Kedves Böröcz László!
A Fidesz vasárnapi kongresszusán néhány órában, talán eddig példátlan töménységben sikerült összefoglalnotok mindazt, amiről a kormányzásotok az elmúlt években szólt: heherésző alpári cinizmus váltakozott a fogak fehérjének diszkréten fenyegető megvillantásával, amelynek hátterében a saját szavazóitok számára épített virtuális valóság képei forogtak az egész univerzummal folytatott apokaliptikus küzdelemről és a háborgó világ utolsó békés, kis boldog magyar szigetéről. Az, hogy a kormánypárt a kampány előtti utolsó seregszemlén nagyképűen emberkedik, fenyeget, és gátlástalanul hazudik, az csak a leghamvasabb politikai szüzeket döbbenti meg. Ezért nem is koptatnám egy karakternyit sem a billentyűzetem. Te azonban beszédedben mondtál valamit, amit – engedve a Nemzeti Konzultáció minden sarkon arcomba mászó felhívásának – nem hagyhatok szó nélkül.
„Az 1956-os pesti srácok, a 89-es rendszerváltó ifjak és a 2006-ban utcára vonuló fiatalok magasra tették a mércét. Nekünk ők jelentik az origót.”
– jelentetted ki. Ha ezt a két mondatot, önmagában vizsgáljuk, kiragadva a magyar valóságból, akkor a kongresszus legtisztességesebb gondolata lenne. De sajnos a magyar valóságában élünk, és e valóságból szemlélve ezek a legsunyibb, legalávalóbb szavak voltak, amelyek aznap fideszes politikus száját elhagyták.
Mégpedig azért, mert azt sugallják, hogy ti ’56, ’89 és 2006 követeléseit, hitét és reményeit teljesítitek be, vagy legalábbis azon dolgoztok. És az elmúlt hét esztendő tükrében ennél ordasabbat nehéz volna hazudni.
’56 sajnos már jó ideje szabad préda, hiszen a szabadságharcnak már nem csak a hősei, de a tanúi közül is évről évre kevesebben vannak köztünk. ’89-et, az évszázados magyar álom aprópénzre váltását vihetitek, az legyen a tiétek, anyapártotok alaposan megszolgálta az elmúlt 27 évben.
De 2006-ot nem adjuk. Sem a ti pártotoknak, sem senki másnak, aki akkor lapított, szemet forgatott, sandán célozgatott és kivárt.
2006 a miénk. Azoké, akik akkor fiatalként, középkorúként, vagy idősként ott voltunk a Kossuth téren, a Szabadság téren, az Astorián, a Köztársaság téren, vagy a Deákon. Akik nem rongyosra használt közhelyekből fogalmaztak zsibbadt,nyilatkozatokat, nem a Parlament és a pártszékház kényelmes melegében tartottak válságmeetingeket. Akiknek a válságtanácsa az utcán volt, mert nem a pártjuk, hanem a hazájuk jövőjét féltették. Akiknek nem kommunikációs tanácsadók és kampányguruk súgták meg, mikor, miért, mennyire kell felháborodniuk, és mikor, miért, mennyire érdemes kiállniuk. Akiknek a lelkiismerete parancsolta, hogy felháborodjanak, és kiálljanak.
És, akik ezért a kiállásért nem közvélemény-kutatási százalékokat kaptak. Hanem allergiás rohamot a paprikás könnygáztól, véraláfutást a tonfától, törött csontokat a viperától, vakságot a gumilövedéktől, meg két és fél letöltendőt a bírótól.
Akik nem bojkottot hirdettek a hazug köztévé ellen – hanem bementek, és megkérdezték, miért hazudnak. Akik nem szónokoltak, amikor rendőrlovak taposták le az embereket – hanem odavitték a zászlóra fröccsent vérüket a fideszes színpad elé, amelyről aztán így sem merték bemondani, hogy 100 méterrel arrébb épp félholtra verik azokat, akik az ő hívásukra jöttek ünnepelni. Akik nem páncélautóba ülve osontak el a véres pesti utcáról – hanem barikádot emeltek, és felvették a harcot a símaszkos vadállatokkal.
Akiket a ti pártotok sunyi módon cserbenhagyott, hogy kivárják, ameddig a 2010-es kétharmad érett almaként az ölükbe nem hullik.
De minden gyengeség, gyávaság és sandaság rég el lenne már felejtve, ha ezt a hatalmat arra használták volna, hogy valóra váltsák, amiért ezek a srácok küzdöttek. Ehelyett azonban csak azt tették, amit az idősebb „rendszerváltónak” hazudott politikusnemzedéktől az előző húsz évben már jól eltanultak:
a múlt bűneit megtorlatlanul hagyták, és újabb bűnökkel tetézték őket.
Ahogyan ’89 után a kommunista diktatúrának is csak az áldozatai voltak, tettesei nem, úgy tőlük is csak arra futotta, hogy tessék-lássék módon igazságot szolgáltassanak a megvert, megkínzott, bebörtönzött embereknek (és nagyon sok esetben még ennyire sem), ám a 2010 előtti hatalom leggátlástalanabb tolvajait és legszadistább pribékjeit kivétel nélkül futni hagyták.
2006-ban nagyon sokféle magyar, nagyon sokféle indíttatásból volt az utcán – de egyikük sem ezért, az biztos.
Ahogyan az is, hogy nem Mészáros Lőrinc százmilliárdjaiért, Matolcsy György közpénz jellegét elvesztő százmillióiért, Orbán Ráhel közbeszerzésekkel megtámogatott saját lábra álláséért nyelték a könnygázt.
Nem azért vállalták a meghurcoltatást, a börtönt, hogy az ellenük a parancsszóra vádat emelő ügyészség helyett a fideszes tolvajokkal szemben parancsszóra vádat ejtő ügyészség legyen.
Nem azért építettek barikádot azok, akik közül azóta nagyon sokan külföldre kényszerültek, hogy Gyurcsány „el lehet innen menni”-je után Orbán annyival intézze el őket, hogy „kalandvágyból” hagyták el el a hazájukat.
Nem azért ostromolták meg a tévét, hogy a Napkelte helyett 24 órás propagandaadót működtessenek az adójukból.
Nem azért nem unták meg, és mentek haza, ahogyan Fletó jósolta, hogy a „lárifárit” „nix ugribugrira” cseréljük hogy a vadkapitalistákká vedlett komcsik után a bolsevikká öregedő antikommunisták röhögjenek az arcunkba.
Nem azért álltak az őrjöngő rendőrterroristák elé a „Szabadság” betűivel, mert nem találtak jobb barikád alapanyagot – hanem, mert komolyan gondolták, ami oda volt írva.
Tudom közületek is sokan ott voltak. És most mégis azok szekerét toljátok, akik
nem elszámoltatni akarják az előző rezsimet, hanem tanulni tőlük, nem lezárni akarják azt a korszakot, hanem lemásolni.
És hét esztendő után már bátran kijelenhetjük: a mutatvány példásan sikerült, sőt, számos tekintetben jóval magasabbra rugaszkodtak el, mint, ahová elődeik a lécet helyezték.
De azt a bizonyos mércét, amiről Te beszéltél, sokszorosan leverték.
Modoros álnaivitás volna azt kérnem Tőled, hogy ezt beismerjétek. De azt igenis elvárom, hogy,
ha már elárultátok 2006-ot, legalább ne próbáljátok meg zsebre tenni.
Legalább ez utóbbiban reménykedve, üdvözlettel:
Balogh Gábor
2006-ban utcára vonuló fiatal
Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »
