A jó hír – s jelenleg az egyetlen vigasz ebben az elkeserítő drámában, ami Magyarországon zajlik – az, hogy a „forradalom” mindig felfalja saját gyermekeit. Így lesz ez a panoptikumból kiszabadult jakobinusainkkal is, akik az ún. kegyelmi ügyben kaptak rá a vér ízére a kétségkívül gondos kezek által gondosan odakészített véres rongy, a kegyelmi kérvény „feltalálása” után.
Ami történt, megtörtént: a játszmában a királynőt már beáldozták, ahelyett, hogy egy Zrínyi-féle lovasrohammal a helyükre tették volna az egy mezőnél tovább nem látó parasztokat. Most már csak a futó, a „bishop” maradt talpon, háta mögött az esperesi-főgondnoki 86 százalékkal, maga előtt a pusztasággal és a negyven(nél jóval kevesebb) nappal…
Vesszen-e hát Balog püspök is, ez itt a kérdés, amire – tekintve, hogy a nyakába aggatott selyemzsinórokból már egy új palást is kitelne – nyilván ő is nagyon jól tudja a választ. És ennek az államfő és a volt igazságügyi miniszter bejelentéseit másodpercekkel követően meg kellett volna születnie – egyszerűen becsületből, szolidaritásból.
Egyetlen dolgot kellett volna mindhármuknak megtenni (mindenki másnak pedig szorosan összezárni), de azt azonnal és nagyon határozottan és világosan: elmagyarázni mindent töviről-hegyire, de úgy, hogy abból minden jóérzésű, az őszinte és világos tájékoztatást megérdemlő nem jakobinus megértse, mi miért történt a kegyelem gyakorlása során.
Ami az eső után előbújó református közkukacokat illeti, akik most fészbuk posztban jelentik be kiválásukat a református egyházból:
Ők mennek, kérdések viszont maradnak. Egyebek mellett az, hogy akkor most tényleg: mézzel vagy cukorral nyomja-e a langyos teát az elhárítás, miközben itt államfőket és az európai frontra készülő veteránokat vadásznak le röptükben…
Szűcs Dániel/Felvidék.ma
Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »
