Oltási fiaskó Szlovákiában: Hullanak a fejek az összeomlott regisztrációs rendszer miatt

Oltási fiaskó Szlovákiában: Hullanak a fejek az összeomlott regisztrációs rendszer miatt

Bár Marek Krajčí egészségügyi miniszter kora délután a Markíza televízióban még arról beszélt, a hétvégi összeomlás miatt biztosan „elbeszélget” majd az Egészségügyi Információk Nemzeti Központjának (NCZI) vezetőjével, Peter Bielikkel, néhány perce jött a hír, időközben menesztették az igazgatót.

Bielik helyét Róbert Suja veszi át, egészen addig, amíg új embert nem találnak a pozícióra. Bieliket, illetve az általa irányított intézményt sok kritika érte azután, hogy a hétvégén gyakorlatilag összeomlott az NCZI regisztrációs rendszere. Százak nem tudtak regisztrálni a hirtelen a rendszerbe felkerült időpontokra.

Hírdetés

A miniszter a Markízán arról beszélt, már ősszel javasolta a tárca, hogy dolgozzanak ki egy várólistás regisztrációs rendszert (Magyarországon például így működik az oltási regisztráció), és nem érti, mind ez idáig ez miért nem valósult meg.

Ennek most úgy próbálják elejét venni, hogy előre közölték, mikor melyik kerületben tesznek fel szabad időpontokat.

Ez annak fényében talán még ronthat is a helyzeten, hogy harminc percenként, két-két kerület szabad időpontjait töltik majd fel, ráadásul előre pontosan megadott időpontban. Ez is több tízezer látogató egyidejű megjelenésével járhat az oldalon. 


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »