Nincs ingyen repülőút a miniszterelnöknek – hivatali vesztegetés elfogadása miatt feljelentik Orbán Viktort

Nincs ingyen repülőút a miniszterelnöknek – hivatali vesztegetés elfogadása miatt feljelentik Orbán Viktort

Nincs ingyen repülőút a miniszterelnöknek – hivatali vesztegetés elfogadása miatt feljelentik Orbán Viktort

A Párbeszéd hivatali vesztegetés, valamint hivatali vesztegetés elfogadása miatt büntetőfeljelentést tesz, emellett vagyonnyilatkozati eljárást kezdeményez az Országgyűlés Mentelmi bizottságában a miniszterelnök ellen – olvasható a párt közleményében. 

Hírdetés

A Párbeszéd álláspontja szerint a miniszterelnök többszörösen is törvényt sértett, amikor elfogadta, hogy különböző külföldi helyszínekre magángéppel szállítsák olyan szereplők, akik a magyar gazdaság meghatározó alakjai és jelentősen függnek a kormányzati megrendelésektől – írták. 

A Párbeszéd szerint utóbbi miatt bűncselekmény is történt, a párt ezért feljelentést tesz hivatali vesztegetés, valamint hivatali vesztegetés elfogadásának alapos gyanúja miatt, emellett a miniszterelnök ellen az Országgyűlés Mentelmi bizottságában vagyonnyilatkozati eljárást kezdeményez a párt képviselője. 

Emlékeztetőül: a miniszterelnök sajtófőnöke, Havasi Bertalan ismerte el, hogy Garancsi István nagyvállalkozó utaztatja Orbán Viktort a Vidi nemzetközi kupameccseire. Ezt bármilyen rendszerben nézzük, bárhonnan közelítjük meg – felveti a korrupció gyanúját.

Ugyanis: a magyar miniszterelnök hobbijából következő bizonyos költségeket, ez esetben azt, hogy egy klubcsapat idegenbeli, nemzetközi meccseit a helyszínen tudja megtekinteni, egy olyan üzletember fizeti, akinek a cégei sokmilliárd forintos tételben kapnak megrendeléseket attól a magyar államtól, amit jelenleg az a kormány irányít, akinek a fejét ő utaztatja egy luxusrepülőgéppel focimeccsekre.


Forrás:privatkopo.hu
Tovább a cikkre »