Egy magát – helyesen – Labancnak nevező személy írására reagálok, illetve pontosítás végett megjegyzéseimmel látom el, s zöld színnek írok bele a szövegébe. Írásom csak a tények tisztázását és a Habsburgok szerepének a reálisabb megítélését szolgálja.
Honféltö szeretettel: Dr. vitéz Bene Gábor közjogász
Felségárulókból vértanúk – az aradi tizenhárom mítosztalanított tragédiája
(ez a cím természetesen a Labanc írásának a címe, de nézzük a válaszom címét):
A Habsburgok esküszegése
– melynek az eredménye az a koncepciós per, amely bűntelen nemzettagokat ítélt halálra bosszúból, Aradon
A 19. sz. első felében Magyarországon folytatódott az a fejlődési folyamat, mely nagy uralkodóink, III. Károly és Mária Terézia regnálása alatt vette kezdetét. (E fejlődési folyamatot bizonyítja az, hogy utóbbi parancsára pl. 1764. január 7-én, a Vízkereszt utáni hajnalon (akárcsak később Nagyenyeden,) vad ágyútűzzel indított támadásban mintegy 400 székely embert – köztük a legények kivonulása okán nagyrészt ártatlan öregeket, gyermekeket és asszonyokat – mészároltak le). Ennek betetőzése volt a reformkor, melynek nyitányát az 1825-27-es országgyűlés jelentette. Széchenyi ipari, közlekedési fejlesztései nagy hasznára váltak hazánknak. Sajnos azonban az üdvös változások összefonódtak egy baloldali politikai eltolódással, Nyugat-Európából demokratikus követelések szűrődtek be Magyarországra. Párizsban 1848. február 22-én kitört a forradalom, mely lavinát indított el Európában és eljutott hozzánk is. A nyolc és fél évszázados múltra visszatekintő, tradicionális berendezkedésű Magyar Apostoli Királyságot megrengette a március 15-én, Pesten kitört forradalom.
A forradalom jellemzője, hogy mindig lerombolja az előző törvényes jogrendet, de ilyen hazánkban, még 1848-ban sem nem történt. Kossuth március 3-i beszédében az alábbi igényeket fogalmazta meg: független, felelős magyar kormányt, független magyar nemzeti bank felállítását, jobbágyfelszabadítást, népképviseleti alsóházat, közteherviselést, s a honvédelmi rendszer átalakítását. A magyarság évszázadok óta alkotmányos államban élt, annak ellenére, hogy a Habsburg királyaink folyamatosan meg is akarták ezt szüntetni. Kossuth gondolatai között szerepelt továbbá a birodalom másik felének szóló alkotmány követelése is, mert a magyarság mindig szolidáris volt, még Kárpát-medencébe települt és a szomszéd népekkel is addig, amíg a Habsburg Birodalom ármánykodása ezt nem fordította ellenségeskedéssé. Nem volt tehát forradalom akkor Pesten, de a nyomásgyakorlás jól sikerült, hiszen a koronás király április 11-én alá is írta az előterjesztett törvényeket!
Ha lett volna forradalom, akkor az törvényes lett volna, ami „fából vaskarika”, ezt egyébként a szerző (Labanc) is elismeri az alábbiakban, hiszen a következő sorokban vér nélküli nyomásgyakorlást ír, ami itt már szerinte sem forradalom. (változnak az idők)
A végső lökést a reformok ügyében 1848. március 15-e jelentette, amikor a pesti radikális ifjúság vér nélkül érvényt szerzett az ún. 12 pontnak, s ezzel nem forradalmat, hanem békés nyomásgyakorlást választott a magyar értékrend védelme és modernizálása érdekében. (milyen érdekes, hogy itt még jól tudja a fogalmakat: ugyanis valóban a magyar értékrend megtartása és annak modernizálása volt 1848 célja)
Március 11-én a bécsi tanuló ifjúság peticiót nyújtott be a császárhoz; Pesten az Ellenzéki Kör hasonlóképpen elfogadott március 12-én tartott gyűlésében egy Irinyi József által fogalmazott 12 pontú kérvényt, melynek tartalma a következő volt: “Mit kiván a magyar nemzet: Legyen béke, szabadság és egyetértés. 1. Kivánjuk a sajtó szabadságát, a cenzura eltörlését. 2. Felelős minisztériumot Pesten. 3. Évenkénti országgyülést Pesten. 4. Törvény előtti egyenlőséget polgári és vallási tekintetben. 5. Nemzeti őrsereget 6. Közös teherviselést. 7. Az úrbéri terhek megszüntetését. 8. Esküdtszékeket, képviselet s egyenlőség alapján. 9. Nemzeti bankot. 10. A katonaság esküdjék meg az alkotmányra; magyar katonáinkat ne vigyék külföldre; a külföldieket vigyék el tőlünk. 11. A politikai statusfoglyok bocsáttassanak szabadon. 12. Kivánjuk az uniót Erdéllyel. Egyenlőség, szabadság, testvériség.”
Az afelett való határozást, hogy e kérvényt az országgyűlésnek, vagy az országos ellenzéki választmánynak nyújtsák be, a március 14-én délután tartandó gyűlésre halasztották. Eközben érkezett Pestre a hír, hogy Bécsben 13-án kitört a forradalom és a bécsi tanuló ifjúság petícióját az országgyűlési rendekkel elfogadtatta; e hír hatása alatt, midőn a gyűlés (a szónokok Klauzál Gábor, Nyáry Pál, Irinyi József voltak) az utóbbi indítványt fogadta el, a határozattal elégedetlen ifjúság Petőfi, Jókai, Vasvári vezetése alatt a Pilvax-kávéházba ment és ott a Közvélemény asztalánál elhatározta, hogy másnap, azaz 15-én reggel az egész városban kihirdeti a 12 pontot. Jelen voltak: Petőfi, Jókai, Bozai Pál, Bulyovszky Gyula, Vasvári Pál, Sükei I., Telepi György, Hamary Dániel és még néhányan. Gyülekezési helyül a Pilvax-kávéházat tűzték ki, a gyülekezés idejéül reggeli 8 órát. Petőfi megígérte, hogy még az éjjel alkalmi költeményt is ír és azt maga fogja elszavalni.
(Figyelem itt már megint forradalomként emlegeti a vér nélküli nyomásgyakorlást!!)
A forradalom győzelmét követően kierőszakolták a bécsi vezetésnél az áprilisi törvények elfogadását. Ez csupa káros újítást jelentett Magyarországon. (Valóban volt köztük káros is, bár ha valóban nemzeti kormánya lett volna 1849 után is az országnak, akkor azt jelentősen lehetett volna csökkenteni) A rendi országgyűlés helyett népképviseleti országgyűlés alakult, a létrejövő magyar kormány nem az uralkodónak, hanem az országgyűlésnek volt felelős, a király pedig miniszteri ellenjegyzés nélkül semmit sem tehetett. (Bizony nem ezek voltak a károsak, hiszen ezek csak az abszolutizmust korlátozták!) A bécsi vezetés konzervatív szárnya – pontosabban az udvarnak kölcsönöket biztosító bankárkaszt – aggódva figyelte az eseményeket. V. Ferdinánd király augusztus 31-én, (erőteljes Rothschild nyomásra) érvénytelenítette az áprilisi törvényeket. A király – kétséges alkalmassága okán – az államtanáccsal együtt hozta meg döntéseit. Így a központi hatalom gyakorlatilag több személy kezében volt, mely rendkívüli mértékben megnehezítette a gördülékeny kormányzást. Ennek tudható be azon ügyetlen, kapkodó megoldás is, mely a nemzetiségek nacionalista törekvéseit használta ki a magyar liberalizmus letörésére. (Ó ha csak akkor próbáltak volna összeugrasztani minket a befogadott nemzetiségekkel, úgy nem is lett volna nagy baj.) Jelačić, a konzervatív horvát bán elhitette a horvát társadalommal, hogy célja a Birodalmon belüli horvát önállóság kivívása, s szeptember 11-én átlépte a Drávát.
(Ne feledjük, hogy szeptember elején jelent meg a független magyar pénz, a Kossuth bankó, aminek persze semmi köze a császári udvar pénzét kezelő, s hiteleket folyósító bankárkaszt nyomásgyakorlásához. Ugye? Az időpont egyezés véletlen?)
Jelačić, még István nádor tárgyalási kezdeményezéseit sem fogadta el. A konfliktus megszüntetésére Bécs Lamberg Ferenc grófot nevezte ki a magyar és horvát hadsereg élére. A főparancsnokot szeptember 28-án, Budán meglincselte a felheccelt csőcselék. (Nem szeretem ugyan az erőszakot, de ez a csőcselék is csak a magyar érdekek védelmére kelt. Sőt talán nem is csőcselék volt, hanem így akartak causus bellit találni a törvényesen kinevezett magyar kormány ellen) Az udvar nem tűrhetett tovább. A király október 2-án lemondatta Batthyányt, 3-án feloszlatta az országgyűlést és Jelačićot tette meg az ország teljhatalmú urává. (De tehetett-e ilyet egy magyar király? Mehetett-e szembe az alkotmánnyal és a saját maga által ellenjegyzett törvényekkel? Természetesen esküszegőként igen, de törvényes uralkodóként semmi esetre sem!) Az uralkodó döntéseit új miniszterelnöke, Récsey Ádám gróf látta el ellenjegyzéssel, azonban Récsey korábbi kinevezését nem követte miniszteri ellenjegyzés. Erre a részletkérdésre hivatkozva Pesten október 8-án Országos Honvédelmi Bizottmány néven alakult „kormány” mely nyilvánvalóan semmiféle jogalappal nem rendelkezett. Bár a király tevékenysége törvényességi aggályokat vetett fel, szándéka nyilvánvaló volt, Kossuthék lépése nyílt lázadásnak számított. (Ellenkezőleg, nem aggályos a király lépése, hanem törvénytelen, mert épp a Habsburg udvar rúgta fel az alkotmányos kereteket, tagadta meg az áprilisi törvényeket, amelyeket pedig az uralkodó április 11-én még elfogadott.) Ezzel az ország ismét a törvénytelenség útjára lépett, Bécsnek nem lehetett más célja, mint a rend helyreállítása. (Ha a törvénytelenséget nevezzük rendnek – ahogyan az manapság is dívik – akkor a szovjetek is csak a rendet állították helyre 1956-ban?)
Miután az 1848-49-es belháború előzményeit bemutattuk, nem térünk ki a hadi események tárgyalására, hiszen ezek általánosan ismertek, illetve könnyen fellelhetők. A pozitív oldalt a Császári és Királyi Hadsereg képviselte, élén V. Ferdinánd, majd 1848. december 2-ától I. Ferenc József császárral és királlyal. (Akit senki sem választott meg, nincs megkoronázva, nem tette le az esküt, nem adott ki hitlevelet, tehát a magyar alkotmányosság szerint nem is uralkodó!) Fontos megjegyezni, hogy Magyarország az 1687-es pozsonyi országgyűlés óta örökös királyság, ami azt jelenti, hogy ha az aktuális király elhalálozik/lemond, utódja automatikusan a helyére lép. V. Ferdinánd lemondott a trónról fivére, Ferenc Károly javára, aki pedig fia, Ferenc József javára. (Az említett 1687-es országgyűlés összehívásának törvényessége is megérne egy kis elemzést, de az ott történtek miatt teljes legitimitás hiányt állapíthatunk meg. Az a zsarolás, ami a török kiűzése utáni helyzetet jellemezte, a Habsburgok legaljasabb cselekedeteinek egyike. Azzal zsarolták meg az országgyűlést, hogy örökös tartománnyá teszik az országot, vagy lemondanak az ellenállás jogáról. Felállították a Neoaqvistica Comissiót, s a magyar származású főnemesek nagyobb részének jogtalanul elvonták a földbirtokait.) Az 1790/91. évi 3. tc. értelmében az új királynak fél éven belül meg kell koronáztatnia magát. Üdvös lett volna, ha ez már 1867 előtt megtörténik, de ettől a mulasztástól még nem vált Ferenc József illegitim királlyá. (Bocsánat de ez egy marhaság! Amíg nem koronáznak meg valakit, addig nem király, s a koronázásnak alkotmányos feltételei is vannak, amit teljesíteni kell!)
E nagy királyunk oldalán harcoltak a Császári Királyi Hadsereg magyar (LABANC) nemzetiségű katonái is. A negatív oldalt a lázadó politikusok és tisztek képviselték, akik illegitim, fegyveres úton próbálták megdönteni a Magyar Apostoli Királyságot, hogy helyébe demokratikus, Ausztriától független államot szervezzenek. (Az állandó kifosztást, az alárendeltséget, az uralkodói önkényt és törvénytelenséget unták meg a gondolkodni képes magyarok, s nem akarták az udvar adósságait a magyar néppel megfizettetni. Ezért követelték a Magyar Nemzeti Bankot, amit a király is elfogadott, bár később megpróbálta ezt visszavonni. De törvényesen ezt nem tehette már meg, s így következett be az orvtámadás és ellene az alkotmányvédő szabadságharc.)
Érdemes kitérni a cári intervenció kérdésére. 1815. szeptember 26-án I. Ferenc császár-király, I. Sándor orosz cár és III. Frigyes Vilmos porosz király megjegyzett abban, hogy kölcsönösen segíteni fogják egymást a demokratikus forradalmakkal szemben. Ennek értelemében Ferenc József május elsején segítséget kért I. Miklós orosz cártól a belháború minél előbbi lezárására, amit meg is kapott. Ebben semmi megalázó, szégyellni való nem volt, praktikus megoldást jelentett. (Valóban praktikus volt a hataloméhes Habsburgoknak és az udvarnak korlátlanul hitelező Rothschild háznak, hiszen így biztosak lehettek, hogy a hitel kamatait képes lesz a birodalom folyamatosan fizetni, hiszen Magyarország nélkül ez lehetetlen lett volna) Szégyenkezni nem Ferenc Józsefnek volt oka, hanem azoknak a szélsőséges elemeknek, akik egy fejlődő országot forradalomba taszítottak – no most már eldönthetné a Labanc, hogy forradalom vagy alkotmányvédő szabadságharc volt, ami vértelen nyomásgyakorlással kezdődött – és azoknak a császári-királyi tiszteknek, akik esküjüket megszegve fellázadtak királyuk ellen, vértengerré változtatva az országot. Görgey 1849. augusztus 13-án, Világosnál a cári csapatok előtt tette le a fegyvert, ezzel kívánván megalázni a Császári Királyi hadsereget. Valójában senki mást nem alázott, csak saját magát, amikor fegyvert fogott királya és bajtársai ellen. (Nem kedves Labanc, nem a király ellen, hanem az alkotmányosságunk védelmében harcoltak az őseink. A tiéd – hiszen Labanc vagy – valószínűleg a törvénytelenek oldalán harcolt, így érthetően próbálod őket mentegetni, s az alkotmányvédőket negatív szerepre alázni! Ám ez nem sikerülhet!)
Sok tévhit kering Julius Jacob von Haynau személyével kapcsolatban. „Bresciai hiénaként szokták emlegetni ezt a kiváló katonát. Haynau 1849 márciusában támadást intézett a lázadó Brescia ellen. A bresciai nők, emberi mivoltukból kivetkőzve, elvágták a torkát a város kórházában fekvő császári-királyi katonáknak. Ezeket a „nőket” vesszőztette meg a felbőszült hadvezér, ezért lett ő „hiéna”… Az uralkodó 1849. május 29-én őt nevezte ki Magyarország teljhatalmú politikai és katonai vezetőjévé. Ezt a feladatát kiválóan látta el. (Ha Kádárhoz hasonlítjuk akkor valóban kiváló volt, mert nagyságrendekkel kevesebb magyart végeztetett ki mint a „kompromisszumok robotosa”, De csak olvasd el az aradi kivégzettek búcsúleveleit, s ne előre és elfogultan ítélj, mert azokat nem lehet könnyek nélkül olvasni.)
Eljárást indított a felségáruló politikusok és tisztek ellen és méltóan megbüntette őket. Ebben nem volt semmi kirívó, vagy törvénytelen, a világon ez, mindig, mindenhol így volt. Haynau egyáltalán nem volt magyarellenes, katonai és civil munkatársai között több magyar (labanc) is volt, többször jelezte, hogy nem a magyar nép, hanem a lázadók (és így a liberalizmus) ellen harcol. Pest-Buda díszpolgáraként vett részt a Lánchíd 1849. szeptember 20-ai felavatásán. Július 6-ai nyugállományba helyezése után Szatmár megyében Nagygécen vett birtokot. (Jaj dehogy vette! E tisztességtelen néptípus nem szeret venni, s Ő úgy kapta a törvénytelen uralkodótól, aki a megszállókra támaszkodva tiporta meg a magyar törvényességet éppúgy, mint a szovjetek és hazai kiszolgálói 1945 után, sőt 1956 után ismételten.)
Tizenöt áruló tisztet (Egy sem volt tábornok!) a haditörvényszék halálra ítélt. Közülük tizenhármon a halálos ítéletet, az 1848. október 6-ai bécsi forradalom évfordulóján, 1849. október 6-án hajtották végre Aradon. Ezek a tisztek nem voltak vértanúk, hiszen nem igaz ügyért szenvedtek igazságtalan halált, hanem árulásuk miatt nyerték el méltó büntetésüket. (Tehát az egész magyar nép emlékezete csal, mert árulókra emlékezik október 6-án, s nem olyan bátor hősökre, akik a törvényes magyar kormányt, a magyar alkotmányosságot és a hazájukat, vagy választott hazájuk alkotmányos függetlenségét védték? S ezért bátran haltak meg, mert tudták, hogy az igazság oldalán álltak.)
Az 1848-49-es forradalom (?) és belháború (? A cári és a Habsburg hadsereggel szemben?) – hasonlóan a két világháborúhoz – alapvetően világnézeti háború volt. A konzervativizmus és a liberalizmus csapott össze egymással. Konzervatív oldalon nem minden lépés felelt meg a tételes jog előírásainak, de a természetjogi fölény vitathatatlan volt. (Jaj ekkora marhaságot leírni! Ha az uralkodó – V. Ferdinánd – nem jár el törvénytelenül, nem uszítja a magyarság ellen a horvátokat, rácokat, románokat, akkor nem lesz vérontás. A természetjogi fölény pedig annál a népnél volt, ahol a szokásjogi alapokra épült az egész jogrendszer, s az épp a magyarság. Egyedül egész Európában csak Mi tudtuk megőrizni az ősi jogrend elemeit, amelyek a szokásjogra épülnek. Ausztriának, Csehországnak ekkor még nincs alkotmánya, pedig milyen nagyszerű Habsburgok voltak a királyaik! A német-római császári cím ekkor már a múlté!)
Ha I. Ferenc, nagy királyunk fájdalmas halálát követően Ferdinánd főherceg helyett Ferenc Károly került volna a trónra, talán szilárdabb lett volna a központi vezetés. Talán nem nyúltak volna nemzetiségi mozgalmak látszólagos (?) támogatásának eszközéhez és elkerülhető/késleltethető lett volna Trianon is. (Ezek a „talán”-ok nagyon gyengék, én viszont azt állítom, hogy ha IV. Károly 1918-ban nem Svájcba szalad, hanem Budapestre jön, akkor nincs a Károlyi Mihály féle puccs, nincs a 133 napos vörösterror, s nincs Trianon. Ez nem talán, hanem biztos! Ám éppen úgy esküszegő volt az egyház által dédelgetett IV. Károly, mint V. Ferdinánd, sőt a legtöbb Habsburg. Az Isten ne adja, hogy ezek még egyszer a magyar trónra üljenek! Ne feledjük az 1505-ös országgyűlési határozatot, hogy csak magyar ülhet a trónra! Akkor a rendek alkotmányosan nemzeti királlyá választják Szapolyai Jánost, 1526. november 10.-én, s egy töröktől viszonylag mentes, szabad Magyarországon, ugyanakkor 1526. december 16.-án a Mohács utáni maradék, idegen oligarchák, összesen tizenhárman, köztük főpapok, teljesen törvénytelenül királlyá választják Ferdinándot. A tizenhárom oligarcha kik nevüket sem tudták az okmányokra vetni, nem is képviselhette a nemzetet, ahogyan 1957-ben a Kádár-kormány sem. Ezek ugyanis vagy hazaárulók, vagy idegenek voltak!)
Fájdalom, szégyen és remény keveredik szívünkben, ha az aradi kivégzésekre gondolunk. Fájdalom, amiért fiatal, császári és királyi tisztek haltak értelmetlen halált. Szégyen, hogy nemzetünk és hadseregünk királyhoz és rendhez való hűsége megtört. (Ha tisztességes módon uralkodnak a Habsburgok, akkor a magyarság hűsége nem megkérdőjelezhető. Ám ez nem következett be, hiszen a kiegyezés után sem volt egyszerű a helyzet. Ferenc József sem bizonyult méltónak a Turul-ház koronájára, hiszen nem a lojális magyar miniszterelnökre hallgatott a háború megindításakor, hanem a monetáris tanácsadóira. Bár legalább a szabadkőműves pápa beiktatását megvétózta!) Remény, hogy e tragédia örökre figyelmeztet minket dicső dinasztiánkhoz való lojalitásunk kötelességére és a hitünkből fakadó politikai rendszerhez való ragaszkodásra! (A remény, hogy sem a vallások, sem a pártok, sem az osztálykülönbségek nem fognak többé megosztani minket. Mindez attól függ, hogy legalább reálisan lássuk a saját hibáinkat, a naivságunkat, amivel minden korban sikerrel éltek vissza Habsburg királyaink, akiknek a mohóságát a még a Fuggereket bekebelező Rothschildok is megunták. Sajnos nekünk ez nagyon sokba került, de talán tanultunk belőle! Eb ura fakó! BG)
Labanc
Nemzeti InternetFigyelő (NIF)
Forrás:internetfigyelo.wordpress.com
Tovább a cikkre »
