A foci EB kapcsán figyeltem ezt meg. Különösen az albán játékosok neve miatt (ami a svájci válogatottat is jelenti, lévén tele albánokkal).
A lényeg: az albán ábécében lévő „gj” és „q” betűk ejtése nagyon nem az, aminek a tankönyvek szerint lennie kellene, egyszerűen az albánok már nem úgy ejtik saját nevüket, ahogy „kellene”. Sőt a horvát neveknél is hasonló jelenség van, a horvát „đ” és „ć” betűk ejtésével.
A tankönyve norma szerint az albán „gj” és „q” ejtése „gy” és „ty”, míg a horvát „đ” és „ć” ejtése „lágy dzs” és „lágy cs”. Ezzel szemben én mindkét esetben „dzs” és „cs” hangot hallok. Azaz a horvátoknál egyesült a „dž” és a „đ”, valamint a „č” és a „ć”, az albánoknál meg a „xh” és a „gj”, valamint a „ç” és a „q”.
Utána nézve arra jutottam, nem én hallok rosszul, hanem ez egy tényleges jelenség.
Az albánoknál a jelenség oka, hogy az észak-albán nyevjárásban eleve nem létezett ez a különbség, ez csak a dél-albánban volt meg. S hiába épült az albán irodalmi nyelv a dél-albánra, az észak-albánok – ahová Koszovó is tartozik – egyszerűen többen vannak, s mára „győztek”.
A bosnyák-horvát-montenegrói-szerb nyelv esetében pedig ez egy lassan terjedő nyelvjárási jelenség. Boszniában és Horvátországban mára győzött, Szerbiában és Montenegróban még küzdenek ellene, de ott is terjed. Állítólag pl. egyre több szerb gyerek nem tudja mikor kell „č”-t és mikor „ć”-t írni (cirill betűkkel: ч és ћ), mert azonosan ejti őket.
Valami hasonló mint ami a magyar „ly” esete lehetett a XVI-XVIII. században, amikor lassan az egész magyar nyelvterületen megszűnt az „ly”, s csak a palóc nyelvjárásban maradt meg.
Ami érdekes, ez van a macedónban is. Ami ott politikai kérdés is persze (ott minden politikai kérdés).
A délszláv nyelvek felosztásában az egyik kérdés: mi lett az ősszláv „lágy d” és „lágy t” hanggal: van egy határvonal, melytől keletre „zsd” és „st” lett, nyugatra meg „lágy dzs” és „lágy cs”. Persze nem csak ez határozza meg melyik nyelvjárás keleti, melyik nyugati. 200 éve azon vitatkoznak a bolgár és a szerb nyelvészek, hogy a bolgár-szerb határvidéki nyelvjárás (torlak) az bolgár vagy szerb, s a szerbek egyik érve, hogy ez szerb nyelvjárás, hiszen „zsd” és „st” helyett „lágy dzs” és „lágy cs” van benne. De itt ez tisztán tudományos kérdés, nem politikai, hiszen senki se tagadja, hogy a torlak nyelvjárást beszélők 90 %-a szerb identitású, függetlenül a nyelvtől.
A macedón esetben viszont a helyzet más. Amikor a macedón nyelv ki lett alakítva 1944-ben, az igény az volt, hogy ki legyen izzadva valami, ami egyértelműen se nem bolgár, se nem szerb. Szóval meg lett találva a sztenderd bolgártól és sztenderd bosnyák-horvát-montenegrói-szerbtől legjobban eltérő nyelvjárás, ami a mai Észak-Macedónia délnyugati részén beszélt.
Alapvetőne a délszláv nyelvek délnyugati régiójának sajátossága, hogy az említett ősszláv „lágy d” és „lágy t” hangokból „lágy g” és „lágy k” lett. A macedón ábécé megalkotásakor 1945-ben gyorsan ki is lett találva ezekre két külön betű: a „ѓ” és a „ќ”.
A macedón nacionalizmus egyik érve volt: ahol „lágy g” és „lágy k” van, az macedón nyelv, tehát Észak-Görögországban, s délnyugat-Bulgáriában is. Azonban a nyelvek változnak, s nem lehet felülről parancsolni nekik. S mára az a helyzet, hogy az észak-macedóniai macedón identitású emberek zöme se beszél már az irodalmi norma szerint, s pontosan ugyanaz zajlik, ami az albánoknál és a szerbeknél.
Még az egyébként abszurdan részrehajló macedón Wikipédia is elismeri kissé szégyellősen, bár nem kibontva az egész témát:
Egyébként a magyarban is van egy kissé hasonló jelenség: az eredetileg teljesen zárhang „gy” és „ty” affrikátaként ejtése. Ezt el kell azért magyarázni, mert így nem érthető annak, aki nem ismeri a témát. Az affrikáta, másként zár-réshang azt jelenti: a légáram jön ki a tüdőből, majd teljes akadályba ütközik, ami azonnal részlegessé válik, majd megszűnik – mondjuk tipikusan ilyen magyar hang a „c”. Ezzel szemben a zárhang azt jelenti: a légáram jön ki a tüdőből, majd teljes akadályba ütközik, majd ez megszűnik – mondjuk tipikusan ilyen magyar hang a „p”. A különbség könnyedén felfogható: a zárhangoknál van egy ilyen „felpattanó” elem, mintha kupakot vennénk le egy jól lezárt üvegről, míg a zár-réshangoknál ez az elem hiányzik.
Na most, a „gy” és a „ty” esetében idővel lkialakult, hogy egyes helyzetekben affrikátaként ejtjük:
- a szó első magánhangzója előtt és szóvégen a zárhang ejtés jellemző,
- mindenhol máshol meg a zár-réshang ejtés;
persze ez csak a magyarok zömének ejtése, nem teljeskörű, de nagyjából ez a gyakorlat, persze nagyon kiművelt, mesterkélt ejtés esetében mindig zárhang is lehet. De jól megfigyelhető, hogy normál esetben bizony jelentős eltérés van mondjuk a „gyár” és az „agysebész” szavak között, az előbbi esetben van „felpattanás” a „gy” után, az utóbbiban nincs.
Viszont ennek a magyar jelenségnek nincs jelentősége a nyelvészeten kívül. Az átlagember észre se veszi.
Forrás:bircahang.org
Tovább a cikkre »
