Október 27-én 0 órakor kezdődik a kampánycsend

48 órával az összevont választás napja előtt kampánycsend lép életbe, ez pontosan azt jelenti, hogy október 26-án éjfélig lehet kampányolni, 27-én 0 órától érvényes a kampánycsend, és közvélemény-kutatást sem lehet nyilvánosságra hozni – erősítette meg a TASR-nek a belügyminisztérium.

A lejárató kampány is tilos, a törvény szerint ugyanis az ellenkampány is kampánytevékenység. Egy-egy párt összesen 1,5 millió eurót költhet a helyi önkormányzati és a megyei választási kampányára, az egyes jelöltek engedélyezett kampánykiadásai attól függnek, hogy milyen posztra pályáznak.

Hírdetés

A választások előtti két napon és a szavazás napján tilos közvélemény-kutatások eredményeit nyilvánosságra hozni.

A szavazás napján lehet felméréseket készíteni, de csak olyan személyek bevonásával, akik már leadták a voksukat – a szavazóhelyiségből kifelé jövet lehet őket kérdezni. Tilos a többi választó véleményének befolyásolása és a szavazás menetének zavarása. Ezeknek a felméréseknek az eredményét csak urnazárás után lehet nyilvánosságra hozni.


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »