Egyre nagyobb elképedéssel szemlélem, miként polarizálja társadalmunkat az orosz–ukrán háború. A közösségi oldalak tükrében nyilván homályosan látni a valóságot, de a tendenciákat nem lehet eltagadni. Vérre menő viták zajlanak magyar emberek között azon, Putyin iszik-e vért lefekvés előtt, vagy esetleg Zelenszkij kokainos narancslevet. Persze, a szociális média jellege miatt képtelenség árnyaltabb véleményeket megfogalmazni, a platform nem is arra való, de ez az elképesztő megosztottság, a feketék és fehérek világa, mindenfajta más árnyalat kizárásával, legutóbb talán az alig véget ért koronavírus-járvány idején volt megfigyelhető. Ott is vagy oltástagadó, konteós idióta voltál, vagy a gyógyszerlobbi fizetett ügynöke. Középút nem volt, most sincs.
Ugyanez a probléma az orosz–ukrán háborúval kapcsolatos közbeszéddel is. Még az egyértelmű áldozatot sem vagyunk képesek megnevezni. Mintha az ukrán népet bármiféle felelősség terhelné azért, mert Oroszország lerohanta az országukat. Mintha milliók önszántukból indultak volna el gyerekestől, nagymamástól, kutyástól az ismeretlennek. Féltjük tőlük a munkaerőpiacot, a szociális ellátórendszert, ha meg jobb kocsival menekülnek annál, mint ami nekünk áll a ház előtt, hát még gyűlöljük is őket! Ettől függetlenül az ukrán elnök még nem háborús hős, hanem egy ripacskodó kesztyűbáb, az Egyesült Államok szerepe a konfliktus háborúvá fajulásában pedig nem vitatható.
A Fehér Házba is zöld pólóban érkező, civilben színész Zelenszkij valószínűleg örök időkre beleragadt a szerepébe. Hogy e szerep mennyire áll jól neki, azon sokáig lehetne vitatkozni, mindenesetre tudatipari szempontból kifejezetten tanulságos, milyen ügyesen faragott belőle háborús hőst a nyugati médiaúthenger. Az egészpályás letámadásnak meglett az eredménye, ma Zelenszkijt bírálni egyet jelent Putyin támogatásával.
A Zelenszkij-imádat mellett legalább annyira megdöbbentő az a rajongás, amely a másik oldalon Vlagyimir Putyint körülveszi. Ehhez persze kellett, hogy a liberális fősodor túltolja a „Putyin = Hitler” ostoba narratíváját, nekik hála az ember már-már meg is sajnálja a létező összes betegségben haldokló orosz elnököt. Az végképp röhejes, hogy sokan a woke liberalizmus elleni harc keresztes lovagját látják a tisztességtelenségben megőszült orosz elnökben. Putyin nem a sátán, de nem is a rég elveszett európai értékek megmentője. Ugyanazoknak az alapvető geopolitikai, gazdasági és társadalmi parancsoknak engedelmeskedő vezető, mint Joe Biden, Volodimir Zelenszkij, vagy bármelyik politikus, aki hosszabb-rövidebb időre a világtörténelem nagyszínpadán találja magát.
Az általuk használt eszközök persze különböznek, az erkölcsi árnyalatok nem elhanyagolhatók, de a végeredményen ez semmit sem változtat. Washingtonban magasról tesznek Közép-Európára, láttuk ezt ezerszer, Putyint nem érdekli Magyarország, 90 ezer négyzetkilomérnyi síkság az neki, semmi más, Zelenszkijnek pedig oly´ mindegy, hogy magával rántja-e Európát a pokolba, ha Ukrajnának a háború kiterjedése az érdeke.
Éppen ezért, ha magyarként beszélünk a háborúról, egyetlen kérdést kell csak feltennünk! Mi a magyar nemzet érdeke? Mert nekünk elsődleges Budapest, nem Washington, nem Kijev és nem Moszkva!
Megjelent a Magyar7 2023/2.számában.
Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »
