Nyitra megye fontos sportberuházásokhoz kötelezte el magát

Nyitra megye fontos sportberuházásokhoz kötelezte el magát

Hétfőn tartottuk meg a Nyitra Megyei Önkormányzat 9. képviselő-testületi ülését. Az ülésen két fontos sportberuházáshoz kötelezte el magát a megye. Komáromban, a Kajak-kenu Sportklub új csónakház felépítésébe fog 2025-ben, ehhez 700 ezer eurós állami támogatást kíván megpályázni az Állami Sportalapból. A kötelezvény értelmében ehhez járul hozzá Nyitra megye 300 ezer euró megyei támogatással.

Hasonlóan ehhez, kezdeményezésünkre még tavaly decemberben kötelezte el magát Nyitra megye arra, hogy az EuroVelo 6 kerékpárút utolsó szakaszának megépítéséhez saját költségvetésből hozzájárul 107 ezer euróval, átvállalva ezzel a beruházó, a Vág-Duna-Ipoly Regionális Társulás önrészét, melyet a megpályázott és elnyert EU-támogatáshoz (2,033 millió euró összegben) kell majd pályázóként befizetnie. A bőséges EU-támogatást az Interreg Szlovákia-Magyarország Program biztosította. Egyébként, az európai kerékpárút utolsó szakasza Csenkepuszta és Ebed között, melynek kivitelezése zajlik, az EuroVelo 6 Atlanti óceán és Budapest közötti, 1917 km hosszú teljes szakaszának utolsó, befejezetlen része.

A megyei önkormányzatban az iskola fenntartójaként ma jóváhagytuk azt a bérleti szerződést, melyet a párkányi Műszaki, Szolgáltatási és Kereskedelmi Szakközépiskola kötött a hőenergia szállítójával, a párkányi Enerbyt Kft-vel, melyben az energiaszállító az iskola épületében a 70 m2 területű kazánházat fogja hosszú távon bérbe venni. Ebbe új, korszerű hőcserélő állomást telepít 120 ezer euró értékben, alapos energiatakarékosság elérése céljából. Az iskola fenntartója, Nyitra megye ezzel 6 évre kötelezte el magát szerződött partnerével a hőenergia megvásárlására.

Hírdetés

A megyei önkormányzatban jóváhagytuk ma a megye 2024. évi költségvetésének 1. módosítását. Ebben – mások mellett – jóváhagytunk 50 ezer euró megyei támogatást a komáromi Jókai Színház javára, vagyonbiztonsági szolgálat telepítésére, 35 ezer euró támogatást a lévai Barsi Múzeum részére, a Borfőn kihelyezett részleg tetőszerkezetének megjavítására, a párkányi Műszaki, Szolgáltatási és Kereskedelmi Szakközépiskola tetőszerkezetének megjavítására 10 ezer eurót, a vágsellyei Lótenyésztési Szakközépiskola tetőszerkezetének megjavítására 120 ezer eurót, míg a zselízi Gyöngy Szociális Intémény javára 25 ezer eurót a béralap fejlesztésére.

Örömmel vettük tudomásul a megyei önkormányzatban, hogy a 2023. év 2. félévében, a Nyitra Megyei Hivatalban lezajlott alapos ellenőrzés a Legfelsőbb Számvevőszék részéről (NKÚ – Najvyšší Kontrolný Úrad), mely a megye vagyongazdálkodását vette górcső alá az utóbbi években, hiányosság nélküli jegyzőkönyvvel zárult. Viszonylag ritka az NKÚ ellenőrzéseinek ilyen jellegű záradéka.

Végül, de nem utolsósorban, a megyei testületben tisztújítást végeztünk, mégpedig Nyitra megye Gazdaságfejlesztési és Társadalomfejlesztési Programja (PHRSR) teljesítésének felügyeletét ellátó Monitorozó Bizottságban. A következő, 2024–2030 közötti időszakra a fontos öttagú bizottság elnöke Csenger Tibor, a megye alelnöke lesz, míg tagjai között Gyarmati Tihamér, a Magyar Szövetség képviselőcsoportjának megyei képviselője is helyet kapott.

(Farkas Iván, Nyitra megyei Képviselő, a Magyar Szövetség Képviselőcsoportjának elnöke)


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »