Október 6-ai megemlékezések Székelyföldön

Október 6-ai megemlékezések Székelyföldön

Köztéri rendezvényeken, illetve tematikus programok révén emlékeznek október 6-án az aradi vértanúkra a székelyföldi városokban.

Október 6-ai megemlékezések Székelyföldön

Székelyudvarhelyen szabadtéri műsorral tisztelegtek tavaly a vértanúk emléke előtt – Erdély Bálint Előd

Székelyudvarhelyen a Márton Áron téren október 6-án délután hat órától beszédet mond Gálfi Árpád polgármester, majd Berze Imre szobrászművész alkalmi installációját méltatja Miklós Zoltán múzeumigazgató.

A megemlékezésen közreműködnek a Dr. Palló Imre Művészeti Líceum diákjai is. A szervezők arra kérik az emlékezni érkezőket, hogy a korábbi évekhez hasonlóan mindössze egy-egy szál fehér virágot vigyenek magukkal.

A köztéri rendezvényen kívül a gyerekek számára tematikus programokkal is készültek a szervezők: a nyolcadik osztályosoknak Akik legyőzték a halált címmel drámapedagógiai foglalkozást tartanak a szabadságról a művelődési ház koncerttermében, tanítási időben. Az általános iskolás tanulóknak pedig katonadal-tanítás lesz a program, ugyancsak a művelődési ház koncerttermében. A részvétel feltétele az előzetes bejelentkezés a 0266–218 147-es telefonszámon.

Csíkszeredában a Mikó-vár előtt emlékeznek a tizenhármakra. Csíkszeredában csütörtökön egész nap lehetőség lesz néma főhajtással, gyertyagyújtással emlékezni az Aradon kivégzett tizenhárom honvédtábornokra. A köztéri rendezvény ugyanakkor a megyeszékhelyen sem marad el: a Vár téren kihelyezett arcképcsarnok előtt este hét órától rövid megemlékezést tartanak, amelyen Timár Sándor P. Asztrik ferences atya szól a jelenlévőkhöz. Az ünnepi hangulat megteremtésében közreműködik Both Béla tárogatós, ugyanakkor Antal Tibor énekével, valamint Szabó Enikő szavalatával teszi emelkedettebbé a hangulatot, de jelen lesz a Csíkszéki Mátyás Huszáregyesület is.

Hírdetés

A megemlékezést követően fél nyolctól a városháza dísztermében mutatják be Pál-Antal Sándor: Csík-, Gyergyó-, Kászonszék 1848–49-ben című kötetét, amely Csíkszereda Kiadóhivatal Útravaló könyvek sorozatában jelent meg ez év májusában. Marosvásárhelyen a Postaréten, a Székely vértanúk emlékművénél gyűlnek össze.

Archív kép: Haáz Vince

Marosvásárhelyen a helyi RMDSZ a Postarétre, a Székely vértanúk emlékművénél zajló megemlékezésre várja a helybélieket csütörtök délután ötre. A szervezők arra kérik mindazokat a személyeket és szervezeteket, akik koszorút kívánnak elhelyezni az emlékműnél, hogy szándékukat jelezzék a marosvásárhelyi RMDSZ-nél. Szászrégenben az Üzenet című verses-zenés előadással emlékeznek az aradi vértanúkra csütörtökön délután hattól, az Eugen Nicoară Művelődési Ház nagytermében.

Az előadáson fellép a Piccolino gyermekkórus és furulyazenekar, a marosfelfalusi Bíborka néptánccsoport, a Szászrégeni Népszínház Kemény János Társulata, a Csim-Bumm ifjúsági színjátszó csoport, a régeni Járom néptánccsoport nagycsoportja, valamint Virginás Árpád előadó.

Gyergyószentmiklóson is két programmal emlékeznek meg az aradi vértanúkról csütörtökön: a város főterére már reggel kihelyezik az információs panókat, amelyeken az aradi vértanúk arcképe is látható, és azok előtt egész nap gyertyagyújtási lehetőség lesz. A délutáni megemlékezésre öttől a római katolikus temetőben kerül sor, ahol Laczkó-Szentmiklósi Endre gyergyóremetei történész tart történelmi visszaemlékezést, és újdonságként a református gyülekezet kórusa teljesít zenei szolgálatot.

A résztvevők koszorúzási szándékukat szerdán délután négy óráig jelezhetik a 0787–755 294-es telefonszámon. (Forrás: Székelyhon.ro → https://szekelyhon.ro/aktualis/oktober-6-ai-megemlekezesek-szekelyfoldon)


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »