Nyitra megye tavaly, a járvány idején is felelősen gazdálkodott

Nyitra megye tavaly, a járvány idején is felelősen gazdálkodott

Hétfőn tartotta meg 29. képviselő-testületi ülését a Nyitra Megyei Önkormányzat. A testület elfogadta a 2020-as gazdasági év zárszámadását. A járvány viszontagságaihoz, a jelentős bevételkieséshez képest, bölcsen, felelősen gazdálkodott a megye hiszen több, mint 4 millió euró gazdasági többletet halmozott fel, amely a tartalékalapba vándorol.

Felelősen kell előre tekinteni, hiszen az eddigieknél is nehezebb idők következhetnek. A tavalyi körülményekhez képest – miközben a megyei intézmények és saját hivatala számára is méltó, vállalható anyagi körülményeket biztosított – nagyon szép gazdálkodási eredmény született.

Az egyiket a lévai Agel Kórház fogja üzemeltetni, míg a másikat a gútai székhelyű MEDCHIR Kft. Csupán az idősebb korosztály beoltását fogják vállalni a Covid-19 elleni vakcinával vidéken, az egyes településeken Nyitra megye területén. Településvezetők, polgármesterek jelentkezését várják, hogy hol mutatkozik érdeklődés a fontos egészségügyi szolgáltatás iránt.

A megyei testület megvitatta a felsőbbrendű, állami közlekedési infrastruktúra állapotát, a rendszerváltozás óta eltelt 30 év eredményeit Nyitra megye területén. A megyét a megyeszékhely magasságában, nyugat-keleti irányban átszelő, R1-es gyorsforgalmi út kivételével a megyében semmilyen magasabb rendű közlekedési infrastrukturális beruházás nem valósult meg az elmúlt 3 évtized folyamán.

Nyitra megye és Kassa megye azon megyék, amelyeket legrövidebb hosszúságban érint gyorsforgalmi út is. Nem láthatók az R7-es déli gyorsforgalmi út Nyitra megyét érintő kivitelezésének kontúrjai sem.

A megyén áthaladó, IV. európai vasúti folyosóra (Pozsony-Galánta-Sellye-Érsekújvár-Párkány) egyetlen eurónyi beruházás sem jutott az elmúlt 3 évtizedben. Nyitra városa az egyetlen megyeszékhely Szlovákiában, amely nem rendelkezik villamosított vasútvonallal.

Hírdetés

Sőt, korszerű vasúti összekötéssel sem a fővárosba. Időszerű volt ez a roppantul fontos napirendi pont, hiszen néhány napja döntötte el a SzK kormánya, hogy 2030-ig milyen közútfejlesztési beruházásokat fog végrehajtani. Ezek látványosan megkerülik a déli megyéket, közöttük a leglátványosabban Nyitra megyét.

A jóváhagyott jelentésből Memorandum készül, amelyet a megye vezetői a közlekedési miniszterrel fognak megvitatni és kérni a korrekciót, a beruházási prioritások megyénket érintő jelentős módosítását.

A tavalyi gazdasági év zárszámadását követően ebben a testület számos beruházásról döntött. Közöttük a Helemba és Ipolydamásd között, az Ipoly jobb partján Nyitra megyei hatáskörben épülő Ipoly-híd önrészéről, amelyet Nyitra megye térít meg, 470 ezer euró összegben.

A Párkányi Megyei Szakközépiskola 215 ezer eurót kap az elméleti oktatást biztosító pavilonja felújítására. A Karvai Megyei Szakközépiskola 20 ezer euróval számolhat épületének belső felújítására, a kovácspataki Duna idősek otthona ugyanerre a célra 46 ezer euróval, míg a lelédi Ipoly idősek otthona 15 euróval gazdagodik. Az ógyallai SOS szociális otthon tevékenységének kibővítésére 120 ezer euró többletforráshoz jut.

Az alapításnál a testület figyelembe vette a regionális TDM-ek észrevételeit. Az új, kerületi TDM-ben minden partner paritási elven, egyforma befolyással számolhat. Az új szervezet igazgatója pályázat útján választják ki.

Nyitra megye határozatban döntötte el, hogy társul a Nyitra – a kultúra fővárosa 2026-ban című kezdeményezéshez. Nyitra városa, Nyitra megyével és további partnerekkel kívánja megpályázni a jelentős, európai szintű kulturális rendezvény lebonyolítását 2026-ban. Nyitra megye az előkészületekhez 67 ezer euróval járul hozzá.

(Farkas Iván, Nyitra megyei képviselő, az MKP frakcióvezetője/Felvidék.ma)


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »