Az USA kvázi megtámadta Venezuelát, és szemet vetett Grönlandra is, ami sokak szerint már eldöntött tény, csak a politika még nem tudta lereagálni. Grönland után sok elemző szerint Kanada következik, csak hogy teljes legyen a nyugati Amerikai Birodalom, amelyről a szakértők jó ideje beszélnek. Macron mellett most már Meloni is inkább tárgyalna az oroszokkal, miközben Ukrajna nemzetközi reakciót vár el a péntekre virradóra zajló orosz légitámadások kapcsán. Az ukrán elnök nem vette észre, hogy jelen pillanatban olyan, hogy nemzetközi közösség, nincs.
Kezdjük talán Grönlandnál. Az USA elég világosan jelezte, hogy ő nem éri be az európaiakkal való közösködéssel a világ legnagyobb szigete kapcsán. Sokan emlegetik, hogy Grönland stratégiai fontosságú Oroszország és Kína feltartatásában. Ám ez nem a teljes igazság. Grönland az USA-nak azért kell, mert ha járhatóvá válnak az északi-sarki tengeri útvonalak, akkor az USA-nak nem kell osztoznia az európaiakkal a kereskedelmi be és kilépőponton (ez Grönland). Ez nem katonai kérdés, ez csak porhintés az európai közvélemény felé, hogy azt higgyük, az USA-nak valójában megalomán beidegződésein kívül nincs oka elfoglalni a szigetet. De van.
Itt érdemes megemlíteni Robert C. Castel egyik elemzését. A szakértő arra hívta fel a figyelmet, hogy a korábbi, NATO-n belüli villongásoktól eltérően ez most nagyon más. Egyrészt, az európaiak Grönland elvételét a NATO végével azonosították, ami önbeteljesítő jóslat.
Ám nem annyira elrugaszkodott az európai álláspont, ha annak nevezzük Grönland elvételét, ami: egy szövetséges megkérdőjelezi egy másik szövetséges szuverenitását és területi integritását. Márpedig a NATO lényege pontosan egymás szuverenitásának és integritásának garantálásából áll. Mármint állna. Emlékszik még valaki arra, amikor Emmanuel Macron francia elnök 2017-ben „agyhalottnak” nevezte a NATO-t? Most vált hivatalosan is diagnózissá a felvetés.
Európa háborús kalandja
Nagyon érdekes, ahogy Franciaország elnöke majd Olaszország miniszterelnöke is tárgyalásokat sürget Oroszországgal. Ez pár hete még elképzelhetetlen volt. Mi változott?
Pontos válasz nincs. Az éjszakai hóesésben egy érdekes nézőpont rajzolódik ki, ami a háború fenntartásának logikájára vonatkozik.
Az ukrajnai háború nem elsősorban Oroszországról és Ukrajnáról szól, hanem az USA-ról és Németországról. Arról, hogy már Obama elnöksége idején megkezdődött az amerikai külföldi katonai jelenlét leépítése. Ez Trump első adminisztrációja idején felgyorsult, Bidennél káoszba torkollt. És csak az ukrajnai háború állította meg.
Az amerikai jelenlét Európában két dolgot jelent: olcsó védelmet Oroszországtól és más országoktól, hiszen a cech jelentős részét az USA állta. Ezt hívták békeosztaléknak. A katonai kiadások megspórolására épült fel a skandináv és a német jóléti állam is. Az USA esetleges távozása azt jelenti, hogy az európaiaknak a jóléti kiadásoktól kell pénzt elvenniük a védelmük érdekében. Vége a békeosztaléknak.
Ám van egy másik, kevésbé hangoztatott szál is a történetben. Ez pedig Németország kérdése. Az újraegyesült Németország túl erős ellenfél mind Franciaországnak, mint Nagy-Britanniának. Berlint pedig az amerikai jelenlét, vagyis a békeosztalék és a területén állomásozó több százezer amerikai katona tartotta kordában. Ez most megváltozhat, vagyis egy militarizált Németország épülhet fel. Ennek megakadályozása érdekében az ukrajnai háború a Lord Ismay híres NATO-mondását próbálja meg fenntartani: „Az amerikaiakat tartsuk benn, az oroszokat kint, a németeket pedig lent”. Akár több százezer ukrán ember halála árán.
Trump kétségkívül birodalmi viselkedésével Lord Ismay mondása már nem tartható fenn. Így az elmúlt évben a dolog kicsit átalakult.
Ukrajna finanszírozása és az ukrajnai háború lényegében ma már arról szól, hogy a német erőforrásokat lekössék, hogy Németország ne tehessen szert erősebb hadseregre, a többi európai középhatalom. Ennek legegyszerűbb módja, hogy az európai közösből finanszírozzák az egész kontinens fegyverkezését. Az európai közös pedig nem más, mint javarészt német pénzből felvett óriási hitel.
Tényleg minden Berlinről szól
Ha nem tör ki az ukrajnai háború, amelynek legfontosabb gazdasági következménye a németek leválasztása volt az orosz energiaforrásoktól, akkor Németország a gazdasági erejével Európa tényleges vezető hatalmává válhatott volna. Párizs és London aggódva figyelte a 2010-es évek második felében, ahogy Berlin felvetette a saját atomfegyver gondolatát, majd helyet kért az ENSZ Biztonsági Tanácsának állandó tagjai között.
Németországot az ukrajnai háború fenntartásával nem csak gazdaságilag gyengítették meg, hanem megkötötték azt is, mire költheti a pénzét: csakis Ukrajnára és egész Európa fegyverkezésére.
Ez a politika valószínűleg elérte a zenitjét. Az amerikaiakra nem csak hogy nem lehet számítani, de egy európai ország szuverenitására tör. Ha Európa továbbra is békeosztalékot akar, akkor kemény árat kell érte fizetnie: például Grönlandot.
Az, hogy Párizs és Róma ma már inkább tárgyalna Moszkvával, annak a jele, hogy Európa többé nem tudja a maga javára szabotálni Trump békekezdeményezését, és így nem tudja fenntartani a Németországot leláncoló konfliktust súlyos károk elszenvedése nélkül – mint amilyen Grönland elvesztése vagy kiterjedt konfliktus.
De talán az is ott van sorok között, hogy jelenleg az USA-t nagyobb veszélynek tartják Európában, mint Oroszországot – és ez sok olyan hazugságot cáfol meg, amelyekkel négy éve etetik az európai választókat.
Tehát visszatér a versaillesi világrend, ahol Európa sorsát a London, Párizs, Berlin és Moszkva (!) közti hatalmi egyensúly határozza meg. Romának, Varsónak és Ankarának közepes, a többi európai országnak periférikus szerepe lesz a kontinensen.
Háború lesz, de nem tudjuk, hol
Jelen pillanatban a legjobb, amit el tudunk érni, hogy Európában megakadályozzuk a háborút. A problémát ugyanis nem az európai nemzeti érdekek, hanem a globalista érdekek jelentik. A nemzetállamok számára egy háború kirobbantása súlyos veszteséget és áldozatot jelent.
A magukat nemzetek felett állónak képzelő, globalista szervezetekbe tömörülő pénzemberek előtt azonban csak a véráldozat árán megszerzett üzleti előny fontos. Ezt élőben láthattuk négy éven keresztül Ukrajna esetében, ahol számukra az volt a tét, hogy továbbra is saját üzleti céljaikra használhatják-e fel az amerikai haderőt.
Közép-Európa számára tehát a legfontosabb tanulság az, hogy amit a globalisták Ukrajnával megtettek, azt szemrebbenés nélkül bármelyik közép-európai országgal is megteszik.
Ha sikerül szuverenista irányt vennie Európának, akkor a globalista tervek esélye csökkenhet. És a nagy világrendváltás regionális háborúi talán elkerülnek minket.
Erről szól majd minden választás Közép-Európában, legyen az magyar, szlovák vagy lengyel. Az évtized végére eldől, hogy Európa képes-e elkerülni a legrosszabbat.
Komjáthy Lóránt
Nyitókép forrása: SITA/AP Photo/Eugene Hoshiko
Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »
