Nyugtalanítja Németországot a prágai csúcs

Nyugtalanítja Németországot a prágai csúcs

Németországot állítólag nyugtalanítja, hogy mi a célja a négy visegrádi ország, valamint Macedónia és Bulgária vezetői hétfői prágai csúcstalálkozójának.

A prágai német nagykövet ezért azzal a kérdéssel fordult Tomás Prouza európai ügyekért felelős cseh államtitkárhoz, hogy pontosítsa a hétfői csúcstalálkozó céljait és tartalmát. Prouza a cseh sajtónak megerősítette, hogy a német diplomata valóban megkereste ebben az ügyben.

Robert Fico szlovák miniszterelnök szombaton azt nyilatkozta, hogy Németország a prágai csúcstalálkozóval kapcsolatban tiltakozott a szlovák külügyminisztériumban. A Der Spiegel című német társadalompolitikai hetilap legújabb számában pedig azt írta, hogy a V4-ek országai az Európai Unió jövő heti csúcstalálkozóján a migrációs ügyben nyíltan összetűznek Angela Merkel német kancellárral.

Lubomír Zaorálek cseh külügyminiszter azonban úgy véli, hogy Németország fokozott érdeklődése a hétfői V4-es kormányfői csúcstalálkozóval kapcsolatban nem panasz és nem tiltakozás, hanem igyekezet a migránsválság közös megoldásának keresése érdekében. „Csehországnak is ez a célja” – jegyezte meg a miniszter.

A négy visegrádi ország kormányfői, valamint Bulgária és Macedónia vezetői a tervek szerint tárgyalnak egy tartalék védővonal kialakításáról is Bulgária és Macedónia déli határán. A Der Spiegel szerint ez a terv ellentétes azzal, ahogy a migrációs válság megoldását Angela Merkel tervezi. A német kancellár azt tervezi, hogy a migrációs válságot elsősorban Törökország segítségével oldják meg. A hetilap úgy látja, hogy az eltérő elképzelések miatt az Európai Tanács következő ülésén nyílt konfrontáció fenyeget Merkel és azon államok között, amelyek a német elképzelést elutasítják.

Tomás Prouza azt mondta: a német kancellária hivatalával szorosan együttműködnek, ezért nem meglepő, hogy a prágai német nagykövet pénteken érdeklődött a hétfői V4-es csúcstalálkozóval kapcsolatban.

Robert Fico szombaton a közép-szlovákiai Besztercebányán újságíróknak azt mondta, hogy Németország panaszkodott a prágai csúcstalálkozóval kapcsolatban.

„Németország tiltakozott a szlovák külügyi államtitkárnál a csúcstalálkozó megtartásával kapcsolatban, állítólag más utakat kell keresni” – jelentette ki Fico a kormányzó Smer (Irány-Szociáldemokrácia) programalkotó konferenciáján.

Lubomír Zaorálek szerint nincs szó panaszról, vagy tiltakozásról.

„Nem tekintem ezt panasznak, szerintem a dolgok tisztázásáról van szó, s arról, hogy keressük a közös megoldást. Nincs értelme az egymásra mutogatásnak, közös megoldást kell találnunk a válságból kivezető útra” – reagált a cseh diplomácia vezetője szombaton este az elhangzottakra Münchenben.

Napirenden a migránsválság, a brit EU-népszavazás és a visegrádi évforduló

Hírdetés

Rendkívüli visegrádi miniszterelnöki csúcstalálkozót tartanak hétfőn Prágában, amelyen a cseh, a lengyel, a magyar és a szlovák kormányfőn kívül Macedónia elnöke és Bulgária miniszterelnöke is részt vesz.

A négy visegrádi ország kormányfői – Bohuslav Sobotka (cseh), Beata Szydlo (lengyel), Orbán Viktor (magyar), Robert Fico (szlovák) – és a meghívott vendégek a tervek szerint megvitatják a schengeni határok védelmének a megerősítésével kapcsolatos kérdéseket, illetve tárgyalnak egy tartalék védővonal kialakításának a lehetőségéről Bulgária és Macedónia déli határain.

A cseh kormányfő már korábban közölte, amennyiben az Európai Tanács februári üléséig nem fog működni a török-görög határ védelme, a visegrádi országok egy B-tervvel állnak elő, amely megerősítené Macedónia és Bulgária határainak védelmét. Az EU-vezetők csúcstalálkozóját a V4-ek kormányfői találkozója után három nappal tartják.

A visegrádi országok elégedetlenek azzal, ahogy Törökország és Görögország a migrációs válságot kezeli. A törökök ráadásul hárommilliárd euró értékű uniós segélyre is ígéretet kaptak, ha csökkentik a menekültek áradatát. A V4-ek szerint azonban Ankara eddig nem teljesítette kötelezettségeit, így aktuálissá válhat a B-terv.

Erre utal a bolgár és a macedón vezetők meghívása is. „A rendkívüli V4-es csúcstalálkozóra meghívtam Bulgária és Macedónia vezetőit is. Fontosnak tartom, hogy ezen országok képviselői is részt vegyenek a V4-ek közös vitájában a határőrizet megerősítéséről az illegális migrációval kapcsolatban” – idézte Bohuslav Sobotka kijelentését szóvivője.

A schengeni határok őrzésének kérdésében komoly vita van a visegrádiak és az EU-régebbi, nyugati tagállamai között. Azt egyelőre nem tudni, hogy a V4-eken kívül milyen ennek az elképzelésnek, tehát a B-tervnek a támogatottsága.

A prágai visegrádi csúcstalálkozó másik fontos témája az unió és Nagy-Britannia kapcsolatainak átértékeléséről szóló javaslat lesz, amelyet Donald Tusk az Európai Tanács elnöke hozott nyilvánosságra. A javaslatban a „vészféknek” nevezett szigorítások szerint a külföldi munkavállalóknak csak négyévi nagy-britanniai munkaviszony után lehetne igénybe venniük a munkavállaláshoz kötődő brit szociális juttatások teljes körét.

Lázár János, a miniszterelnöki hivatalt vezető államtitkár a héten arról beszélt, hogy csak az egységes V4-es álláspontnak van létjogosultsága a brit reformkövetelések nyomán kidolgozott európai uniós javaslatcsomag esetében. Kiemelte: szorosan egyeztetnek a visegrádi partnerekkel arról, milyen jogok és kötelezettségek illetik meg a Nagy-Britanniában dolgozó munkavállalókat. Erről lesz szó a február 15-i prágai V4-es csúcstalálkozón – tette hozzá Lázár.

Tomás Prouza európai ügyekért felelős cseh államtitkár közölte: Csehország számára a szociális juttatások vészfék-mechanizmusa elfogadható megoldása annak a brit követelésnek, hogy London korlátozhassa az EU-tagországokból érkező bevándorlók szociális támogatását. Fontosnak minősítette azt az elképzelést is, amely az euróövezeten kívüli országoknak is lehetővé tenné, hogy beleszóljanak a döntésbe.

Magyarország, Szlovákia, Csehország és Lengyelország fontos EU-tagállamként tekint az Egyesült Királyságra, s ezért azt támogatja, hogy ne lépjen ki az unióból. Ugyanakkor a V4-ek elsődleges szempontja az, hogy közösen elfogadható megoldásokat találjanak Nagy-Britannia aggodalmaira – olvasható a visegrádi négyek közlemény-tervezetében, amely a héten Brüsszelben szivárgott ki. A visegrádiak nem állnának útjába annak, hogy London korlátozza az EU-s munkavállalók szociális juttatásait, ugyanakkor ragaszkodnak ahhoz, hogy London ezt az intézkedést a lehető legrövidebb ideig, de legfeljebb négy évig alkalmazza.

A V4-es prágai csúcstalálkozó eredményéről a brit EU-népszavazás ügyében kedden Sobotka tájékoztatja Donald Tuskot is, aki egynapos munkalátogatást tesz a cseh fővárosban.Csütörtökön a visegrádi országok külügyminiszterei is összeülnek Prágában, hogy megvitassák a migránsválságot és a brit követeléseket. Magyarországot a tanácskozáson Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter fogja képviselni.

Miután február 15-én lesz 25 éve, hogy megszületett a visegrádi csoport, a kormányfők és a külügyminiszterek is foglalkozni fognak az évforduló témájával. A tervek szerint kiadnak egy közös nyilatkozatot is az évforduló alkalmával.

A V4-ek soros elnöki tisztségét jelenleg Csehország tölti be, így a közös tanácskozásokat Prága kezdeményezi.

MTI


Forrás:erdely.ma
Tovább a cikkre »