Novák: létrejön a családbarát elnökök hálózata

Novák: létrejön a családbarát elnökök hálózata

A családbarát elnökök hálózatának létrehozását jelentette be Novák Katalin köztársasági elnök pénteken Aleksandar Vucic szerb államfővel tartott sajtótájékoztatóján Belgrádban.

Novák Katalin köztársasági elnök és Aleksandar Vucic szerb államfő sajtótájékoztatója a Szerbia Palotában Belgrádban 2022. szeptember 9-én. MTI/Bruzák Noémi

Ez egy olyan hálózat lesz, amely a családközpontú, családbarát elnököket tömöríti – hangsúlyozta, majd elsőként hívta meg a szerb államfőt a csatlakozásra.

Kifejtette: a szerb államfő személyesen és elnökként is bizonyította, hogy milyen fontosak számára a családok. Érdekében és szándékában áll megtenni mindent azért, hogy a fiatalok Szerbiában is támogatást kapjanak a családalapítási terveikhez.

A megbeszélésen szó esett a migrációs problémákról, az európai uniós bővítés kérdéséről, energetikai és családpolitikai kérdésekről is.

Az Ukrajnában zajló háborúval kapcsolatban Novák Katalin kiemelte: a szankciók és az abból következő energetikai válsághelyzet érinti a szerb és a magyar embereket is, ahogy érint mindenkit Európában, s a hatása Európán is túlmutat. Mint mondta, nehéz időszak következik, a háború láthatólag nem fog egyhamar véget érni.

„Mi éppen ezért is vagyunk a béke mellett, ezért hívjuk fel a figyelmet arra, hogy ennek a háborúnak minél előbb véget kell érnie. Minél előbb meg kellene találni az utat a békefolyamathoz, a béketárgyalásokhoz és a mielőbbi békemegállapodáshoz” – fogalmazott Novák Katalin.

Kitért a migrációs hullámra is, amely Szerbián keresztül is érkezik Magyarországra. Novák Katalin megköszönte a szerb erőfeszítéseket, amelyet annak érdekében tesznek, hogy Magyarországra se juthasson el jelentős tömegű bevándorló. Mint mondta, ezek az emberek nem Szerbiát célozzák meg és nem is Magyarországot, de a mi országainkon keresztül jönnek. Ezért is kell felhívni a figyelmet arra, hogy a migráció most is egy létező fenyegetés, most is egy realitás és mindent meg kell tennünk annak érdekében, hogy Európa biztonságát megőrizzük. „Ebben kiemelt partnerünk Szerbia, és ebben is köszönöm, hogy számíthatunk Vucic elnök úrra” – jelentette ki az államfő.

Az európai uniós bővítés kérdésével kapcsolatban elmondta: Szerbia által az Európai Unió gazdagodna, s az Európai Uniónak is szüksége van Szerbiára, nem csak fordítva. „Mi, ahogy eddig is, a jövőben is minden alkalommal támogatni fogjuk a mielőbbi európai uniós tagság felé vezető döntéseket” – hangsúlyozta.

Novák Katalin kitért arra is, hogy Szerbia és Magyarország között a korábbinál sokkal intenzívebb a gazdasági kapcsolat és köszönetét fejezte ki, hogy a vajdasági gazdaságfejlesztési program végrehajtásában Szerbia az első pillanattól partner.

Hírdetés

Novák Katalin köztársasági elnök és Aleksandar Vucic szerb elnök hivatalos találkozója a Belgrád Toronyban 2022. szeptember 9-én. MTI/Sándor-palota

Szerb elnök: Magyarországnak is köszönhető, hogy nyugodtabb szívvel várjuk a telet

Mivel Magyarország lehetővé tette, hogy Szerbia kedvező feltételek mellett használja a gáztározóit a következő időszakban, ezért Szerbia, ha nem is nyugodtan, de nyugodtabb szívvel várja a telet – hangsúlyozta Aleksandar Vucic szerb köztársasági elnök pénteken Belgrádban, miután fogadta magyar hivatali kollégáját, Novák Katalint.

A szerb államfő rámutatott: a magyar-szerb kapcsolatok történelmi csúcson vannak, és ezekért a jó kapcsolatokért köszönet illeti Novák Katalint – aki különböző kormányzati szerepekben, most pedig államfőként segíti ennek a viszonynak a javítását, valamint Orbán Viktor magyar miniszterelnököt és Pásztor Istvánt, a Vajdasági Magyar Szövetség elnökét, hiszen mindketten sokat tettek a kétoldalú kapcsolatokért.

A szerb köztársasági elnök rámutatott, hogy a kiváló diplomáciai kapcsolatok mellett a gazdasági kapcsolatok is rendkívül gyümölcsözőek, a két ország kereskedelmi forgalma az év első hónapjában elérte a 2,2 milliárd eurót, a térség országai közül Szerbia Magyarországgal érte el a legnagyobb növekedést.

Hozzátette: Magyarország jelenleg a negyedik külkereskedelmi partnere Németország, Kína és Olaszország után, de az év végéig várhatóan átveszi a harmadik helyet Olaszországtól.

Az infrastruktúráról beszélve Aleksandar Vucic reményét fejezte ki, hogy a Belgrád-Budapest vasútvonal 2025-ig a különböző nehézségek ellenére megépül, és 2 óra 40 perc alatt el lehet majd jutni egyik fővárosból a másikba.

Aleksandar Vucic azt is közölte, míg körülbelül tíz évvel ezelőtt a Vajdaságban egy év alatt 237 nemzetiségi alapú – azaz szerb-magyar – incidenst jelentettek, mára ezek gyakorlatilag megszűntek, a szerb és a magyar nemzetiségű állampolgárok békében élnek egymás mellett.

Az államfő kitért arra is, hogy családtámogatási intézkedésekben gyakran Novák Katalin példáját követte, a népességcsökkenés megállítását célzó magyar intézkedések eddig eredményesnek mutatkoztak.

Novák Katalin köztársasági elnök ajándékot kap Aleksandar Vucic szerb elnöktől hivatalos találkozójukon Belgrádban 2022. szeptember 9-én. MTI/Sándor-palota

Novák Katalin köztársasági elnök (j2) hivatalos látogatásán megbeszélést folytat Ana Brnabic szerb miniszterelnökkel (b, középen) a Szerbia Palotában Belgrádban 2022. szeptember 9-én. MTI/Bruzák Noémi


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »