Németh Zsolt: kulcsfontosságú a békeerőfeszítések támogatása

Kulcsfontosságú a békeerőfeszítések támogatása – jelentette ki Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának fideszes elnöke szerdán az MTI-nek a testület zárt ülése után.

A külügyi bizottság az orosz-ukrán konfliktus aktuális helyzetéről, annak lehetséges külpolitikai, gazdasági, biztonsági és egyéb hatásairól, következményeiről hallgatta meg Béres János, a Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálat főigazgatója, Bunford Zsolt János, az Információs Hivatal főigazgatója, valamint Sztáray Péter András, a Külgazdasági és Külügyminisztérium államtitkára tájékoztatóját.

Németh Zsolt az MTI-nek azt mondta, a következő napokban a konfliktus eszkalálódhat, ami még nehezebbé teheti a béke megteremtését, ezért a legsürgetőbb a béketárgyalások ösztönzése. Örömét fejezte ki, hogy az információk szerint szerdán folytatódik a béketárgyalás az orosz és az ukrán fél között.

Hírdetés

A kormánypárti politikus kitért arra is, hogy a nemzetközi közösség egyre egységesebb álláspontot képvisel és közös hangon tud megszólalni. Felhívta a figyelmet, hogy Magyarország az országgyűlési választási kampány közepén van, fontos lenne kialakítani és képviselni egy nemzeti konszenzust. „Ez a Fidesz-KDNP-n nem fog múlni” – szögezte le.

Németh Zsolt szerint Európának és az Európai Uniónak sokkal komolyabban kellett volna vennie az orosz-ukrán konfliktus veszélyét. Kiemelte: a háború hatására a nemzetközi politikában mélyreható átalakulás, globális átrendeződés tapasztalható. Pozitívnak értékelte az Európában és a nemzetközi közösségben kialakult egységet, kiemelve: ezt a következő időszakban a visegrádi együttműködésben (Szlovákia, Csehország, Lengyelország, Magyarország) is meg kell őrizni, különösen a lengyel-magyar kapcsolatokban.

A kormánypárti politikus hangsúlyozta továbbá, hogy oda kell figyelni Kárpátaljára, ahol nagy számban élnek magyarok, amely nagy belső menekülthullámnak van kitéve, ezért a térség humanitárius problémáival kiemelten kell foglalkozni a következő időszakban.

Szólt arról is, hogy Magyarországot is elérte az óriási menekülthullám, már több mint százezer ember érkezett az országba Ukrajna felől. Fontos, hogy Magyarország az emberiességi elvárásoknak megfelelően tudja továbbra is kezelni ezt a kihívást – fejtette ki a külügyi bizottság elnöke.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »