ellenállva a tömegközlekedést részesítették előnyben, így olyan síninfrastruktúrát építettek ki, aminek segítségével állampolgáraik gyorsan, olcsón és környezetbaráton tudtak vonatozni nemcsak a kontinens fővárosain keresztül, hanem a vidéki régiókban is. Az individuális közlekedésre is gondolva biztonságos és tágas bicikliutakat építettek ki hegyen-völgyön át, így nemcsak a természetet védve, hanem egészségüknek is jót téve utaztak az emberek egyik helyről a másikra. Városaikban a villamos, metró, busz és bringa vált a domináns közlekedési eszközzé, autókat már csak kivételes alkalmakra és munkákra használtak. A többsávos városi autópályák rekreációs zónákra alakultak át, ahol családok együtt kacagtak, pihentek és élvezték a tiszta városi levegőt. Gazdaságukat a fenntarthatóságra modellezték rá, mezőgazdaságukat a destruktív monokultúráktól a biológiai, nagyobb diverzitással bíró mezőgazdaság felé irányították. És eközben óriási pénzeket fektettek az iskolaügybe és az egészségügybe. Évről évre javult a helyzet.
De mi a saját realitásunkban élünk. A lobbisták pénze gerinctelen politikusainknak nagyon jól esett. Az olcsó olaj és gáz megállás nélkül ömlött hozzánk különböző despota rendszerekből, az autóipart tettük gazdaságaink egyik alappillérévé. Az autópályák nem csak temérdek betont nyeltek el, hanem óriási vagyonokat is, és ennek ellenére csigatempóval épültek meg. Ráadásul a meglevő utak, hidak és sínek a hiányos karbantartás miatt szemünk előtt mennek tönkre. És most, hogy egyszeriből gáz van, mert lehet, hogy nem lesz gáz, bekapcsoltuk a szénerőműveket. Ideiglenesen, mert nincs más választásunk, ahogy mondják. Veszekedünk, ki kapja majd a még meglevő gázt. A populista politikusok és kapzsi ipari mágnások mindenkit hibáztatnak, csak nem magukat. És miközben ők tovább gazdagodnak, a társadalomban a feszültség egyre erősebb. Ki tudja, mennyi szikra kell még ahhoz, hogy nálunk is Srí Lanka mintájára elinduljon a káosz.
Évtizedekig fog tartani, nehéz lesz az átállás. Ezt hallgatjuk már évtizedek óta. És évtizedek óta csak rossz döntések születnek. Az, ami a természetben történik, pontosan követi a forgatókönyvet, amit a kutatók megjósoltak. Csak a feltételezéseknél még gyorsabban. A katasztrófa már elindult.
Amikor már nem csak az erdők s mezők, hanem a civilizációnk fog lángolni, mosollyal fogunk visszagondolni arra az időre, amikor a magas energiaszámláktól és a téli fagyoskodástól féltünk.
Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »
